Intenzív orgazmust ígér, és erősíti az intimitást: a tantraszakértő kedvenc szexpóza
Nem bonyolult vagy kényelmetlen, és rendkívül erős hatása van a párkapcsolatra.
A jó szex már önmagában is erősíti a kötődést, fokozza az érzelmeket és az intimitást, és szorosabbá teszi a kapcsolatot. De vannak olyan pózok, melyek még az átlagosnál is sokkal erőteljesebben hatnak a pár viszonyára.
Ezek közé tartozik többek között a kanálpóz, amely akár a kapcsolatok megmentője lehet, hiszen fáradtság esetén is bevethető, de egy tantraszakértő most javasol egy másik pozitúrát is, amelyet nem véletlenül ajánl minden hozzá forduló szerelmesnek.
A tantraszakértő ezt a pózt ajánlja
A tantra szex a felek közti spirituális, testi-lelki kapcsolatot igyekszik megteremteni és erősíteni, majd ezáltal olyan intenzív gyönyört képes okozni számukra, amilyenben addig még sosem lehetett részük. Diana Daffner azonban azt is hangsúlyozta, hogy nem kell feltétlenül érteni a tantra művészetéhez ahhoz, hogy a párok élvezzék a hozzá hasonló hatást: elég csupán bevetniük egyet a legintimebb szexpózok közül. Ő például mindenkinek az ülő lótuszt javasolja arra az esetre, ha vissza akarják hozni a tüzet a kapcsolatba, és meg akarják erősíteni az intimitást.
A póz lényege, hogy a férfi leül törökülésben az ágyra, majd a nő az ölébe helyezkedik úgy, hogy párja dereka mögött összekulcsolja a bokáit – így történik meg a behatolás. Ezután a szakértő szerint a legjobb, ha tíz percig csak óvatosan, enyhén mozognak, és egymás szemébe nézve, egymás lélegzetére koncentrálva próbálnak szinkronba kerülni, ráhangolódni a másikra. Ez ugyanis a tapasztalatai szerint egyfajta flow-élményt eredményez, ami sokkal erőteljesebb orgazmust eredményez majd a megszokottnál. Ráadásul mivel a testek összedörzsölődnek, a nő csiklóját is ingerlik majd a mozdulatok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogyan hat a lótuszpóz?
Az intenzív gyönyör mellett a felek viszonyát is befolyásolja ez a pozitúra. Diana Daffner szerint felerősíti az érzelmi kötődést, felélénkíti a tüzet, a vágyat, és rendkívül erőssé teszi az intimitást. Ezért is érdemes néha-néha bevetni ezt a pózt, de a szakértő mást is javasol, ami rásegít a hatására. Minden párnak azt tanácsolja, hogy hetente egy-két alkalommal üljenek le egymással szemben, és nézzenek szótlanul a másik szemébe 5 percen keresztül. Bár elsőre furcsának tűnhet, biztosan érezni fogják a hatását.
Vágyfokozó ételek
A gyönyört és a vágyat bizonyos ételek is felerősíthetik: ha ezeket fogyasztod, garantált a forró éjszaka.
A 10 leghatékonyabb szerelmi vágyfokozó étel, ha egy igazán forró estére vágysz
Nézegess képeket!
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.