18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mély érzéseket jelez, ha a másik ezt csinálja szex közben: a testbeszédszakértők elmondták, melyik mozdulat mit jelent

Mire utal az arc cirógatása vagy az összekulcsolt kezek szex, illetve előjáték közben? Testbeszédszakértők árulták el.

par agyban

A testbeszéd az élet minden területén nagy jelentőséggel bír, hiszen tudattalanul is árulkodik az ember érzéseiről, gondolatairól. Így nemcsak a munkahelyen vagy a randevúkon érdemes odafigyelni rá, hanem még az ágyban is.

A partner mozdulatai főleg előjáték közben, de akár a szex alatt is sokatmondóak lehetnek. Testbeszédszakértők árulták el, mi mit is jelenthet pontosan.

Az arc és a haj simogatása

Tonya Reiman testbeszédszakértő szerint, ha a másik az együttlét során sokszor megérinti társa arcát, haját, gyakran cirógatja azt, akkor nemcsak fizikai, hanem érzelmi és lelki szinten is kapcsolódni akar hozzá. Mély, romantikus érzésekről árulkodnak ezek a mozdulatok, de Patti Wood szakértő szerint gyakran egyenesen rajongást jeleznek. Ha a partner időt szán a hasonló simogatásra, akkor erősek az érzelmei, és azt gondolja szerelméről, hogy ő az igazi.

A homlok érintése, puszilgatása

Ha a homlokát gyakran a másikéhoz nyomja, vagy társa homlokát simogatja, az intenzív érzelmekről árulkodik, és arról, hogy szinte össze akarja olvasztani a gondolataikat, bele akar merülni a másik elméjébe. Arra vágyik, hogy igen mély kapcsolat alakuljon ki kettőjük között.

A homlokcsókok azonban mást jelentenek. A szakértő szerint ezeket az „atyai” ösztön vezérli, ami azt jelenti, hogy a partner gondoskodni akar társáról. Ez nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy gyermekként bánik vele, de nem is hordoz ugyanolyan érzelmi súlyt, mint az érintés.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A nyak kényeztetése

A nyak kényeztetése, cirógatása és csókolgatása szintén erős érzelmi kapocsról árulkodik Tonya Reiman szerint, és arról, hogy a partner nem csak egyéjszakás kalandra vagy rövid viszonyra vágyik. Ellenben, ha ez a szemkontaktus kerülésével társul, akkor inkább arra utal, hogy távolságot akar tartani a másiktól.

Elidőzik a kézen és a lábakon

Patti Wood elárulta, az, ha valaki sok időt tölt a másik kezének vagy lábainak simogatásával, nem azt jelenti, hogy a végtagok kényeztetése izgatja fel igazán. Inkább üzeni azt, hogy izgul, ideges, és nem mer a test többi részével foglalkozni. Valószínűleg távolinak érzi társát, és biztonságosabbnak véli, ha ezekre a területekre koncentrál.

Kézen fogva szex közben  

Ha azonban szeretkezés közben a partner fogja a másik kezét, vagy összekulcsolja az ujjaikat, az gyengédségre utal, és arra, hogy még több intimitásra vágyik. Ilyenkor azt akarja, hogy társa valóban közel érezze őt magához, és az együttlét ne csak a vágyról, a szenvedélyről szóljon, hanem az összekapcsolódásról is.

Szexpózok, amik erősítik az intimitást

Dr. Holly Ritchmond pszichológus és szexterapeuta szerelmet fokozó szexpózokat ajánl azoknak, akik növelnék kapcsolatukban az intimitást. A testtartások több szemkontaktusra, érintésre vagy tantrikus összekapcsolódásra adnak lehetőséget.

8 szexpóz, ami visszahozza az elveszett intimitást és a vágyat: nem csak gyönyört adnak, az összetartozást is erősítik

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük