Innen tudod, ha a férfi csak ágyba akar vinni
A rutinos csábítót könnyű felismerni, ha éppen másnál próbálkozik. Készülj fel belőle!
Frank megrögzött agglegény volt, és a csábítás nagymestere. Bókjait előre begyakorolta, és jót tudta, mit kell mondani vagy tenni ahhoz, hogy célba érjen. - Olyan szép vagy, hogy nyugodtan lehetnél topmodell. Vagy: - Még sohasem találkoztam ilyen nővel.
Az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések közhelynek számítanak, de Frank annyira jóképű volt, és olyan lehengerlően viselkedett, hogy a nők hajlandónak mutatkoztak elhinni neki a kis hamisságait.
Túl szép, hogy igaz legyen
A kutatások szerint Franknek rengeteg bajtársa akad ezzel a semmi érzelem, semmi elkötelezettség alapú párválasztó stratégiával.
Kimutatták, hogy ennek a taktikának fontos részét képezi a hamisság azoknál a férfiaknál, akik rövid távú partnert keresnek.
Négyből három férfi hajlandó hazudni vagy megmásítani az igazságot annak érdekében, hogy partnerét a nemi kontaktusra rávegye. Továbbá kiderült az is, hogy a randevúzó férfiak a világon mindenütt ugyanazon a ponton hamiskásak.
Túlzások
Általában vagyoni, társadalmi és üzleti státusukat, illetve baráti kapcsolataikat illetően hajlamosak túlzásba esni. Frank is gyakran mondott nagyot jövedelme vagy anyagi kilátásai tekintetében, és ha tudta, hozzá sorolta a jobbnál jobban csengő neveket is.
Ez gyakran a hencegésig is elmehet, és a kívülálló, objektív hallgató ellenszenvesnek találhatja a férfi számító viselkedését. Sok nő azonban áldozatul esik a csábító igézetnek.
Közelítő, távolító
Ugyanis a nő minél többször van együtt a férfival, annál jobban belehabarodik. Az orgazmusai során kibocsátott oxitocin miatt agya és teste egyre erősebben kötődik hozzá. Az ilyen típusú férfinál azonban ugyanez épp ellenkezőleg hat. Egy idő után elunja a dolgot. Minél több közös jövőbeli tervet sző a nő, ő annál inkább visszahőköl, és úgy érzi, ideje lenne továbbállnia. Ő nem engedi magát befogni.
A férfiak jobban hazudnak?
Az biztos, hogy párválasztáskor mind a férfiak, mind a nők megpróbálják önmagukat jobb színben feltüntetni. De a csalfa szavak tekintetében - a kutatók szerint - a férfiak biológiailag is sokkal otthonosabban mozognak, mint a nők. Olyan nők és férfiak hangjában mérték a feszültséget, akik egymásnak hazudtak, és kiderült, hogy hazugság közben a férfiak sokkal kevesebb elektromos feszültséget produkálnak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Emiatt lehetséges az is, hogy a Casanova típusú férfiak hamisságai a meggyőzés erejével hatnak, főleg, amikor mindent bedobnak egy szép nő kedvéért. Bár sok okos nőről senki nem feltételezné, hogy bedől a közhelyes rövid távú társkereső stílusnak, a tapasztalatok szerint nem is olyan nehéz belesétálni a csapdába.
A hihetetlen sikerű A női agy izgalmas folytatásában a Harvard neurobiológia és pszichiátria professzora, Louann Brizendine a férfi agy különböző életciklusaival ismerteti meg az olvasót.
Életszerű példái és személyes élményei a tudományos értekezést egy mindenki számára érthető és átélhető kalanddá változtatják. Közérthető magyarázatokkal szolgál a nemek közti különbségekről az agresszió levezetésében, a térbeli tájékozódásban vagy az arckifejezések értelmezésében.
Kiadja a Libri Kiadó.
Ára 2980 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- párkeresés
4 mondat a férfitól, ha csak szexet akar tőled
- ismerkedés
- randi
Csak addig kedves a férfi, míg meg nem kap?
- internet
- ismerkedés