75 évvel később kereste fel gyermekkori szerelmét a férfi: a 81 éves Tony és a 80 éves Gloria megható története

Első találkozásuk után 75 évvel talált ismét egymásra a szerelmespár.

tony gloria cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan úgy vélik, hogy akik egymásnak lettek teremtve, azokat az életük során valahogy úgyis összehozza majd a sors. Tony Jackson és Gloria Turner története tökéletes bizonyítékként szolgálhat arra, hogy bizony tényleg létezik ilyen.

Akkor figyeltek fel először egymásra, amikor ötéves korukban Máriát és Józsefet játszották a betlehemes előadás során. Később együtt jártak iskolában, és nagyon jó barátok voltak. 11 éves korukban azonban különváltak útjaik. Nem sejtették, hogy valaha újra találkoznak majd.

75 év után találtak egymásra

Először egy osztálytalálkozó után látták egymást ismét 2003-ban, ekkor már mindketten házasok voltak, így nem lett köztük semmi. Újabb 17 év telt el anélkül, hogy egy szót is beszéltek volna egymással, ám tavaly egy véletlennek köszönhetően Tonynak eszébe jutott gyermekkori szerelme, és úgy döntött, felkeresi őt. Az első telefonhívást pedig találkozások követték, és az is kiderült, hogy Gloria egészen a mai napig megőrizte azt a romantikus ajándékot, amit gyermekként Tonytól kapott.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Képek: Northfoto.

Ezt is szeretjük