"Ne a nőknek kelljen megfizetni a Covid-19 árát" - Interjú Sáfrány Rékával, az Európai Női Lobbi új elnökével

Először került magyar nő az Európai Női Lobbi (European Women’s Lobby, EWL) élére. Sáfrány Réka, a Női Érdek (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség) elnöke 2023-ig tölti be a pozíciót. Kinevezése alkalmából céljairól, terveiről, a nők jelenlegi legégetőbb problémáiról beszélgettünk. 

- Mi volt az oka, hogy a nők jogaival kezdtél foglalkozni?

- A családomból gyökereztethető. Édesanyám egyedülálló anyaként nevelt fel, személyes tapasztalatom van arról, hogy egy nőnek milyen kihívásokkal kell nap mint nap megküzdeni. Sokat mesélt, engem pedig egyre inkább nyugtalanított az, hogy a férfiak és a nők társadalmi megítélése nem tűnt egyenlőnek.

Később, mikor tanítani kezdtem, személyes tapasztalatom is lett arról, hogy a férfiak és nők, valamint a bőrszín és származás szerinti megkülönböztetés élő probléma. Mindenképpen tenni szerettem volna ez ellen. Úgy ítéltem meg, tanárként korlátozottak a lehetőségeim a cselekvésre, kutatóként és egy civil szervezet munkatársaként azonban nincsenek meg ezek a korlátok. A kétezres évek elején, az Európai Unióhoz való csatlakozás éveiben egyébként is volt egyfajta lendület. A nemzetközi közeg is várta tőlünk a felzárkózást, és hazánkban is meglett a lehetőség arra, hogy az érintett nők tapasztalatait, hangját el tudjuk juttatni a döntéshozókhoz. Ez is inspirált.

- Ennek első állomása a Női Érdekben végzett tevékenységed?

- A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség - amit a nagy elődök hívtak életre - azzal a céllal jött létre, hogy ernyőszervezetté váljon, és belépjen az Európai Női Lobbiba. Különféle női, illetve a nők problémájával foglalkozó szervezetekből tevődik össze, rendkívül sokszínű közösség. Olyan érdekérvényesítő munkát végzünk, ami a nők tapasztalataira és valós igényeire épül. A döntéshozókkal való kapcsolat mellett azonban ugyanolyan fontos tevékenységünk a társadalmi tudatformálás és a folyamatos kísérletezés, hogyan tudjuk ráirányítani az emberek figyelmét a nőket érintő aktuális, fontos témákra.

- Mivel kell foglalkoznia az Európai Női Lobbi elnökének?

- Az elnöknek nagyon sokrétű a munkája. Feladatai közé tartozik, hogy a nemzeti és uniós szintű civil szervezetek élére álljon. Ezek a szervezetek túlmutatnak az EU keretein: Nagy-Britannia, Törökország és az unióhoz csatlakozni kívánó tagországok is jelen vannak, valamint olyan európai szövetségek is részei az Európai Női Lobbinak, amik hálózati alapon szerveződnek, ilyen például az orvosnők szervezete vagy a migráns nők szervezete.

Fontos feladatom továbbá, hogy a brüsszeli titkárság - ami tulajdonképpen az Európai Női Lobbi végrehajtó szervezete - munkáját segítsem, ezt legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni, hogy HR-feladataim vannak. Ezek a belső feladatok annyira nem látványosak, ami az, az a képviselet. Hogyan tudom a döntéshozók figyelmét ráirányítani mindarra, amit a női szervezetek fontosnak találnak. Hogyan tudom elérni, hogy a döntéshozók nyitottá váljanak ezekre a problémákra.

Rendkívüli érdemeink vannak. Az Európai Női Lobbi tevékenységének köszönhető az, hogy létezik az EU-biztos, aki a nemek közötti egyenlőségért felelős. Elértük, hogy nagy figyelmet fordítanak arra, az EU intézményeiben a nők és a férfiak aránya egyenlő legyen. Nem utolsósorban pedig nagyon fontos szerepünk volt abban, hogy a következő időszakra újra elfogadásra került egy európai uniós stratégia a nemek közötti egyenlőség megvalósításáért. 

- Vannak határozott elképzeléseid arról, mi az, amivel mindenképpen foglalkozni szeretnél?

- Igen. A pandémia alatt sem szünetelt a munkánk: megváltozott körülmények között, de folyamatosan dolgoztunk. A tagországok közötti intenzív munka során elsősorban arra fókuszáltunk, a koronavírus-járvány alatt milyen lett, hogyan változott a nők helyzete.  

Hivatalos adatok nem álltak a rendelkezésünkre, de a beszámolók alapján pontosan lehetett látni, mi történik. Munkánk gyümölcseként már tavaly áprilisban összeállítottunk egy tanulmányt, és így komoly lépést tudtunk tenni a döntéshozók felé. Az első felhívásunk feléjük az volt, ne a nőknek kelljen megfizetni a Covid-19 árát. Felhívtuk a figyelmet a nők kiszolgáltatottságára. Ez a munka azóta is folyik, összegeztük a világjárvány tanulságait. Éppen a napokban volt egy közgyűlés, ahol összefoglaltuk a tapasztalatokat.

Három fontos trend mutatkozott meg, és én ezt a három dolgot tartom most a legfontosabb feladatomnak.

Az első és legfontosabb a pandémia miatt a nők elszegényedésének rizikója. A járvány alatt több nő veszítette el a munkáját. Nem volt megfelelő szociális segítségük, nőtt a pénzügyi kiszolgáltatottság. A Covid alatt elmélyült a szegénység. Hazánkban is megfigyelhető az a tendencia, amit az ideiglenes és bizonytalan foglalkoztatási formák - többek között a közmunkára gondolok - kiesése okoz. Nemcsak kiszolgáltatottságot teremt, megszűnése szegénységet, kilátástalan helyzetet okoz.

Az Európai Női Lobbi már most magára vállalt egy fontos feladatot. Részt veszünk abban a szakmai tervben, ami arra jött létre, hogy minél előbb fellendüljenek a tagországok gazdaságai. Azért lobbizunk, hogy a női szempontok nagyobb hangsúllyal szerepeljenek.

A nők rengeteget dolgoztak a járvány alatt, ne hunyjunk szemet efölött. Az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátórendszer intézményeiben, a kiskereskedelemben és a többi ágazatban a frontvonalban álltak. Emellett a reprodukciós munka, a gondoskodás területén is helyt kellett állniuk. Mindezt el kell ismerni, és értékelni kell.

Megalkottuk az úgynevezett Bíbor Paktumot, ami egy másfajta, az emberi erőforrásokra jobban odafigyelő közgazdasági megközelítésben tárgyalja a nőket érintő munkát és az azt kiszolgáló intézményrendszert. Hogy legyen több bölcsőde, óvoda, hogy az oktatást megfelelően képzett, megbecsült pedagógusok végezzék, hogy az oktatási intézmények infrastruktúrájukban és működésükben is megfeleljenek az elvárásoknak.

Mindenképpen szeretnénk rávilágítani arra, mivel minden országban nők vesztették el többen a munkájukat, és a férfiaknak sikerült jobban a munkaerőpiacra való visszatérés, a járvány utáni helyzetnek úgy kell visszaállnia, hogy a meglévő, nemek közötti egyenlőtlenségek ne nőjenek.

Az egyik legfontosabb feladatomnak tehát az azon való dolgozást tartom, hogy hogyan tudnánk segíteni a nőknek abban, hogy elhelyezkedjenek, és egy igazságos világot kezdjünk a Covid után.

Kivétel nélkül minden országban megfigyelhető volt a nők elleni erőszak növekedése. Ez már a járvány kezdeti napjaiban megmutatkozott. A korlátozások miatt a segítő szolgáltatások vagy nem működtek, vagy nagyon nehezen voltak elérhetőek a bajba jutottak számára. Voltak innovatív kezdeményezések ennek a súlyos helyzetnek a megszüntetésére, ennek ellenére jól láttuk a súlyos következményeket. Úgy tapasztaltuk, azokban az országokban nem nőtt drasztikusan a nők elleni erőszak, ahol nemcsak elismerték a problémát, de azonnal forrásokat is biztosítottak azon ágazatok, szervezetek számára, amik hatékony védőhálót tudtak adni az érintetteknek. Nemcsak a családon belüli, de a köztéri erőszak száma is emelkedett.

Nagyon fontos feladat, hogy a bántalmazás társadalmi megítélése változzon.

A harmadik terület, amit kiemelkedően kezelek, az a női jogok érvényesülésének, elismertségének utóbbi időben tapasztalható látványos visszaszorulása. A konzervatív berendezkedésű országok igen látványosan léptek fel a női jogok érvényesülése ellen, erre az Isztambuli Egyezmény elleni fellépés a legjobb példa, ami hazánkban is tapasztalható.

Általánosan elmondható, hogy a mostani időszakra nagyon jellemző a női vívmányok elleni fellépés. Ez ellen mindenképpen tennünk kell.

- Melyik az a nőket érintő probléma, ami kifejezetten Magyarországra jellemző?

- Azoknak a területeknek és problémáknak a sorolása helyett, amit itthon tapasztalhatunk, inkább egy pozitívummal kezdek: hazánkban igen nagylelkű és fontos dolog a gyed és a gyes intézménye. Ez egy igen régi vívmány, ami folyamatosan fennmaradt, és nem az EU-csatlakozásnak köszönhető.

Amiben viszont a nyugat-európai, főként a skandináv országok előttünk járnak, az az elvárás, ami arra vonatkozik, hogy a gyermek gondozásának a feladatát a nők és a férfiak kiegyensúlyozottabban osszák meg maguk között, tehát az apa is maradjon otthon az újszülött gyerekkel. Ennek nemcsak társadalmi szinten lehetnek nagyon pozitív hozadékai, de gazdaságilag is: az így szerzett tapasztalatok, készségek beépülnek a munkakultúrába, a vezetői szerepkörökbe. A nagy skandináv cégeknél kifejezetten elvárás, hogy a férfiaknak legyenek ilyen ismereteik. Magyarországon igen erős családbarát szemlélettel találkozhatunk, ebben a tekintetben lenne mire építkeznünk.

Úgyszintén nagy probléma hazánkban és a környező országokban az, hogy a nyugat-európai társadalmak a női munkaerő egy részét elszívják. A gondozási, betegápolási munkát sokkal jobban megéri anyagilag külföldön végezni még akkor is, ha ez bizonyos veszélyeket is rejt magában. Lényegesnek tartom, hogy lehessen erről beszélni, hogy a nyugat-európai országok embereinek figyelmét felhívjuk erre, mert azt látom, nem elég empatikusak ezen a téren. Rá kell mutatnunk arra, az probléma, ha valaki más életének és boldogságának árán vásárolunk magunknak nyugodt, gondtalan, problémáktól és nehézségektől mentes, hosszú életet. Osztozzunk ezekben a munkákban igazságosan, hogy a mi régiónkban is legyen lehetőségük a nőknek a méltósághoz, a megfelelő munkakörülményekhez, a családhoz.

- Az elhivatottság mellett mire van szükség ahhoz, hogy valaki vezető szerepet vállaljon a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelemben? 

- Elhivatottságra mindenképpen. És kollektivitásra. Nagyon fontos az a közösen végzett munka, amit a nőjogi civil szervezetek egymás szakmai tudására építve végeznek. Én a kollégáimtól tanulok a legtöbbet. Az vezérel minket, hogy a nők hangját felhangosítva megoldást találjunk a problémáikra. Hogy ne legyen életre szóló hátrány, ha valaki nőnek születik.

Fotók: Európai Női Lobbi, Sáfrány Réka

A női szolidaritás fontos lenne. 

• interjú
• nők
• egyenlőség
• jogok
• Lélek&Test