Palya Bea: „Drága férfiak, adjátok meg nekünk a szent elszállás lehetőségét” - Szily Nóra interjúja

Vele beszélgetni mindig egyfajta szárnyalás. Ahogy a dalai röpítenek, úgy a gondolatai is - a megszokott kereteken kívülre, vagy inkább föléjük. Inspiráló, elgondolkodtató és összekeverhetetlen.

- Ebben a 21. századi modernitásban, tempóban szerinted mitől lehet nő a nő?

- Attól, hogy mer az lenni, ami, meri magát élvezni. Ehhez az kell, hogy tudja, ki ő valójában. Szét merje szálazni önmagát minden szinten - fejben, szívben, lélekben, testben egyaránt. Ez az én irányom. A növekedésre esküdtem föl, folyamatosan tanulok.

- Mit értesz a növekedés alatt?

- Életteliséget, óceanisztikus áramlást, folyamatos mozgásban levést, az intuitív beleérző képesség használatát, a belső hangokra való hallgatást. Meg hogy a szívem lüktetése a testem minden pontján szinte tapintható legyen. Így engedem be magamba a világot. Ahogy ezt kimondtam, egy szexuális képet is látok: örömöt érzek, sóhajtok, sikítok… Merek tehát befogadva teremteni, és közben élvezem az élet adta gyönyörűségeket.

- A női lét gyönyörűségét hogyan fogalmazod meg?

- Két dolog jut eszembe így negyvenöt évesen. Az egyik az, hogy két kislánynak életet adtam. Nem mindenkinek ez a női lét értelme, ugyanolyan értékes életet él, aki másképp teremt. De nekem személyesen a női lét egyik nagy gyönyöre az anyaság. A másik a szexualitás. Gyönyörű mennybe meneteleim pillanata jelent meg előttem, amikor azt kérdezted, mi a nőiség megélése. De ez a szex nemcsak testi szinten zajlik, hanem a spirituális szinten is: azaz a szexuális aktuson keresztül valami nálam nagyobb dologhoz - erőhöz, világhoz - kapcsolódom.

- Erre a kinyílásra, kiteljesedésre mennyire nyitottak vagy képesek a nők - hisz rengeteggel találkozol -, vagy mennyire gátoltak magukba épített fékek okán vagy a társadalmi ítélkezés miatt? 

- Látom, érzem a hajlandóságot és a bátorságot a nőkben, egyre többen választják ezt a belső munkát, és élvezik gyümölcsét. A szabadsághoz, megnyíláshoz tanuláson, tapasztalatokon át vezet az út. Ha te tágítottál a nézőpontunkon a női lét gyönyöréről kérdezvén, akkor én is tágítok egyet, csak én az időn. Végiggondoltam, mennyit küzdöttek az előttünk élt nők: boszorkányként máglyán égtek, éhségsztrájkoltak, küzdöttek a jogaikért szavazathoz, munkához, a saját testük feletti kontrollhoz. De ebben nekem nem a férfi-ellenség érdekes, hanem a belső erő, amellyel e hosszú folyamatban visszatalálunk önmagunkhoz. Mindez a férfiaknak is nagy tanulás. Nagyon hiszek a férfi-nő együttműködésben, sőt, csak abban hiszek, mióta abban is létezem. Kiteljesedett párkapcsolatban élek, élem annak dinamikus érlelődését. De vissza a nőkhöz: ősanyáink, anyáink, az előttünk élt nők rengeteg dolgot elértek harccal, fájdalommal, összefogással. Ha tovább akarjuk vinni ezt az örökséget, akkor nekünk, 2021-ben élő nőknek egyéni szinten van dolgunk: értsük meg, kik vagyunk, és így, az egyéni felelősségvállalást a zászlónkra tűzve építsünk egy sokkal erősebb közösséget az eddiginél. Két lányom van, ezt az önismereti tudást, az önreflexivitás példáját adom nekik tovább. Az én anyukám szerint a szülő sosem hibázik, nekem meg az első dolgom a picikéimtől bocsánatot kérni, ha szükséges. Szóval én azt gondolom, drága nőtársaim, hogy ma az önismeret a legfontosabb feladatunk. 

- Utaltál a múltra, hogy mit kaptunk anyáinktól, és Bagra is visszamennék most, vagy akár az én szombathelyi gyerekkoromba. Inkább arra tanítottak meg szerintem, hogy a külvilágra reflektálva éljünk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. Te is láttál mintákat. Miként alakult a te nőiséged fejlődése? 

- A zártságból a szabadság felé. Ahogy fogalmaztál - nálam ez még élesebb volt, hisz a falu a nyelvére vesz… A külső elvárásoknak való megfelelés nem valódi valahova tartozást hoz, hanem csupán beilleszkedést. Valódi közösséghez tartozás az, ha tényleg mindenemmel, a szemöldökömmel, a hajammal, a fenekemmel, az érzéseimmel, gyengeségeimmel - a teljes lényemmel - elfogadott tag vagyok. A megfelelési kényszer nem hozhat valódi valahova tartozást, mert egy ponton elkezdjük érezni, hogy vissza kéne fognom azt, amit természetesen mondanék, gondolok - mert mit fognak szólni. És inkább hallgatok. Az összes olyan eset, ahol ezt érezzük, jó barométer érzelmileg. Valóban megmutatom, hogy ki vagyok? Őszinte vagyok magamhoz? Hallgatok a belső hangokra? Belülről kifelé élek, vagy külső elvárásoknak próbálok megfelelni?

- Ennek az igénye mikor indult el benned? 

- Nagyon korán. Óriási volt a tét. A sorsom fontos eleme, hogy egy meghalt ikerkislány helyett születtem, mintha az lett volna az üzenet a szüleimtől, hogy éljél helyette is, éljél kétszer. A falusi környezetben a másik üzenet: nehogy megszóljanak. Ez a kettő egyszerre - a vidéki gyerekkor és a lélektani sors - adott egy furcsa nem-elfogadottság érzést. Persze sok oka van még annak, hogy én így éreztem magam, de így éreztem magam. Közben folyton hívtak a fenti világok: gyönyörű énekek, légies mozdulatok, versek, egészen korán ezekbe az illékony dolgokba kapaszkodtam. Lett egy égi otthonom, azóta is szavakkal és dallamokkal babrálok, azóta is ott lakom. 

Aztán akartam a közönségem szeretetét, de nem a beilleszkedést, hanem a valahova tartozást. Ezért kezdtem el egy olyan dalszerzői munkát nőként, amelynek Magyarországon nem sok előképe volt. Én azt írtam, amit éltem, csak nagyon mélyre ástam dalnak való anyagért, ahol már érintettem a közös tudattalan réteget, olyan dolgokról írtam, amit sokan átéltünk már. Legbelül tudtam, hogy így lehet egy törzset egybeénekelni, ahol átélhetem a valahova tartozás melegét. Most ez megvan már, de az elején nehéz volt, nem volt még törzs, én meg magányosnak éreztem magam.

- De igazán mi volt számodra a tét?

- Az, hogy létezzek végre! Hogy csak úgy lehessek én, természetesen, és hogy meggyógyuljak abból, hogy folyton megkérdőjelezem magam. Nagyon sokáig a külvilágnak akartam megfelelni. De erősen, hangosan szólt a belső hangom, hogy legyek a magam módján igaz és őszinte - ezt tudom én a világnak adni.

Én nőként is nagyon hiszek a struktúrákban, a leírhatóságban, akár az érzelmi élet területén is, ami illékonyabb dolog. Igazából a struktúrák miatt tudtam meggyógyulni, vagy azáltal, hogy a masszából, ami bennem volt bizonytalanságból, ősi félelmekből, dalszövegeket, könyvet, cikket írtam, vagy online kurzust építettem. De épp ez a fajta tudatosság és struktúra segített egyébként továbbáramolni is, mint nő.

- Találtam tőled egy mondatot, hogy „Sok, divatjamúlt, férfiak által kitalált dologról kiderült, hogy nem működik. Háború, külső megfelelés, versenyszellem.” Ilyen értelemben az egyébként berögzült struktúrákhoz képest újakat teremtettél, vagy áthangoltad őket, és tologattad a határokat. Nőként is és a nőkért is.

- Igen, sok régi struktúra nem működik, de én az együttműködést keresem. A saját sebeimet kitartóan gyógyítom, az érett párkapcsolatomban visszaszerzem a bizalmat a férfinemben. Ez a bizalom kell ahhoz, hogy velük együtt tudjunk működni nőként. Sok harcos nőn azt érzem, hogy egy múltbéli, belsővé vált gonosz férfivel, például tirannikus apával küzd reménytelenül a jelenkori férfikapcsolataiban, csak nem veszi ezt észre. Értem, tudom, hogy nehéz. De a kiút belülre vezet, vagy bentről kifelé van ebből a kiút. Beszéljünk egy kicsit a férfiakról is, mert szerintem ők sincsenek könnyű helyzetben most. Mit várok én egy férfitől? Legyen szilárd és tudatos. Az óceánikus, folyton mozgó, egymásba átalakuló alakzataimmal én körbetáncolom őt, mint egy szent táncot járó istennő, ezerféle érzelemmel árasztom el - ő pedig maradjon megkérdőjelezhetetlenül jelen. Ne féljen az érzelmeim tengerétől, állja a sarat, ne az anyját lássa bennem, vagy ne mindig azt. A másik: juttasson el engem oda a szexben, ahova én egyedül nem tudok menni. Vigyen át az ismeretlen kapuján, titkos, isteninek nevezhető minőségekbe.

Drága férfiak, kérlek, adjátok meg nekünk a szent elszállás lehetőségét. A legtöbb nőtársam nem tudja magát elengedni, és ettől szenved. Néha én is szenvedek, fájdalmas ez az éhség. De tudatosan gyakorlom a kiszállást a napközbeni erős-vezető-nő-szerepből, elengedek, meglágyulok. Például: viszek neki egy kávét, és ahogy azt odanyújtom, abban már szex van. Így tudtam tudatos férfit találni, aki elragad, fellegekbe repít, így lehetek az az ősi, folyton mozgó, szexuális önmagam. De ez meló mindkét oldalról. 

- A 21. században szerintem azon kéne gondolkodni, hogy hogyan működjön egészségesen együtt az alkotó nő és férfi - konkurenciaharc nélkül.

- Tényleg ez a kulcs, de ehhez kell egyfajta polarizáltság. Én sokkal kevesebbet versenyzem a férfiakkal, mint korábban, mert megérkeztem a saját női középpontomba. Napközben vezetem a céget, alkotok, gyereket nevelek. Ebből hogyan kell visszapuhulni, visszalágyulni, visszamenni az istennői, mágikus, a férfi körül szívből táncoló minőségbe? Figyelemmel, tudatos szerepváltással, amelynek legörömtelibb területe a szexualitás, ahol bűntudat nélkül megélhetjük a vágyott polarizáltságot. Mindenki vágyik rá. Ez egyébként fizikai nemtől független, a polarizáltság a vonzáshoz kell, mint a mágnesnél, mindegy, hogy ez két férfi, két nő, az energiák polarizáltsága a szexuális vonzalom előfeltétele.

A legtöbb nő szeretne elragadva lenni, jó értelemben véve, leigázva lenni az ágyban, ez nagyon gyógyító a lényünk számára, nagyon jól kiegészíti a napközbeni elférfiasodott szerepjátékunkat. Csak nagyon kevesen ismerik ezt a területet, nem tudják, mire vágynak pontosan, meg egy csomó félelem és szégyen fedi ezt a területet mindkét nem esetében. 

- Sok alkotó, karriert építő nő megkapja a “férfias” bélyeget. Vagy kasztrálva érzi magát a férfi…

- Az egyik legjobb ötletemet tanítás közben találtam meg, egy gesztust: a kinyújtott ujjamat magam felé fordítom. Tehát mindig azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy mi ebben az én felelősségem? Itt például nőként az én felelősségem tudatosítani, hogy most alkotó, megvalósító fázisban vagyok, de amikor a párommal este találkozunk, akkor puhuljon vissza, nyíljon a testem. Ezt úgy képzelem el, hogy a szívem érződik az ujjaim végében. Ugye, milyen furcsa kép? Ha ezt a szeretetenergiát nőiesen megjelenítem a testben, akkor hamar vágy születik mindenkiben. Nyitott akarok maradni a férfi erejére és a saját lágyságom képességére, ez napi gyakorlást igényel. E minőségek szépen megférnek egymás mellett, én például szeretem a kemény, gyors, csinálós-vezető oldalamat is, meg a puhább, óceánikusabb, folyósabb lényemet is. Mindkettő nagy erő, kiegészítik és emelik egymást. Én ezt élem nap mint nap. A párom a legfontosabb támaszom intellektuálisan, szexuálisan és szeretetben is. Már tudom, hogy ez lehetséges.

- Szerinted a 21. században egy nő hogyan próbáljon nyitni efelé, hogy ne keményedjen páncél rá, ne féltse magát az esendőségtől, elgyengüléstől, törékenységtől?

- Törékenynek lenni egyrészt nagyon emberi és természetes, másrészt "megéri", hogyha azután valami kincset keresek azon a helyen. Ha padlót fogsz, szedjél föl onnan valamit. Az én paraszti képem az, hogy emlékszem, ahogy trágyáztuk a talajt, és a legtehénszarosabb földből nőtt a legszebb virág. A veszteségből is nőhet, sőt. Sokszor még organikusabb, még szebb.

A másik, hogy mi a francot kell csinálnom ahhoz, hogy nőies legyek? Például én szoktam magam arra figyelmeztetni, hogy oké, a feladatok jól mennek - de mi lenne, ha az egyik reggelt 11-ig kivenném, és csak élvezném a madarak csicsergését, a fények változását. Semmit nem csinálnék, csak teázgatnék, olvasgatnék, feküdnék, jógáznék. Ritkán sikerül ez nekem, de az erős, alkotó nőknek jól tud esni egy-egy ilyen day off, amikor azt csináljuk, amihez kedvünk van. Akár még törékenyek is lehetünk, magunk előtt… 

- Szerintem nagyon sok nő nem szánja magára ezt az időt.

- Igen, pedig érdemes elkezdeni. Legyen először csak egy óra, amikor egy picit attól a rengeteg felelősségtől el tudunk távolodni. Ha nincs annyi, akkor harminc perc, amikor, mondjuk, csak a légzésemre koncentrálok, nézegetem magam a tükörben, táncolgatok, tekergetem a csípőmet. Az én trükköm az, hogy beírom a Google-naptárba: „pihenés, feltöltődés”, küld róla értesítőt, nagyon vicces és jó érzés megengedni magamnak a menetrend szerinti elengedést!

- Azt mondják, hogy a 21. század valamelyest a nők évszázada lesz, mert azokra a képességekre egyre inkább szükség van, amit egy nő tud. Ezzel egyetértesz?

- Abszolút, de szerintem arra is szükség van, amit a férfi tud. Szerintem ez a két tudás, két minőség egyszerre fontos, és az is, hogy közösen járjanak táncot...

Akkora szabadság vezetve lenni! Nem könnyű, tudom. Ebben a szemléletmódban kell egy váltás, hogy úgy hagyjuk magunkat vezetni, hogy tudjuk, hogy az nem veszteség, hanem lehetőség, érték: az elengedettség kincse. Ettől még bármikor visszamehetünk vezetői szerepbe.

- Ebben nincs presztízsveszteség, se sérülés.

- Nem, semmi! Sőt… bennem nagyon kevés maradt a férfiakkal való versengésből, pedig messziről indultam. Egészséges célkitűzés, azon elérésének öröme persze van: egy tudóssal élek, a barátaink is tanárok, tudósok, informatikusok, akikkel kiélhetjük ezt a célorientált pörgést. De a legszebb pillanataink a párommal azok, amikor ő, akár szóval, akár testtel vezet engem, és én elengedhetem magam. Jó, hogy erről beszélgetünk, mert most, a 21. században nagyon fontos belátnunk és felfognunk, hogy ettől mi, nők, nem leszünk kevesebbek.

Sok nőt bátorítok arra, hogy vezesse, találja ki, és valósítsa meg saját magát, nem kell semmit visszafogni. De létezni, szeretkezni én úgy akarok, hogy a férfi elvisz engem olyan helyekre, ahova nélküle nem jutok el. Táncolni is úgy akarok, hogy ő vezet, és én elengedhetem magam. 

Nagyon fontos, hogy én nem a férfinak való puszta alárendelődésről beszélek. Hanem arról a szabadságról, hogy nőként választhatok: ha akarok, vezethetek is. De én döntök arról, hogy mivé akarok válni egy férfival együtt. Ehhez a szabadsághoz kell az önismeret, a saját történetem tudatos átírása. Hogy szabadon szerethessek, és hogy egy férfival ketten eggyé válhassunk.

Bata-Jakab Zsófia: „A legfontosabb, hogy a nőknek lehetőségük van dönteni”

A Femina nagyszabású interjúsorozatában Szily Nóra tíz alkotó, kreatív és sikeres nőt kérdezett meg arról, mit jelent számukra 21. századi nőnek lenni, milyen problémákkal küzdenek, milyen változásokat tapasztalnak, mi az, amit ők szeretnének megváltoztatni. Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója is megszólalt a témával kapcsolatban. Szily Nórát idézve: „Fiatal. Ambiciózus - sokakat megosztó terepen, szerepben teszi a dolgát. De lelkesen és legjobb tudása szerint. Kíváncsi voltam, hogy „posztján túl” mit gondol a nőkről, nőiességről, a divat alakulásáról ma."

(Fotó: Sárközy Marianna)

• palya bea
• interjú
• szily nóra
• 21. századi nő
• szexualitás
• párkapcsolat
• nőnek lenni
• Lélek&Test