Az egyedülálló meleg férfi sosem hitte, hogy valaha apává válhat: élete álma teljesült a beteg kislány örökbefogadásával
Az argentin férfi sokáig úgy gondolta, sosem válhat apává, de hosszú évek után végül beadta a papírokat, és megváltoztatta egy beteg kislány életét.
A szociális munkásként és önkéntesként is tevékenykedő Pablo Fracchia egész életében arra vágyott, hogy egyszer majd apa lehessen. Amikor azonban realizálódott benne, hogy homoszexuális, ez az álma szertefoszlott.
- A ’90-es években nőttem fel, amikor egy meleg férfinak a családalapításra gondolni is lehetetlen volt. Borzasztóan kegyetlen, hogy egy tinédzsernek döntenie kell önmaga és az álmai között - mesélte, és hozzátette, sokáig igyekezett teljesen elnyomni a gyermekvállalás iránti vágyát.
Beteg, kórházban élő kislányt fogadott örökbe
A család gondolatát már teljesen elhessegette a fejéből, de ahogy telt az idő, egyre jobban szeretett volna gyermeket. 2017-ben aztán minden félelmén felülkerekedett, és úgy döntött, beadja az adoptálás iránti kérelmet, de nem mert reménykedni. Végül, két évvel később, kapott egy telefonhívást, melyben elmesélték neki: van egy közel kétéves kislány, aki betegsége miatt a kórházban él, és örökbe fogadó szülőre van szüksége. A folyamat hosszú volt, és nehézkes, Pablo mégis magához vehette Miát, ezután pedig mindkettőjük élete teljesen megváltozott.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Képek: Instagram.com/pablitofracchia.


















