Hogyan érhető el egy időben az orgazmus? 5 praktika, ami segíthet elérni (18+)
Ha szeretnétek egyszerre átélni az érzést, ezek segíthetnek.
Mikor lehet igazán jó a szex? Sok válasz adható erre a kérdésre - az egyik azonban, ami valószínűleg mindenkinek eszébe jut, biztosan az, hogy akkor, ha mind a férfinak, mind a nőnek van orgazmusa. És mikor lehet még nagyobb élmény? Ha a pár egyszerre éri el.
Minthogy azonban nincs két egyforma ember, két egyforma pár sincs, ezért vannak, akiknek ez hamarabb sikerül, vannak, akiknek később vagy talán soha. Ezt nem könnyű összehangolni, próbálkozni azonban lehet, sőt, érdemes is, idővel ugyanis sikerülhet kitapasztalni, mi hozhatja el az egy időben való csúcsra jutást.
A türelem mindenképpen az egyik legfontosabb tényező, ami ehhez kell, hiszen minél több alkalommal együtt van egy pár, annál inkább összeszoknak, megtanulják egymás testének a nyelvét, és rezdülésekből tudni fogják, melyikük mennyire van közel az orgazmushoz. Nem szabad tehát már az elején feladni, hogy sikerülhet.
A türelem mellett pedig íme, öt praktika, amit érdemes kipróbálni, alkalmazni a cél érdekében.
1. Pózbéli kérdések
Nagyon fontos, hogy senki ne várjon csodát. Amikor a pár még csak tanulgatja, próbálja elérni az egy időben történő orgazmust, ne nyakatekert pózokban szexeljen, hanem a leginkább bevált, már megszokott pózt válassza. Emellett, ha a cél a közös csúcsra jutás, maradéktalanul el kell hagyni mindenféle önzőséget vagy önfeláldozást, és azt a pózt választani, amiben mindkét félnek egyformán jó csinálni.
2. Méretbeli kérdések
A férfiak biológiailag úgy vannak összerakva, hogy előbb képesek a csúcsra jutni, mint a nők, ám hátráltató tényező lehet, ha a férfi kisebb méretekkel van megáldva, ugyanis kevésbé intenzív élményt nyújthat ezzel a nőnek, aki ezáltal később juthat a csúcsra. Erre a problémára ez alatt a link alatt javaslunk megoldást.
3. Fék
Ha a méretben és a technikában nincs gond, csak több idő kellene a nőnek, mint a férfinak, akkor lehet alkalmazni az úgynevezett start-stop technikát. Szex közben egy pár másodperces szünet segíthet abban, hogy a férfi pár lépéssel hátrébb jusson az orgazmus felé vezető úton. A kis szünet alatt a nőt kényeztetheti például kezével, aki ezáltal felzárkózhat kicsit.
Milyen a szája formája?
A férfi szájformája sokat elárul arról, milyen a párkapcsolatban.
4. Trükkös fogás
Szex közben a nő alkalmazhat egy trükkös orgazmuskésleltető fogást a férfin. A pont, ahol enyhe szorítást kell alkalmazni, a férfi péniszének hátsó oldalán van, ott, ahol a makk pereme egybeolvad a hímvessző törzsrészével.
5. Több fronton való jelenlét
Vannak nők, akiknél a hüvelyi behatolás önmagában nem hozza el az orgazmust, vagy legalábbis nem olyan hamar, mint azt a pár szeretné. Ezért lehet jó megoldás, ha amikor a férfi már közel érzi magát a csúcshoz, de akár kezdettől fogva is, szex közben a nő klitoriszát is éri némi kényeztetés, ezzel felgyorsítva az orgazmushoz való eljutást - ezzel a férfi és a nő közelebb kerül a csúcsra vezető úton, az egy időben bekövetkező orgazmus pedig esélyesebbé válik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- férfi
- nő
Mindenki imádja ezt a videót!
- szex
- párkapcsolat