Emberek, akik milliárdokat kerestek azzal, hogy otthagyták az állásukat
Egy ötlet vagy egy szenvedély kell, ami vezérel, na meg kimeríthetetlen kitartás!
Elmerengtél már valaha azon, hogy milyen lenne besétálni a főnöködhöz, jól felmondani, és onnantól a saját utadat járni? Sokkal többen teszik ezt meg, mint hinnéd, de míg egyesek nem tudják megugrani a sors által útjukba gördített akadályokat, és belebuknak, addig mások nem csak a pénzüket, de minden figyelmüket, energiájukat és idejüket szentelték az álmaik megvalósítására. Ennek pedig hatalmas siker lett az eredménye, mert hát van, ami csak kitartás és eltökéltség kérdése.
A siker soha nem garantált, és nem hullik csak úgy az ölünkbe, keményen meg kell dolgozni érte. Azonban, ha szerencsés és kitartó vagy, életed legjobb döntése lehet felmondani. Ha képes vagy nem megrettenni, és elhatározottsággal telve, virágzó bizniszbe átfordítani az ötleteidet, azon kevesek egyike lehetsz, akik a szenvedélyüket követve sikeres karriert, és nem utolsó sorban boldog életet építenek maguknak. Most három olyan történetet hoztunk el, ahol az álom vagy egy ötlet megvalósítása milliárdokat hozott a bátraknak.
Zöldségben a potenciál
Dana Sinkler és Alex Dzieduszycki egy igen neves sztárséf mellett dolgoztak a négycsillagos Lafayette étteremben, New Yorkban. Mindketten úgy érezték, nem bontakozhatnak ki 100 százalékig ebben a munkakörben, ezért úgy döntöttek, saját lábra állnak, és elindítanak egy teljesen új vendéglátós bizniszt.
Egy egyedi kivitelezésű harapnivalót akartak létrehozni, amit bárokban szolgálnak fel. Azért a bár népe lett a célközönség, mert a bulizni készülők mind ott kezdik az estéjüket. Mindenképpen egyedit szerettek volna alkotni, ami semmiképp sem egy szimpla zöldséges tál, ami akkoriban elég menő fogásnak számított a new york-i lebujokban. Így 1990-ben elkezdtek Dana kis lakásának konyhájában különböző zöldségeket felszeletelve olajban kisütni, és ezzel meg is találták az aranybányát.
A zöldség chips hatalmas sláger lett, Terra Chips néven kezdték el árulni a boltokban. 1995-ben egy magántőke-csoport felvásárolta cégük 51 százalékát, ’98-ban pedig a Hain Celestial cég vette meg egy 80 millió dolláros üzlet keretében, még 3 másik kisvállalat mellett. A Terra Chipsnek abban az évben 23 millió dollár, azaz közel 6 milliárd forint volt a bevétele. Miután eladták az ötletüket és a céget, Dana és Alex új álom megvalósításába kezdtek: megnyitották HubbeeD's nevű éttermüket, Alex pedig saját fagyasztott gofrit árult Julian’s Recipe néven, amiből szintén hatalmas biznisz lett.
Megvalósítanád az álmodat, de nem tudod, hogyan? Átadjuk a megoldás kulcsát!
A Femina Klub októberi estjén két sokszorosan sikeres váltó osztja meg az eredményes váltáshoz szükséges lelki és gyakorlati lépéseket, útmutatókat.
Szily Nóra coach, pszichológus a váltás gyakorlati oldalát mutatja be, és konkrét tanácsokkal szolgál, míg Singer Magdolna, aki bőven 50 felett vágott bele álmai megvalósításába, és vált kirakatrendezőből mentálhigiénés szakemberré és sikeres íróvá, a lelki lépésekhez és az önmagunkba vetett hit megtalálásához ad útmutatót.
Jegyek limitált számban kaphatók 2990 forintért!
Promóció
Teabiznisz ON!
2002-ben Andy Schamisso egy PR ügynökségnél dolgozott, de nem volt teljesen elégedett a munkahelye által nyújtott lehetőségekkel. Egy nap, amikor a felesége nem lelte azt a ritka fehérteát, amiből jeges teát szokott készíteni, Andy megtalálta a küldetését.
Mialatt az internet minden zugát felkutatta a tea után, felfedezte annak jótékony, egészségre tett hatásait, és eldöntötte, hogy eljuttatja felesége titkos jeges tea receptjét az emberekhez. Így miután 13 évet töltött a PR szakmában, Andy fogta magát, és felmondott, hogy elkezdhesse az Inko’s White Tea nevű vállalkozását, amit a kutyája után nevezett el.
Miután elegendő pénzt gyűjtött arra, hogy legyárthasson 6000 dobozzal a teából, Andy fel-alá járta New York utcáit a terméket árulva. A vevőkeresést kiterjesztette a specialitásokat áruló boltokra is. Egy éven belül a rendelések annyira megsokasodtak, hogy a jeges teát már nem dobozzal, hanem kamionnal kellett leszállítani az ügyfeleknek. Ma az Inko’s White Tea már 14-féle ízesítésben kapható a piacon. Az üzletnek tavaly már 3 millió dollár, vagyis 776 millió forint volt a bevétele.
Pillecukros gyerekjáték
Kim és Beaver Raymond házastársakból váltak üzleti partnerekké, amikor megálmodtak egy házi készítésű játékot a gyerekük számára. Egyszerre hagyták ott az állásukat, amikor látták, hogy találmányukból hatalmas sláger lesz. Raymondék mindketten a divatiparban dolgoztak, amikor 2002-ben megalkották a pillecukor-puskát néhány műanyag csövecskéből a kisfiuk születésnapi bulijára.
Amikor látták, hogy mekkora sikere volt a pillecukros kajacsatának, amit a gyerekek leműveltek, a pár közösen néhány barátjukkal kigondolták az üzleti konstrukciót, amivel el lehetne adni az újonnan létrehozott játékot. Így született meg a Marshmallow Fun Company nevű cégük. 2010-ben eladták a vállalkozásukat potom 7 millió dollárért, ami 2,8 milliárd magyar forint.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek forrása: The ChipDipper, BusinessWire, WilliamValentina
OLVASD EL EZT IS!
- vállalkozás
- sikeres nők
Otthagyták az állásukat, hogy megvalósítsák az álmukat – Kitalálod mi lett a vége?
- vállalkozás
- igaz történet
Hogyan mondtam fel, és kezdtem saját, sikeres vállalkozást? Nem egynapos munka, de neked is sikerülhet
- félelem
- munkahelyváltás