18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Kínos hangok szex után: meg lehet akadályozni, hogy levegő jusson a hüvelybe?

Sokak számára okoz arcpirító pillanatokat a bejutó levegő. (18+)

Rengeteg nő tapasztalja, hogy miután partnerével együtt volt, levegő áramlik ki a hüvelyéből, a folyamatot pedig kínos, szellentésre emlékeztető hangok kísérik. Egyesek már az aktus közben is hallanak zavarba ejtő zajokat lentről, és ez akár tönkre is teheti a szeretkezést, amennyiben a pár nem reagál megfelelően.

Hogy mi számít megfelelő reakciónak? Ha ilyesmi előfordul, a nő oldaláról a legrosszabb reakció a pironkodás, a férfi részéről pedig a gúnyolódás, még ha viccből is történik. A jó reakció pedig egyértelműen a nevetés, mégpedig együtt, amely feloldja a kínosnak érzett, valójában azonban teljesen természetes és humorosan is felfogható helyzetet.

Levegő jut a hüvelybe

Valójában annyi történik, hogy szex közben némi levegő pumpálódik a hüvelybe, aminek azonban később távoznia is kell. Aktus után, amikor a pénisz már nem állja útját, a levegő lassanként kiáramlik.

Miért jut levegő a hüvelybe?

Bármely szexpóz közben, de kiváltképp a kutya póz vagy a csípőt magasra emelő pózok választása esetén juthat némi levegő a hüvelybe. A gyakori pozícióváltás fokozza ennek valószínűségét. Voltaképpen maguk a lökő mozdulatok eredményezik a dolgot, ahogyan az is befolyásoló tényező lehet, hogy a férfi pénisze az aktus közben veszít-e a merevségéből. Ha igen, a levegő nagyobb valószínűséggel beáramolhat. Ez egyébként nemcsak hímvessző általi behatolás, akár orális szex vagy ujjal történő kényeztetés közben is megtörténhet.

15 izgató tipp, amivel feltüzelheted a pasit

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bizonyos tényezők emelhetik a levegő beáramlásának valószínűségét. Az egyik ilyen a hüvely izomtónusának csökkenése. Ilyenkor szex közben vagy előrehaladottabb esetben akár csak bizonyos testhelyzetek felvételekor - négykézláb, gyertyaállásban - is mehet levegő a hüvelybe. A hüvely izomtónusát intim tornával lehet karbantartani, illetve javítani. Az intim torna alapjaiban is javítja a szeretkezés minőségét, és emeli az orgazmus bekövetkeztének valószínűségét is.

Fontos, hogy abban az esetben, ha szeretkezéstől függetlenül is előfordul, hogy levegő távozik bentről, ám kellemetlen szag kíséretében, érdemes elmenni egy kivizsgálásra, mert akár komoly nőgyógyászati probléma is lehet a háttérben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Kivédhető a kínos helyzet?

Intim tornával, gyengédebb szexszel, kevesebb és megfontoltabb - ha a nő érzi, hogy levegő pumpálódik be, nem maradnak a választott helyzetben - pozícióváltással a levegőbeáramlás valószínűsége, illetőleg mennyisége csökkenhet.

Nem kell akkor sem kétségbeesni, ha szinte minden szeretkezésnél előfordulnak hangok. Jobb elviccelni, vagy tudomást sem venni róla, az együttléttől emiatt semmiképpen sem kell tartani. Amennyiben a férfi nem érti, miért történik ez, és láthatóan bizonytalan a hangok eredetét illetően, egy alkalmas pillanatban érdemes kendőzetlenül elmagyarázni neki, miért hallja, amit hall.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük