Így óvja magát az elme az önképet sértő behatásoktól: a léleknek tényleg megvannak a maga védekező mechanizmusai
Mind azért vannak, hogy segítsék az elme boldogulását bizonyos szituációkban. Viszont attól függően, hogy mi mennyire vagyunk tisztában önmagunkkal, segíthetnek vagy árthatnak is.

szomoru no
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Pszichológiai értelemben vett védelmi mechanizmus alatt olyan tudattalan válaszreakciókat értünk, melyek segítségével a psziché megpróbálja megakadályozni, hogy az ember ideges vagy feldúlt legyen olyan szituációkban, amikben számára sértő vagy kellemetlen ingerekkel szembesül.

Ilyenkor az amigdala rendkívül aktív. Mintha csak közvetlen veszélyt érzékelne, beindítja pszichés védelmi mechanizmusainkat, amik rögtön aktivizálódnak még akkor is, ha az a veszély igazából ott sincs. Ilyen eset lehet, amikor valaki beképzeli, hogy neheztelnek rá, így kerüli azok társaságát, akik felől ezt érzi. A végén pedig akár ki is derülhet, hogy az egész igaz sem volt, mégis úgy reagált, ahogy. 

Az elme védekezési mechanizmusai

A védelmi mechanizmusok sajátos célja, hogy megvédjenek olyan szituációktól, amiket nehezen tud feldolgozni az ember, és potenciálisan sérthetik a gondtalan létezés megélését. Ez jó és szükséges, viszont az élet sem gondtalan és mentes a megrázkódtatásoktól, úgyhogy ez a készség is tud visszájára elsülni, és elhitetni, hogy minden nehézség és konfliktus elkerülhető az életben.

Gyorsan válhatnak káros problémamegoldó technikákká, amikor is megoldásra váró szituációkat az agy csak leterel, mint figyelemre érdemtelen, fölösleges helyzeteket. Amennyire hasznosak egyik szituációban, pont annyira lehetnek károsak egy másikban, kapcsolatokat megmérgezve nehezíthetik meg egymás megértését.

Más-más védelmi mechanizmusokat eltérően élünk meg. Vannak, amik teljesen kontrollálhatatlannak tűnnek, míg mások szinte csak úgy adják magukat. Nagyon sok van belőlük, és rengeteg módon meg tudnak nyilvánulni, így csak a leggyakoribbakat gyűjtöttük most össze.

Tagadás

A tagadás során az elme csak szimplán képtelen elfogadni, hogy valami megtörtént, vagy éppen történik. Függőknél vagy bántalmazó kapcsolatokban élőknél gyakran előforduló viselkedésminta abból eredeztethetően, hogy sokszor a végtelenségig tudják húzni ezzel kapcsolatos problémáik beismerését. Látják, hogy az életük felett teljesen elvesztették az irányítást, de maguknak és másoknak is képtelenek beismerni. 

GettyImages-1140144779
Fotó: Hello World / Getty Images Hungary

Áthelyezés

Jellemzően akkor vetíti ki a problémáit valaki, amikor az adott pillanatban és szituációban nem kezel egy konfliktust, hanem azzal kapcsolatos frusztrációit egy teljesen független személyen tölti ki.

Intellektualizálás

Amikor valami bonyolult szituációval találkozva nem magával a problémával kezd az ember valamit, hanem az elme elkezdi azt részleteiben elemezni, hol is lehetne a dolgokat megjavítani vagy az egész jelenségben értelmet találni. Ez önmagában nem káros. Viszont minél jobban húzza valaki, annál közelebb kerül a tagadáshoz, hiszen annál tovább kerülgetheti a forró kását is, és késlelteti a problémával való igazi szembenézést.

Elnyomás

Amikor az elme úgy érzi, hogy minden kellemetlen érzést, emléket el kell nyomnia, jól eltemeti a tudatalattijában. Az ilyen érzelmi mechanizmuson áteső emberek tényleg nem emlékeznek pontosan, hogy mi történt, vagy hogyan éreztek akkor. Okozhatja trauma is, de az is, ha csak valaki úgy érzi, nem elég felkészült bizonyos érzelmek feldolgozására. Ezek viszont nem múlnak el nyomtalanul. A feldolgozatlan érzések visszatérő emlékképek vagy izommemória útján újra felidéződhetnek. Ilyenkor viszont már tényleg foglalkozni kell velük.

GettyImages-692025379
Fotó: Philipp Nemenz / Getty Images Hungary

Kivetítés

Amikor valaki kivetíti az érzelmeit, gondolatait és motivációt, úgy érzi, hogy a körülötte lévők érzéseit fogja, és csak azokra ad válaszreakciót. Ilyen például, amikor egy rendkívül szorongós ember egy idegen környezetben úgy érzi, hogy a többiek kinézik, elítélik valami miatt, pedig egyrészt semmi bizonyítéka nincs rá, másrészt ő az, aki a külső szemlélő helyett ítélkezik maga felett. 

Túlkompenzálás

Kompenzálásnak azt nevezzük, amikor valaki úgy gondolja, hogy személyisége vagy élete egy területén nem annyira kiemelkedő, így egy másik terület fejlesztésével próbálja képzelt vagy jelentősnek gondolt hiányosságait pótolni, elfedni. Sokszor alakul ki maximalista és megfelelési kényszeres embereknél, aki gyengeségeiket hajlamosak felnagyítani és gyengeségeiket nem elfogadni, hibáknak titulálni. 

Visszafejlődés

Azok az emberek, akiknél a visszafejlődés mechanizmusa működik, sokszor végzik úgy konfliktusok alkalmával, hogy nem maradt más választásuk, mint a másikat nevekkel illetni, átkozódni, utána jól elviharzani a helyszínről. Ilyenkor gyerekes viselkedést vesznek magukra, és képtelenek a bonyodalmakat felnőtt módjára kezelni.

GettyImages-523724450
Fotó: Ed Bock / Getty Images Hungary

Reakcióátalakítás

Ennek a védelmi mechanizmusnak a működésénél az ember teljesen ellenkező módon cselekszik, mint ahogy érez. Pont, mint amikor az oviban tetszik az egyik kisgyereknek a másik, úgyhogy odamegy, és jól megüti, csúfolja, kipécézi magának. Jó vagy rossz hír, felnőtteknél is ez még mindig gyakran előforduló védelmi mechanizmus.

Észszerűsítés

Ha valaki racionalizálni próbál egy kényes helyzetet, akkor a felelősséget próbálja áthárítani egy másik alanyra, vagy csak jól eltávolítani magától. Ilyen például, amikor az illető jelenetet rendez, indokolatlan vehemenciával reagál valamire, fájdalmat okoz valakinek, és azt mondja, mások vagy a másik hibája, amiért olyan agresszívan reagált, nem maga tehet róla. Így próbálja észszerűsíteni a saját helytelen viselkedését.

A cikk az ajánló után folytatódik

Szublimáció

A pszichológiában azt jelenti, amikor egy feszítő, zavaró érzést úgy vezet le valaki, hogy azt egy produktív vagy kreatív tevékenységbe irányítja. Ez egy ideig nagy segítség is lehet, de ez átfordulhat egy olyan módon, hogy csak halasztódik a szembekerülés a feszültséget eredetileg kiváltó okkal.

Szétválasztás

Ezt a mechanizmust önmagában rengeteg oldal felől meg lehet közelíteni. Amikor egy szituáció túlmutat azon, amivel még elbír valaki, előfordulhat, hogy az a személy egyszerűen leválasztja magát a szituációról, sőt végső esetben magáról a valóságról. Deperszonalizálja a történéseket, maga számára valótlanná teszi őket, így visszavonulhat a saját álomvilágába, ahol az adott problémák, amik ezt a reakciót kiváltották belőle, nem léteznek. Az ilyen emberek sokszor írják le úgy érzéseikkel kapcsolatos tapasztalásaikat, minta ködben mozognának, vagy látnák magukat kívülről, néha lassított módon cselekedni.

GettyImages-160235363
Fotó: TatyanaGl / Getty Images Hungary

Passzív agresszió

Amikor valakinek nincsenek meg a kellő kifejezőeszközei arra, hogy kimutassa neheztelését, közvetett módokon próbálja környezete tudtára adni, hogy neki most baja van. Nem kezeli nyíltan ellenérzéseit, inkább kisebb gesztusok árán próbálja azokat kimutatni és értésre juttatni. Igyekszik olyan szituációkat teremteni, amik által a másik fél legalább annyira, de még rosszabbul is érezheti magát, mindezeket anélkül, hogy ezt nyilvánvalóan a tudtára hozná.

A lényeg, hogy tudatosan tudjuk őket kezelni

A védelmi mechanizmusok sora nem ért véget, viszont  a lényeg mindig ott van, hogy ezeknek a pszichológiai automatizmusoknak az ismeretében értelmezze az ember a magában és környezetében létrejövő történéseket, és ha bizonyos esetekben kényszerű, legalább önmagának ne legyen kiszolgáltatott. Ezek a védelmi mechanizmusok sosem jók vagy rosszak, hasznosságuk mindig az egyéntől függ.

Kimondani a tagadás helyett

Attól, hogy nem mondjuk ki a rossz gondolatokat és érzéseket, azok még léteznek. Ez a hozzáállás nem segít, csak mélyít a problémán. Sajnos azonban a mai világban szinte kötelező boldognak mutatkozni.

Képek: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük