Hány évesen a legmagabiztosabb az ember? A kutatás meglepő eredményre jutott
Egy kutatás kiderítette, mikor tetőzik az önbizalom az ember élete során: az eredmények szerint ennyi idősen leszel a legmagabiztosabb.
Az önbizalom szintje az ember élete során szinte folyamatosan alakul és változik. Egy kutatás azonban most kiderítette, hogy mikor ugrik a legmagasabbra.
A legtöbben talán úgy tippelnének, hogy a harmincas-negyvenes években éri el a maximumot, a vizsgálat viszont nem ezt igazolja. Sokak számára meglepő lehet az eredmény.
A magabiztosság változása az évek során
A metaanalízis során azt akarták kideríteni, hogyan változik a magabiztosság 4 és 94 éves kor között, ehhez pedig körülbelül 165 ezer ember adatait vizsgálták meg. A felmérés rámutatott, hogy 4-11 éves kor között az önértékelés fokozatosan nő. Ez részben annak is köszönhető, hogy a gyermekek az idő múlásával egyre függetlenebbek, önállóbbak, mindig új dolgokat tanulnak, mindez pedig rendkívül pozitívan hat rájuk.
11-15 éves kor között a szint nagyjából stagnál, ezután pedig drasztikus emelkedésbe kezd egészen harmincig, miközben a személyiségjegyek is egyre csak fejlődnek. Ekkor kicsit lelassul, de kisebb mértékben tovább nő, és az ember folyamatosan felelősségteljesebbé, illetve érzelmileg stabilabbá válik. Persze rengeteg tényező hat rá, többek között a munkahelyi sikerek vagy épp a boldog párkapcsolat is hozzájárul a szint emelkedéséhez.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ennyi idősen a legerősebb az önbizalom
Harminc felett is folytatódik a növekedés, és bármilyen meglepő is, a kutatás szerint a legerősebb magabiztosságot élete során hatvanévesen éri el az ember. Az önbizalom általában egészen hetvenig tetőzik, majd kilencven felett esik vissza. A vizsgálat során nem találtak eltérést a nemek között, illetve az sem befolyásolta látványosan az eredményeket, hogy milyen országból származtak a résztvevők.
Azt persze hozzátették a szakértők, hogy az önértékelésre és a magabiztosságra rengeteg tényező hatással van: a magánéleti, a munkahelyi sikerek vagy épp kudarcok is befolyásolják ugyanúgy, ahogy a stresszes szituációk, életszakaszok. Ennek ellenére az eredmények alátámasztják, hogy átlagosan a magabiztosság hatvanéves korra csúcsosodik ki igazán. Az igazsághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy az önbizalom kitartó munkával és különböző, jól bevált módszerekkel hatékonyan fejleszthető.
Önbizalomnövelő módszerek a szakértőtől
Vannak olyan, pszichológusok szerint is hatásos trükkök, melyeket rendszeresen alkalmazva erősíthető az önbizalom. A következő egyszerű módszerek ezek közé tartoznak.
Egyszerű trükkök a pszichológustól, amikkel csakugyan magabiztos leszel - Megnövelik az önbizalmat
Nincs feltétlenül szükség óriási változtatásokra és nagy erőfeszítésekre ahhoz, hogy növeld egy kicsit az önbizalmadat.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- önbizalom
- magabiztosság