Hogy lehet megbirkózni az állandóan kritizáló szülőkkel? Felnőttként így hárítható el a káros hatásuk
Néhány módszerrel megelőzhetőek a kritizáló szülő viselkedésének hatásai és a nagy veszekedések is.
A túlzottan kritikus szülők viselkedése negatív irányba befolyásolja a gyermek lelki fejlődését, és a személyiségére is olyan káros hatást gyakorol, ami felnőttkorban is megmutatkozik. Ráadásul akkor sem könnyű kezelni az ilyen apát vagy anyát, ha a gyerek már rég nem kicsi, sőt, el is költözött otthonról.
A találkozások alkalmával ugyanis ebben az esetben is szembekerül szülei kritikáival, melyeket nehéz úgy kezelni, hogy ne váltsanak ki benne szomorúságot, dühöt vagy éppen önértékelési problémákat. Bár viselkedésük egyáltalán nem minden esetben jelenti azt, hogy nem szeretik eléggé gyermeküket, fogalmuk sincs, milyen rosszat tesznek: ezért sem érdemes arra várni, hogy megváltozzanak. Helyette inkább javasolt néhány dolgot észben tartani a családi programok alatt, hogy elkerülhető legyen a káros hatás.
A beszélgetés és az elfogadás fontos lépés
Sajnos kevés esély van arra, hogy hosszú évek után leállnak majd az állandó kritizálással, de persze, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet megpróbálni beszélni velük. Érdemes egyszer-kétszer leülni, és elmondani nekik, mennyire rosszulesik az, amit csinálnak, ám, ha nem lesz eredménye az őszinte szavaknak, nem szabad erőltetni, és nem ajánlott teljesen feleslegesen túl sok energiát fektetni a megváltoztatásukba.
El kell fogadni őket, és a felnőtt gyermeknek inkább a saját hozzáállásán kell alakítani egy picit: tudatosítania kell, hogy nem az ő hibája a bánásmódjuk, nem tett semmi rosszat, és ő attól nem lesz kevés vagy haszontalan, mert így viselkednek vele. Erősnek kell maradnia, és megpróbálnia lepattintani magáról a rosszalló szavakat.
Határokat kell szabni
Bár az ilyen szülők gyakran mindenbe bele akarnak szólni, és sokszor a gyermekük semmilyen döntésével nem értenek egyet, fontos határt szabni annak, hogy miről mondhatnak véleményt, és miről nem. Érzékeltetni kell velük, hogy nincs joguk a másik életének minden területét bírálni, és érdemes közölnie velük a családtagnak azt is, hogy már felnőtt, ez a saját döntése volt, és ő ezt szerette volna, így volt számára jó - legyen szó bármilyen problémáról. Nem javasolt viszont vitába bonyolódni, maradni kell a higgadt hangnemnél: így ugyanis kevesebb az esély a nagy veszekedésre, és több arra, hogy nem részletezik tovább a véleményüket. Ha mégis, udvariasan, de határozottan le kell állítani őket.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hárítás és a terelés is beválhat
Amikor a kritika nem marad abba, a legjobb módszer ignorálni a bántó, rosszalló megjegyzéseket. Nem szabad a lelkére venni ilyenkor a felnőttnek azt, amit anyjától vagy apjától hall, hanem rövidre kell zárni a választ, vagy elterelni a témát. Esetleg meg lehet köszönni higgadtan a véleményt, majd kijelenteni, hogy ő másképp gondolja, de a legjobb teljesen másra terelni a témát, méghozzá egy kérdéssel: így elfeledkezik majd arról, amiről szó volt, és a válaszra koncentrál a kritika helyett. Ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadni, és bólogatni a szavaira, csak le kell zárni a témát, hogy ne váljon rosszabbá a helyzet.
A kedvesség, mint meglepő taktika
Szinte biztos, hogy nem a kedvesség lenne az alapreakció az ilyen viselkedésre, pedig nagyon jó taktika. A kritikákra aranyos, bájos és kedveskedő hangnemben válaszolni vagy így elterelni a szót igen meglepő lehet a másik számára, így megzavarhatja, kizökkentheti őt a szavaiból. Ráadásul a kritikus, mérgező személyiségek viselkedése sokszor az általuk elszenvedett nehézségekből vagy rossz bánásmódból ered, így a szeretet és a kedvesség megváltoztathatja őket legalább egy kis időre.
Erre kell gondolni a találkozás előtt
Van még egy apróság, amit érdemes tudatosítani a találkozás előtt: azt, hogy az illető attól még igenis értékes ember, hogy a szüleitől sosem kapott elismerést. Át kell gondolni, mi az, amit elért az életben, melyek azok a dolgok, amelyek boldoggá, elégedetté teszik, és ezekre koncentrálni. Így ugyanis, hogy felismeri a saját tehetségét, céltudatosságát, sokkal jobban ellenáll majd a kritikának, és sokkal kevésbé esnek majd rosszul számára a megjegyzések, hiszen tudja, nincs igazságalapjuk.
Képeken az anya-lánya kapcsolatok a világból
Rania Matar mindig is figyelte a szülők és gyermekeik közötti viszonyt, azt, hogyan változik és fejlődik az idő előrehaladtával a nő és a gyermek, majd fiatal lány közötti kapcsolat, és hogyan válnak szép lassan egyre hasonlóbbá. Több országot is bejárt, hogy ezt a gyönyörű köteléket képeken is megörökítse.
Fotók: Getty Images Hungary.
- kritika
- kritizálás
- kritizáló szülő
- hatás
- káros
- viselkedés
- felnőtt
- felnőttkor
- mérgező emberek
- kritika kezelése
- Lélek&Test