18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Tabuként kezelték a szexet, a klimaxra pedig betegségként tekintettek az ír sziget lakói: sokáig féltek a meztelenségtől

A kis közösség teljesen elzárkózott mindentől, ami a szexualitással kapcsolatos volt.

Inis Beag sziget

A történelem során az embereknek különös kapcsolata volt a szexszel: voltak olyan időszakok, amikor semmi nem számított tabunak, és teljesen természetesnek vették, hogy nyíltan beszélhetnek a nemi vágyaikról. Az idő múlásával azonban egyre jobban magányügyként kezelték a szexet, és még ma is sok olyan hely van a világban, ahol nem szívesen beszélnek róla nyíltan.

Nem is olyan régen volt egy kis ír közösség, akik nemcsak kellemetlenül érezték magukat, amikor a szex szóba került, hanem egyenesen megvetették azt, és a társas kapcsolatokra is inkább csak kötelességként tekintettek, nem pedig örömforrásként.

Ezért utálták az ír sziget lakói a szexet

A jelenségre először John Cowan Messenger szociálantropológus figyelt fel azután, hogy több onnan származó emberrel is beszélgetett, akik látványosan elítéltek mindent, ami a szexualitással kapcsolatos. A férfi ezután kutatásba kezdett, és 1958-tól 1966-ig vizsgálta az ott élőket. Az Írország partjainál található sziget Messengertől az „Inis Beag” álnevet kapta, ami írül „kis szigetet” jelent, ezzel szerette volna megvédeni az identitását és a közösséget. Később kiderült, hogy ez a valóságban az Inisheer-sziget volt.

Inis Beag asszonyai mindig teljesen felöltözve jártak, hogy az arcukon kívül semmilyen testrészüket ne lehessen látni.
Inis Beag asszonyai mindig teljesen felöltözve jártak, hogy az arcukon kívül semmilyen testrészüket ne lehessen látni.
Fotó: wolfofkwara / Twitter

Az 1960-as években Inis Beag lakossága körülbelül 350 emberből állt, akik többnyire földművelésből és halászatból éltek, és önellátó gazdálkodást hoztak létre. Nagyrészt katolikus közösség volt, de a kontinenstől való évekig tartó elszigeteltség lehetővé tette, hogy a vallás konzervatív szexről alkotott hiedelme radikálisan jelenjen meg itt. Dr. Kate Lister szextörténész szerint ennek egyik oka az lehetett, hogy a sziget megközelíthetetlensége megakadályozta a szárazföldről származó liberálisabb eszmék terjedését. Messenger leírta, hogy Inis Beagnek szigorú szokásai voltak a fizikai érintkezés ellen, nem volt szexuális nevelés, és szinte halálosan féltek a meztelenségtől. A szigetlakók csak a lábukat, arcukat és kezüket mosták meg, nehogy bárki meztelenül lássa őket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ami a szexet illeti, az egyetlen alkalom, amikor az emberek foglalkoztak vele, az a házasság és a gyereknemzés miatt volt, aminek többségét a szüleik szervezték. Az ott készített interjúk alapján Messenger leírta, hogy ennek a „kötelességteljes” közösülésnek szinte semmi előjátéka nem volt, az orális szexről nem is beszélve, és a lehető leggyorsabban be kellett fejezni. Az aktust mindig misszionáriuspózban végezték, és a legtöbb ruhájuk rajtuk volt közben is. Miután a férfiak elérték a csúcspontot, elaludtak, sokáig egyáltalán nem tudták, hogy a nők is képesek az orgazmusra. Felvilágosítás híján a legtöbb embernek fogalma sem volt, mit csinál, csak az ösztöneikre hagyatkozhattak. A maszturbációt, a szexuális beszédet és még az ártatlan testi intimitást is helytelennek ítélték, bárki, aki ezt megkísérelte, megbüntették.

A szigorú szexuális nevelés következményei

A kutató egy helyi nővérrel is készített interjút, aki a „szárazföldről” származott. Elmondta, hogy csak nagyon kevesen fordultak hozzá egészségügyi segítségért, hiszen nem tudták kezelni azt a szégyent, amelyet a vizsgálat vagy a ruhák levétele okoz. Ez azt jelentette, hogy az embereket nem lehetett kezelni, és ha igen, akkor gyakran már késő volt. A menstruáció is szükségtelenül bonyolult volt hitük miatt. A lányok tanácstalanok maradtak, amikor először megjött nekik, és a megpróbáltatást inkább kétségbeejtőnek, mint természetes folyamatnak tekintették. Édesanyjuk nem volt hajlandó megvitatni velük a jelenséget, és segítséget sem nyújtottak.

A mindennapok során a férfiak és a nők nem érintkeztek egymással, így olyan képet sem találni ebből az időből a településről, ahol együtt vannak.
A mindennapok során a férfiak és a nők nem érintkeztek egymással, így olyan képet sem találni ebből az időből a településről, ahol együtt vannak.
Fotó: Harold Strong / Flickr

A menopauzával járó tüneteket betegségnek tekintették. Az ezzel a természetes biológiai folyamattal járó hajhullást, görcsöket és hőhullámokat az őrület korai kezdetének hitték. A kutatás során például rengeteg negyvenes-ötvenes nő kérdezte Messenger feleségét a klimaxról, hogy mit kell tudni róla, és milyen veszélyekkel jár. Miközben erről beszéltek, a nők kiküldték gyermekeiket a szobából, hogy semmit ne halljanak ebből.

A konzervatív kis közösség ma már sokkal felvilágosultabb, és nem zárkóznak el mindentől, ami a szexszel kapcsolatos, ami dr. Lister szerint annak köszönhető, hogy a technológia fejlődésével sokkal jobb kapcsolat alakult ki a sziget és a szárazföld között, ez pedig egy szabadabb gondolkodásmódot is hozott magával. A táj szépsége és a remekül megőrzött ír kultúra miatt ma már a turisták kedvelt célpontja, így a közösségen kívül érkezőktől is sokat tanulhattak arról, hogy az emberi test vágyait vagy éppen változásait nem kell szégyellni, hiszen teljesen természetes jelenségek.

Erotikus érdekességek a szocializmusból: a pornó tabu volt

Magyarországon nagyon sokáig nem volt divat a szexről beszélni nyilvánosan, pedig a fiatalságnak akkor is nagy szüksége lett volna a felvilágosításra.

Erotikus érdekességek a szocializmusból: a pornó tabu volt, az Ifjúsági Magazin felvilágosító cikkeit engedélyezték

Magyarországon nagyon sokáig nem volt divat a szexről beszélni nyilvánosan, pedig a fiatalságnak akkor is nagy szüksége lett volna a felvilágosításra.

Elolvasom

(Borítókép forrása: James Stringer / Flickr)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük