Erotikus érdekességek a szocializmusból: a pornó tabu volt, az Ifjúsági Magazin felvilágosító cikkeit engedélyezték
Magyarországon nagyon sokáig nem volt divat a szexről beszélni nyilvánosan, pedig a fiatalságnak akkor is nagy szüksége lett volna a felvilágosításra.

fortepan 143701
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A szexről beszélni manapság már egyáltalán nem számít olyan tabutémának, mint 50-60 évvel ezelőtt. Az intimitás szinte mindenhol jelen van: nem is kell feltétlenül a hálószobára gondolni, hiszen ott van a filmekben, a plakátok félpucér modellekkel hirdetik a termékeiket, és a pornó is szinte bárki számára hozzáférhetővé vált az internet által.

Noha ez nem volt mindig így, a szex az akkori fiatalok életében sem játszott kevésbé jelentős szerepet. Ugyanúgy fontos volt, csak éppen kevesebbet beszéltek róla korábban. Kiskaput azért mégis találtak, ami nemcsak a szexualitást éppen csak felfedező kamaszoknak, hanem a pártnak is előnyére vált.

Több abortusz, mint szülés

Ahhoz, hogy jobban megértsük a Kádár-korszak szexuális világát, érdemes egy kicsit korábbra, az ’50-es évek Magyarországára visszakanyarodni. A Ratkó-korszak alatt azt az 1950 és 1956 közötti korszakot lehet érteni, amikor különféle rendeletekkel próbálták arra ösztönözni az embereket, hogy vállaljanak gyereket. Ez főként az abortusztilalom és gyermektelenségi adó bevezetése által csúcsosodott ki, így ebben az időszakban látványosan megugrott a magyar népesség száma. Ám a hivatalos szervek háta mögött így is rengetegen választották az illegális művi terhességmegszakítást, ami sok esetben nők életét is követelte a nem megfelelő körülmények miatt.

fortepan 6624
Fotó: Fortepan / Sándor Dávid

A forradalom a Ratkó-korszaknak is véget vetett, ezzel együtt pedig ismét engedélyezték az abortuszokat - ám itt hozzá kell tenni, hogy a nőknek rendkívül megalázó módon egy bizottság elé kellett járulniuk, hogy engedélyezzék a beavatkozást. Az abortusztilalom feloldásával úgy tűnt, hogy a nem kívánt terhesség problémája megoldódni látszott, és a fiatalok előszeretettel közösültek a megszakításos módszerrel, hiszen arról nem igazán kaptak felvilágosítást, hogy ez egyáltalán nem biztonságos - így nem csoda, hogy ebben az időszakban egymásnak adták a nők és fiatal lányok a kilincset az abortuszbizottság előtt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Tóth Eszter Zsófia és Murai András Szex a szocializmusban című könyvéből az is kiderült, hogy nem volt ritka, hogy egy nő akár tíz-tizenöt abortuszon is átesett, az ’50-es évek végén, ’60-as évek elején több ilyen beavatkozást végeztek, mint ahány szülést lebonyolítottak. 1960-ban az Egyesült Államokban forgalomba került egy teljesen biztonságos és hatékony fogamzásgátló tabletta, aminek szele ide csak sokkal később ért el, ám a megszaporodott művi terhességmegszakítás égető problémája miatt a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága is kénytelen volt foglalkozni a kérdéssel. Tudták, hogy nem lehet tovább halogatni, így 1968-ban forgalomba kerültek Magyarországon is az első fogamzásgátló készítmények.

Biztonságosabb szex és felvilágosítás

A Ratkó-korszakban született rengeteg gyermek pont a ’60-as évek vége felé kezdett kamaszodni, így ezáltal sokan kezdték felfedezni a szexualitást is. Az egyre elterjedtebb fogamzásgátló módszereknek hála már biztonságosabb keretek között tudták felfedezni a test örömeit, ám sokan még így sem voltak igazán tisztában azzal, mit hogyan is kell csinálni. A családokban tabutémának számított, az iskolákban sem beszéltek róla, a filmekben nem mutatták, és ide a nyugati világ szexuális forradalma sem gyűrűzött be.

fortepan 45547
Fotó: Fortepan / Fortepan

Az akkori vezetésnek erre frappáns válasza volt: a fiatalság inkább beszéljen a szexről, mint a politikáról, így 1965-ben megjelent az Ifjúsági Magazin, ahol ellenőrzött keretek között kaphattak felvilágosítást a kamaszok az őket leginkább érintő problémákról. Az évek múlásával a lapban nemcsak cikkek születtek a témában, hanem egy külön rovatot is kapott a szex, ahol többek között olvasói levelekre válaszoltak neves szakértők - mint például az IM hasábjain már-már legendássá vált dr. Veres Pál. 1973-ban az iskolákban is bevezették a felvilágosító órákat, így már egészen más megítélést kapott az intim együttlét.

fortepan 70625
Fotó: Fortepan / Simon Gyula

Ha már megítélés: korábban, amikor tabunak számított a szex, a fiatalokból szinte minden erős szégyenérzetet váltott ki, ami ezzel kapcsolatos volt. Mivel sokan nem tudták, jól csinálják-e, így nagy volt a bizonytalanság, ahogy később arra is fény derült, hogy az ifjúság köreiben még saját maguk irányába is szégyenérzetet váltott ki az önkielégítés vagy éppen az ez által megélt orgazmus, de az orális szexről sem igazán esett szó.

Részlet egy 1986-os Ifjúsági Magazinból, ahol a kezdő csókolózókhoz szóltak:

  • A cigarettázók csók előtt fújják ki a füstöt!
  • A rágógumizók vegyék ki a szájukból a rágót!
  • Moss naponta háromszor fogat, hogy ne legyen büdös a leheleted!
  • A lányok lehetőleg ne rúzsozzák magukat (még csókálló rúzzsal sem)!
  • Csók elején nem érdemes kapkodni!
  • Ne képzeld, hogy „egy asztalhoz rögzített pohárból kell kinyalni a mézet”!
  • A csókolózást ne képzeld mandulaműtétnek sem!
  • Náthásan ne csókolózz!
  • Ne legyen végig csukva a szemed, nyitott szemmel azonban lehetőleg a partneredet, ne pedig a televíziót nézd!

Ahogy a rendszer lazult, úgy a kamaszok is egyre részletesebb felvilágosításokat olvashattak a magazin hasábjain, a ’80-as években pedig sokan nemcsak hűtőszekrényt vagy magnót hoztak haza Bécsből, hanem pornográf kazettákat és újságokat is. A pornó még annak ellenére is tabunak számított ezekben az időkben, hogy már egyre több helyen nyíltak nudistastrandok, a filmekben is nagyobb hangsúlyt kapott a meztelenség, és 1985-ben, számos évtized kihagyása után ismét megrendezték a Miss Hungary szépségversenyt, ahol ugyancsak sok szerepet kapott a női test és a szexualitás.

fortepan 88980
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A pornó mellett olyan dolgokról is kevés szó esett, mint például a gruppenszex vagy a homoszexualitás, mindenki tudta, hogy létezik a jelenség, de még az IM szókimondó rovataiban sem foglalkoztak ezekkel. A hagyományos értékrendbe csak egy férfi és egy nő szerelme férhetett bele, ami ezen kívül állt, azt jobb volt rejtegetni. A melegekről a rendőrségeken még név szerinti nyilvántartás is volt, hogy tudják, kiket kéne keresni akkor, ha úgy látnák, hogy bomlik a rendszer. A szocializmus utolsó éveiben már érezhető lett a nyugati szelek beáramlása, a rendszerváltás pedig a szexualitásra is felszabadító hatással volt.

Szex a szocializmusban
Libri Kiadó
3990 Forint

A könyv szerzőinek nem titkolt célja azt bemutatni, hogy mit és hogyan lehetett a szexualitásról beszélni, milyen volt a szexuális felvilágosítás a szocializmus idején.

Aki átélte a kort, saját kellemes emlékeit is újraélheti az olvasás során, aki meg nem, az bepillantást nyerhet egy olyan világba, ahol a fiataloknak az ismerkedés is komoly gondot jelentett néha, olyannyira, hogy az Ifjúsági Magazin társkereső rovatot működtetett e célból.

Ovis élet az '50-es, '60-as években: szüleid gyerekkorában ilyen más volt minden

Édesanyád, édesapád is ilyen kis óvodás lehetett annak idején.

(Borítókép forrása: Chuckyeager tumblr / Fortepan)

Ezt is szeretjük