18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A hely, ahol csak a szépek, a gazdagok vagy a híresek bulizhattak: ilyen volt a legendás Studio 54

A '70-es évek Amerikájának egyik legfontosabb helyszíne egy New York-i klub volt, ahol mindig kígyózott a sor.

studio54

A '70-es évekről valószínűleg a legtöbb embernek elsőre a diszkókorszak ugrik be, és bár minden klubban próbálták a lehető legpörgősebb zenéket játszani a fiatalságnak, egy hely mégis kiemelkedett a többi közül.

A Manhattanben található 54. utca 254-es számú épülete ugyanis olyan kultikus hellyé avanzsálódott nagyon rövid idő alatt, hogy az nem is számított igazi világsztárnak, aki nem tette ott tiszteletét, és csak nagyon keveseket engedtek be a „földi halandók” közül. De akik bejutottak, egy életre kiváltságosnak érezhették magukat - ez volt a legendás Studio 54.

Egy legendás hely születése

A '70-es évekre már egyértelműen lazulni látszottak az országokban a politikai megszorítások és ezáltal az erkölcsök is: a fiatalok nem vágytak másra, mint hogy szabadok legyenek, béke legyen a Földön, és hogy csak szórakozzanak. Ehhez pedig a lehető legjobbkor egy törzshelyük is nyílt: a Studio 54 New Yorkban, ami egy korábbi filmszínház, majd tévéstúdió helyén alakult át éjszakai klubbá 1977-ben. Steve Rubell és Ian Schrager voltak az akkori tulajdonosok.

studio54 8
Fotó: Tim Boxer / Getty Images Hungary

A hely hamar világhírnévre tett szert, nem véletlenül. Már a működésének első hónapjában a New York-i Állami Alkoholügyi Hatóság megállapította, hogy engedélyek nélkül árusítanak alkoholt, és nem sokkal ezután be is záratták a helyet. A tulajdonosok szerint csak félreértés történt, és másnap este újra kigyúltak a fények a táncparketten, akkor viszont csak gyümölcslevet és szódát szolgáltak fel. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

De nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt mindenki felkapta a fejét a menő belvárosi szórakozóhely hallatán: a beléptetési politikájuk is egészen egyedi volt, korábban még sehol máshol nem tapasztaltak ilyen jellegű rendszert a bulizni vágyók. A kapunál ugyanis csak a híres, szép vagy nagyon gazdag emberek léphettek be. Az egyik tulajdonos, Steve Rubell így szerette volna elérni, hogy mindenki ide vágyakozzon, de csak keveseknek legyen valóban lehetőségük megtapasztalni azt az életérzést, amit a Studio 54 nyújt. Aki pedig mindenért felelt, az egy bizonyos Mark Benecke nevű ember volt, aki még a bejáratnál szelektálta a rendszerint kígyózóra nyúlt sorból azokat, akik beléphetnek a diszkókorszak fellegvárába, és a legnagyobb nevekkel bulizhatnak együtt. Itt ugyanis mindenki megjelent, aki számított: többek között Salvador Dalí, Michael Jackson, Elton John, Freddie Mercury, Andy Warhol, Tina Turner, Mick Jagger és Donald Trump is bulizott itt, de Alec Baldwin is a legendás helyen bontogatta szárnyait fiatal pincérfiúként.

Fergeteges, erkölcstelen partik

Bár a bejáratnál megszűrték az embereket, a táncparketten már semmi sem számított, csak a zene, a fények, a drogok és a szex. Egy akkori beszámoló szerint például az egyik szilveszteri parti alkalmával négy tonna glitter zúdult az ünneplő tömegre, ezzel valóságos szőnyeget alkotva ott. Voltak, akiknek még hónapokkal később sem sikerült kiszedniük a csillámokat a ruháikból.

studio54 10
Fotó: Sonia Moskowitz / Getty Images Hungary

De a java a legendák szerint az emeleten kialakított VIP-szobákban zajlott, amikben töméntelen mennyiségű alkohol és drog fogyott, sőt a vad orgiák sem voltak ritkák ezeken a helyeken. Ahogy az sem, hogy a táncparketten sokan akár anyaszült meztelenül is képesek voltak bulizni hajnalig - mert abban az időben semmi sem számított, csak az önfeledt szórakozás.

A hely végül csak három évig üzemelt a fénykorának nevezhető állapotban, hiszen 1980-ban adóügyi gondok miatt a tulajdonosok egy búcsúparti megtartása mellett döntöttek: ezen az estén Diana Ross és Liza Minelli adott nekik szerenádot. Később újranyitott, de már soha nem tudott olyan nagy tömegeket megmozgatni, mint abban az időben, amikor mindenki ide szeretett volna belépni. Képeken mutatjuk, milyen partik zajlottak a legendás szórakozóhelyen.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Időutazás a 70-es, 80-as évekbe: ilyen volt akkoriban egy fodrászszalon

Jó néha kicsit visszatekinteni, hogyan is szépültek a magyar emberek még a rendszerváltás előtt.

Időutazás a 70-es, 80-as évekbe: ilyen volt akkoriban egy fodrászszalon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük