9 jel, hogy mélyen belül téged is érint a FOMO - Így győzheted le a kimaradásból eredő szorongást
A FOMO a huszonegyedik századi ember örök szorongása, hogy míg mások tartalmas és felejthetetlen élményeket szereznek, ő csupán otthon ül.

A FOMO jelenség egyik első kutatója, Andrew Przybylski brit pszichológus volt. A mozaikszó az angol „Fear of Missing Out” kifejezés betűiből tevődik össze, röviden és egyszerűen lefordítva, "aki lemarad, kimarad".
Ha már te is érezted azt a furcsán szorongató érzést, miközben barátaid, ismerőseid nyaralós-bulizós Instagram-sztorijait nézted, vagy posztoltál már megszállottan egy-egy utazás alkalmával - az a rossz hírünk van, hogy te is FOMO-szorongásban szenvedsz.
9 jel, hogy mélyen belül téged is érint a FOMO
Az új "népbetegség" sokak szerint az okostelefonok és közösségi oldalak megjelenésével alakult ki. Pedig a FOMO kifejezés már jóval azelőtt, 2004-ben megjelent az üzleti diskurzusokban. Megalkotója, Patrick J. Mc Ginnis olyan menedzserekre használta a szót, akik túl sok irányban kezdeményeznek, és rengeteg lehetséges utat követnek, mert attól tartanak, hogy elszalasztanak egy nagy üzleti lehetőséget.

Később a FOMO kifejezés a köztudatba is beépült, hála Andrew Przybylskinek. A brit szociológus korrelációt vélt felfedezni az ember általános elégedetlensége és a FOMO-jelenség között. Úgy vélte, a szorongás főleg a fiatal, millenniumi korosztályt érinti, ezt pedig a gyakori közösségimédia-használatnak tudta be. A FOMO azonban nem feltétlenül a média által gerjesztett félelem.
A valahova tartozni vágyás ugyanis a kezdetek óta alapvető emberi szükségletünk. Vágyunk a tartós és támogató emberi kapcsolatokra, hiszen azok pozitív hatással vannak a mentális egészségre, és növelik az életminőséget. Talán pont ez az állandó sóvárgás az, ami népszerűvé tette a közösségi oldalakat. A túl sok és gyors információáradat azonban nem várt zavart okozott az emberi agyban. A kirekesztettségtől való félelem még sosem volt ennyire húsba vágó fájdalom a hétköznapi ember számára.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
No de miből tudhatod, hogy te is érintett vagy a FOMO miatti szorongásban? 2013-ban Andrew Przybylski és kutatótársai kidolgoztak egy tíz elemből álló kérdőívet, amellyel a FOMO miatti szorongás erősségét vizsgálták. A kérdések egy része a szórakozásra és időtöltésre utalt, a másik pedig a közösségimédia-használat aktivitását mérte.
A kutatásban a lentiekhez hasonló állításokra kellett válaszolni. Olvasd végig a következő mondatokat, és mérd fel, mennyire igazak rád. Ha a nagy részével tudsz azonosulni, akkor bizonyára téged is a szorongás rabjává tesz a FOMO:
- Zavar, ha nem tudom, mivel töltik az idejüket a barátaim.
- Zavar, ha a barátaim nélkülem szórakoznak.
- Ha valahol jól érzem magam, minél több részletet szeretek megosztani erről az ismerőseimmel a közösségi oldalakon.
- Gyakran használom a közösségi oldalakat reggeli, ebéd vagy vacsora közben.
- Lefekvés előtt és felkelés után tizenöt perccel is használok közösségi oldalt.
- Akkor is figyelemmel követem, mit csinálnak a barátaim, amikor éppen nyaralok.
- Nyugtalanít, ha ki kell hagynom egy baráti összejövetelt.
- Több közösségi oldalt is aktívan használok naponta.

A FOMO tünetei meglepően erős hatást gyakorolnak a testi-lelki egészségre, ami a hétköznapokat is beárnyékolja, és gyakran fizikai tüneteket produkál. Megesett már veled, hogy úgy érezted, rezeg a mobilod, pedig igazából nem keresett senki? Ezt hívják fantomrezgésnek, ami a közösségi médiás értesítéseinkre irányuló folyamatos figyelem miatt alakul ki. Az agyunknak hiába tesz rosszat a folyamatos igénybevétel, a FOMO és a fantomrezgés lehetetlenné teszi a lekapcsolódást. Sőt, egyéb szorongásokat is magába foglal, ilyen a nomofóbia (no-mobile-phone phobia) is, amely a telefonunk elvesztésétől, távollététől vagy lemerülésétől való félelem.
A FOMO legyőzése túlmutat azon, hogy letörlöd a közösségi oldalakat, vagy butatelefonra váltasz. A lelki okok ugyanis önbizalomhiányból, kitaszítottság és magány érzéséből, céltalanságból fakadnak. Przybylski szerint az erős önismeret, önkontroll és stabil értékrend segít, hogy tisztában legyünk képességeinkkel és valódi vágyainkkal. Aki tudatos, azt kevésbé tudják befolyásolni az online tartalmak. Amikor irigykedsz valakire, fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy honnan és miből ered az érzés, illetve hogy valóban arra vágysz-e, amit az ismerősöd közösségi oldalán látsz.
3 megnyugtató mondat szorongás ellen - Olvass tovább!
Ha szorongsz, akkor az együttérző beszéd saját magadhoz segíteni tud, hogy a szituációt egy kiegyensúlyozottabb és reálisabb módon lásd, jobban érezd magad, és jobb döntéseket hozz.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)