Szabotálják a második randevút: 5 hiba, amit rengetegen elkövetnek az első találkán

Akármennyire is vonzónak találják egymást a felek, ezek a hibák teljesen elrontják az első randevút, és lenullázzák a folytatás esélyét.

randi
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az első randikon a legtöbben izgulnak, idegesek, így gyakran nem is minden a tervek vagy az elvárások szerint sül el. A kisebb-nagyobb bakikkal, az esetleges kínos percekkel és a vicces helyzetekkel nincs is semmi baj, ám vannak olyan hibák, amik teljesen tönkreteszik az első benyomást.

Nemcsak a késés vagy az udvariasság és a legalapvetőbb illemszabályok betartásának hiánya szabotálhatja a második találkát: a következőket érdemes kerülni a folytatás érdekében.

A kérdezés hiánya

Guy Winch pszichológus szerint, ha valaki nem tesz fel kérdéseket randipartnerének, azzal azt érezteti vele, hogy nem érdeklődik iránta. Ha az illető folyton csak magáról beszél, az nagyon antipatikus tud lenni, és ellehetetleníti azt is, hogy a felek megismerjék egymást. A kényes vagy túl intim területeket ilyenkor még érdemes kerülni, de az alapvető témákat nem szabad hanyagolni. Az izgulós embereknek jó ötlet az is, ha előre készülnek néhány kérdéssel a másik számára, így ráadásul a kínos csend is elkerülhető.

rossz randi

A másik félbeszakítása

Nemcsak a randevún, hanem minden beszélgetésben borzasztóan zavaró, ha valaki mindig félbeszakítja a másikat. Ez a megalázó, lekezelő viselkedés dominanciavágyat jelez, és azt érzékelteti a partnerrel, hogy az illetőt egyáltalán nem érdekli a mondandója. Fontos, hogy mindkét fél ugyanúgy beszélhessen, és kölcsönös tisztelettel meghallgassák egymást. Ha ugyanis nem így van, nagyon kicsi az esélye a második találkának.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az ideális partner felvázolása

Természetesen mindenkinek vannak elképzelései az ideális partnerjelöltet illetően, de a szakértő szerint nem feltétlenül jó, ha ezeket pontról pontra el is meséli a másiknak. Úgy véli, ez elijeszti, elidegeníti a partnert, és nagyon negatívan hat a kialakulóban lévő kapcsolatra. Természetesen a jövőbeli tervek szóba jöhetnek, hogy felmérjék, összeillenek-e, de érdemes ekkor még nem túlságosan belemenni az apró részletekbe.

Randigyilkos panaszkodás

A párkapcsolatokban nagyon jó, ha a felek meg tudják beszélni egymással az összes problémájukat, de az első randin még kerülni kell a panaszkodást. Nem számít, milyen rossz valaki munkája, fizetése, vagy épp milyen bosszantóak egyes rokonai, az állandó nyafogás antipatikus képet fest az emberről, és általában untatja is a partnert. Azonban nemcsak ezt, hanem a nagyzolást is kerülni kell a második találka érdekében. Összességében érdemes a legtöbb negatív témát kiűzni a randevúról, hogy igazán jól érezzétek magatokat, és akadálytalanul menjen az ismerkedés.

Amikor az ex uralja a beszélgetést

Igaz, hogy egy rossz szakítás mély nyomot hagyhat az emberben, de igazi rémálom a másik számára, ha jelöltje csak a volt párjáról tud beszélni az egész randevú alatt. Sokan beleesnek ebbe a kiábrándító hibába, ezért érdemes tudatosan figyelni rá. Azzal nincs gond, ha szóba jönnek a korábbi szerelmek, de néhány mondatnál többet nem szabad pazarolni rájuk.

Te mennyire ismered a nő és férfi közti illemet? Teszteld!

A nemek közti illem az etikett egy nagy és lényeges szelete, melyben szintén több a hibafaktor és ködös részlet. Te mennyire vagy képben a férfiak és nők közti illemmel? Teszteld a tudásod kvízünkben!

10 kérdéses illemtan-kvíz: ki nyújt először kezet, a férfi vagy a nő?

Kvíz!

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük