Túl kicsinek, túl kövérnek nevezték, mégis Hollywood szexikonja lett: Clara Bow karrierje szomorú véget ért

A némafilmek sztárjának élete a kulisszák mögött nem a csillogásról szólt.

Clara Bow története
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma már Magyarországon is egyre elterjedtebb az „It girl” kifejezés, amit azokra a nőkre szoktak használni, akik megjelenése és személyisége rejt valami olyan pluszt, amit a legtöbben vonzónak és inspirálónak találnak, és sokszor példaképként tekint rájuk az adott generáció.

Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a kifejezést a némafilmek egyik legnagyobb sztárja, Clara Bow inspirálta, akinek élete korántsem volt tündérmesébe illő, mint azt sokan gondolnák, ráadásul az évek során neve is feledésbe merült.

Nehéz gyerekkora volt, és sok bántás érte

Clara Bow 1905-ben született New York egyik legszegényebb részén, Brooklynban egy sivár, alig berendezett szobában egy romos baptista templom felett. Anyja skizofrén, apja pedig alkoholista volt, nem igazán foglalkoztak vele, rongyos ruhákban járt és sokszor ennivalójuk sem volt. Életrajzírója szerint apja megerőszakolta, egyik éjjel pedig arra ébredt, hogy anyja hentesbárdot tart a torkához. Szerencsére végzetes tragédia nem történt, az asszonyt pedig elmegyógyintézetbe zárták. 16 évesen végül besokallt, és úgy döntött, hogy nem vár a nagykorúságára, és kezébe veszi a saját életét. 

clara-bow3
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Ebben az időszakban kezdtek elterjedni a némafilmek, és egyre több amerikai járt moziba, hogy kikapcsolódjon. Clarát egy ilyen film teljesen lenyűgözte, hiszen a vásznon látott életében először távoli földeket, szép otthonokat, romantikát, nemességet és csillogást. Ekkor eldöntötte, hogy színésznő lesz, hogy részese legyen ennek a világnak. Anyja akaratával szembeszállva, de apja támogatásával részt vett a Brewster kiadványok folyóiratának évente megrendezett országos színészversenyén 1921-ben, amit meg is nyert. Úgy érezte, hogy ezzel megnyílnak előtte a kapuk, és abbahagyta az iskolát, ám a siker nem jött könnyen. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Folyamatosan ügynökségekhez és meghallgatásokra járt, hogy filmszerepeket kapjon, ám a legtöbb helyen elutasították olyan indokokkal, hogy túl fiatal, túl kicsi és túl kövér ahhoz, hogy szerepelhessen - legtöbbször az utóbbival érveltek. Végül 1922-ben megkapta első némafilmszerepét egy független filmes produkcióban, amiben nagy sikert aratott, a kritikusok és a közönség is imádta a játékát. 1923-ban New Yorkból Hollywoodba költözött, hogy tovább építse karrierjét, és egyre több filmben tűnt fel, folyamatosan dolgozott, volt, hogy egy nap három forgatáson is meg kellett jelennie. Ez a fokozott munkatempó hamar kikezdte az egészségét, alvásproblémái lettek, emellett mentális nehézségekkel is küszködött.

Szegény lányból igazi szexszimbólum lett

Mivel iskoláskorában sokat csúfolták a lányok szakadt, szegényes öltözetéért és vörös hajáért, ezért fiatalon inkább fiúkkal barátkozott, bő ruhákat hordott és a haját is rövidre vágatta. Ahogy a karrierje egyre jobban beindult, ezt a stílust lecserélte, és maga Max Factor is segítette abban, hogy igazi dívává váljon: a szemöldökét leborotválták, és a kor divatjának megfelelően csak egy vékony csík volt a helyén, a száját vörösre és szív alakúra festették, a plusz kilóit leadta, és igazán nőies ruhákban mutatkozott. A stílusát nők milliói irigyelték és próbálták másolni, a férfiak pedig teljesen odavoltak érte, és szexikonként tekintettek rá.

clara-bow1
Fotó: John Kobal Foundation / Getty Images Hungary

A népszerűsége a Paramountnak is szemet szúrt, és leszerződtették, majd 1927-ben bemutatták az It című filmet, ami azonnal szupersztárstátuszba emelte, mindenkit teljesen lenyűgözött szépsége, tehetsége és kisugárzása, és innen ered az „It girl” kifejezés is. Annak ellenére is igazi példaképpé vált, hogy nem volt botrányoktól mentes az élete: szinte az összes, akkor nagyobb névnek számító színésszel hírbe hozták, szeretett az éjszakában mulatni, alkoholt fogyasztani, és nem vetette meg a szerencsejátékokat sem. Soha nem szégyellte, hogy honnan jött, és hangos, szókimondó, káromkodó, balhés természetét a társasági eseményeken és forgatásokon is megmutatta - abban a korszakban, amikor a stúdiók elvárták a színésznőktől, hogy elegánsak, kifinomultak és visszafogottak legyenek. Nem csoda, hogy nem igazán szerzett barátokat ebben a közegben, hiszen stílusával teljesen kilógott.

Fiús lány volt, aki kilógott a tömegből.
Fiús lány volt, aki kilógott a tömegből.
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Bár sokan nem nézték jó szemmel Clara életstílusát és modorát, a filmeseknek eszük ágában sem volt elküldeni, hiszen rengeteg pénz befolyt a filmjeiből és a nézők imádták a játékát, így szinte bármilyen alkotást el lehetett vele adni. A ’20-as évek végén nagy változás köszöntött be Hollywoodba, hiszen megjelentek a hangos filmek, amik teljesen felforgatták az iparágat. A korábbi sztárok rettegtek, hogy elveszítik a szerepeiket, hiszen nem mindenki volt alkalmas a megváltozott körülmények között színészkedni, ezért a legtöbb némafilmes eltűnt a süllyesztőben. Clara Bow azonban sikeresen vette az akadályt, és jól boldogult a hangos filmek világában is, bár bevallotta, hogy utálta ezt a fajta játékot. 

Egyre hangosabb botrányok és egy filmes karrier vége

A színésznő igazi celebbé vált, hiszen a lapoknak jó alapot adtak botrányai, ám miután titkárnője megvádolta a sajtó előtt orgiáival, szerencsejáték-függőségével vagy vérfertőzéssel, akkor betelt nála a pohár, és szanatóriumba vonult. Ekkor döntötte el, hogy hátat fordít a színészetnek. 28 éves korában forgatta utolsó filmjét, majd feleségül ment a színész Rex Bellhez, akitől két fia született. 1937-ben férjével egy kávézót nyitottak Hollywoodban, amit 1943-ban bezártak. 

clara-bow2
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Claránál egyre gyakrabban jelentkeztek a pszichiátriai betegség tünetei, visszahúzódó lett, és nemcsak a társasági eseményeket kerülte, de férjével is alig volt hajlandó kommunikálni. Öngyilkossági kísérletei is voltak, majd újra szanatóriumba vonult, ahol alvásproblémákkal és hasi fájdalmakkal kezelték. Itt skizofréniát diagnosztizáltak nála. Miután elhagyta az intézményt, nem tért vissza családjához, hanem egyedül élt egy kaliforniai bungalóban, amelyet ritkán hagyott el későbbi élete során. 1965-ben, 60 évesen halt meg szívroham következtében. Már visszavonulása után is sokan megfeledkeztek a némafilmek királynőjéről, az igazi „It girl”-ről, ám halála után szinte teljesen a feledés homályába merült Clara Bow élete és munkássága.

Egy igazi zseni, akit sokáig csak filmes orgazmusáról ismertek: Hedy Lamarr története

Hollywood aranykorának egyik legszebb színésznője nem csak a filmvilágban alkotott maradandót.

Egy igazi zseni, akit sokáig csak filmes orgazmusáról ismertek: Hedy Lamarrnak köszönhetjük a bluetootht is

Hollywood aranykorának egyik legszebb színésznője nemcsak a filmvilágban alkotott maradandót.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük