A bizalmi problémák 6 legfőbb jele a párkapcsolatban: párterapeuta és szexológus mondta el őket

A szakértők elárulták, miből sejthető, hogy bizalmi problémák vannak a felek között. Hosszú távon tönkre is tehetik a kapcsolatot.

par problema cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy kapcsolat nem lehet hosszú távon is egészséges és boldog, ha nincs meg a felek között az alapvető bizalom. Ennek hiánya számos problémát, nézeteltérést, valamint haragot és sértettséget szül, amik akár teljesen tönkre is tehetik a viszonyt.

Előfordul, hogy az ember a gyermekkorában átélt traumák, nehéz élethelyzetek hatására küzd bizonytalansággal, és ezt vetíti ki partnerére, de az is gyakori, hogy magában a társában nem bízik valaki. De akármi is az ok, fontos még azelőtt felismerni a jelenséget, és tisztázni a helyzetet, hogy súlyos károkat okozna.

Feltételezett rossz szándék

Michael Moran párterapeuta szerint a bizalmi problémák legfőbb jelei közé tartozik, hogy az ember a másik minden lépéséről azt feltételezi, hogy ártani akar velük. Ennek következtében tartja a távolságot, nehezére esik elfogadni a bókokat, dicséreteket, mert egyszerűen nem hiszi el, hogy valóban őszinték, és nem rossz szándék vezérli őket.

Kérdésáradat

Dr. Dawn Michael családterapeuta és szexológus szerint az is jellemző, hogy az egyik fél rengeteget kérdez a társától, főleg akkor, ha nélküle ment valahova. A szinte kihallgatásszerű jeleneteket a kételyek szülik, éppen ezért van az is, hogy a válaszokat gyakran megkérdőjelezi az illető, vagy éppen az elégedetlenség jeleit mutatja a felelet után.

Veszekedések

Szintén erre a problémára utalhat, ha valaki gyakran túlreagál bizonyos dolgokat, és sokat csipkelődik, valamint szándékosan kezdeményez vitát, illetve támadja a másikat. A bizonytalanság és a bizalmatlanság sok kételyt, feszültséget eredményez, melyeket gyakran a partnerén vezet le az ember. Michael Moran úgy véli, a mélyen rejtőző problémák számtalanszor így törnek a felszínre, így mutatkoznak meg igazán.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Zárkózottság és távolságtartás

Az ilyen gondok következtében az ember igen nehezen nyílik meg. Egyrészt fél attól, hogy a másik megbántja, illetve Moran szerint azért is, mert tart attól, hogy a partner nem fogadja el olyannak, amilyen, vagy nem becsüli meg eléggé. Ezeket az érzéseket kiválthatják a párkapcsolatban korábban történt események, de van, hogy egészen a gyerekkorig vezethetőek vissza az okok. Dr. Dawn Michael pedig úgy véli, az is gyakori, hogy az illető fél túlságosan közel kerülni a másikhoz, hiszen nem bízik benne eléggé, ezért igyekszik tartani tőle a távolságot.

Szexuális problémák

A gondok általában a szexuális életre is kihatnak. A szexológus szerint előfordul, hogy a kétkedő fél nem tudja magát elengedni az ágyban, megváltoznak az együttlétek, vagy éppen már nem képes eljutni a csúcsra annak ellenére, hogy korábban ez nem okozott nehézséget számára. Hosszú távon sérülhet az intimitás, sőt teljesen el is tűnhet a viszonyból.

Amennyiben bizalmi problémák állnak fenn egy kapcsolatban, fontos, hogy a felek először is őszintén megosszák egymással gondolataikat, és tudjanak beszélni a nehézségekről. Azt is érdemes átgondolni, felderíteni, hogy mi okozza a bizonytalanságot, illetve hogy van-e alapja a kételyeknek. Ha a helyzet sehogy sem változik, a legjobb, ha a pár szakértő segítségét kéri.

Mit tehetsz, ha meggyengült a bizalom a kapcsolatban? A pszichológus válasza

Sákovics Diana pszichológust, a Dívány.hu főszerkesztő-helyettesét kérdeztük arról, mit lehet tenni, ha meggyengült a bizalom a kapcsolatban, hogyan hozható helyre a törés a felek között, és hogyan lehet elérni azt, hogy továbbra is működjön a viszony.

A bizalom elvesztése: mit tehetsz a pszichológus szerint, ha már nem bízol a párodban?

Hogyan állítható helyre a sérült bizalom? Mit lehet tenni, hogy elkerülhető legyen a szakítás? A pszichológus elmondta.

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük