
A 4 legfontosabb ember, aki nélkül nem lehetsz sikeres
Nem a szerencse a siker kulcsa, sokkal inkább az, kire számíthatsz.

Ha a siker kulcsáról van szó, egyesek a szerencsét emlegetik, míg mások a leghatásosabb taktikai lépésekre hivatkoznak előszeretettel. Ám az, hogy milyen könnyen jutsz egyről a kettőre az életben, ennél sokkal emberibb tényezőkön is múlik.
Az ugyanis, hogy egy ember mit tud elérni, nem kevés esetben azon múlik, hogy mennyi támogatást kap a háttérből, tehát, hogy megvannak-e az életében azok a kulcsfontosságú szereplők, akiken mindebben szerepet játszanak. Íme, a sikerhez nélkülözhetetlen kapcsolatok listája!
A legjobb barát
A barátok nem csak abban játszanak fontos szerepet, hogy legyen kivel eltölteni a péntek estét egy hosszú, munkával zsúfolt hét után. Megkönnyíthetik az életben való előbbre jutásodat is azáltal, hogy támogatást nyújtanak a nehéz helyzetekben.
A legjobb barát szerepe pedig különösen fontos, akkor is, ha a hozzád kifejezetten közel álló emberek közül senkit nem illetsz ezzel a különös címmel, egyszerűen csak ápoljátok a szoros kapcsolatot. Hiszen ő az, akivel nemcsak a problémáidat oszthatod meg mindig, de aki építő kritikával is a legkönnyebben segíthet, mivel elég jól ismer ahhoz, hogy tisztában legyen a gyengeségeiddel.
Arról nem is beszélve, hogy a barátokon keresztül számos hivatalos kapcsolat is köttethet: könnyen lehet, hogy így ismersz meg valakit, aki majd a szakmai életedben is a segítségedre lehet.
Persze a legfontosabb baráti feladat mind közül a támogatás. Akár egy sör mellett, vagy csak otthon beszélgetve történik, a legjobb barátod a képességeidbe és magadba vetett hitedben is megerősíthet, hogy így könnyebb legyen szembenézned az előtted álló kihívásokkal.
Mentor
Mentor bárki lehet, egy kedves, régi tanárod, akivel különösen jó kapcsolatot építettél ki, az édesapád vagy akár a volt főnököd, kollégád. Ő olyan személy, akivel a magánéleted helyett a szakmádról tudsz mélyen beszélgetni, és tapasztalatai révén sokszor jobban átlátja nálad a helyzetet, így segíteni tud a tanácsaival.
Persze nem feltétlenül kell, hogy a mentor hosszabb szakmai múltra tekintsen vissza, illetve ugyanabban dolgozzon, mint te. Egy festőnek, színésznek például az számít, hogy valaki inspirálja, ihletet adjon, mindegy, ki az illető - így könnyen átlendülhet az esetleges mélypontokon.
A gyakorlatiasabb szakmákban a tudás átadása is fontos az előrelépéshez, de ezen a téren ugyanúgy nélkülözhetetlen a motiváció. Ha van egy olyan személy az életedben, akivel elbeszélgetve gyakran rájössz, hogyan kellene továbblépni, netán ötletekkel leszel gazdagabb, becsüld meg a társaságát, ugyanis ő a mentorod.
Szülő
A szülő nem biztos, hogy aktív támogatóként, bizalmasként vagy mentorként is hozzájárul a sikereidhez, de így is vitathatatlanul az egyik legfontosabb ember az életedben, akin mindez múlik.
A vele való viszonyod ugyanis már egészen a gyermekkorodtól fogva meghatározó, hiszen általában az anya vagy az apa mindenkinek az első példakép. Tőlük tanulják a kisebbek, hogy miként viszonyuljanak a többi emberhez, hogy mi a jó és a rossz, így az értékrendjükön kívül részben az élethez való hozzáállásukat is megöröklik a csemeték. Persze azt, amit a családodtól örökbe kapsz, később az egyéb kapcsolatoknak köszönhetően tovább formálhatod, felülírhatod, így kialakítva a személyes attitűdödet.
Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni a szülői támogatásról sem: ha jó viszony volt köztetek már kiskorodtól kezdve, az sokat segíthet abban, hogy magabiztos, vállalkozó szellemű felnőtté válj. De ha régebben nem volt felhőtlen a kapcsolatotok, vagy a jelenben nem az, negatívan befolyásolhatja az életed számos területét: a párkapcsolatodat és a karrieredet egyaránt. Ha nem tudod, pontosan hol van a probléma gyökere, fordulj szakemberhez - pszichológushoz vagy kineziológushoz.
Kihez fordulhatsz még?
Ha a családon belüli problémás kapcsolatok okoznak problémát, a családállítás módszere is segíthet a megoldásukban. Ha szeretnéd jobban megismerni, nézd meg videónkat!
Partner
Sokaknál a partner is fontos szerepet játszik abban, hogy hogyan boldogulnak az életben, de ez a személy nem mindenki számára nélkülözhetetlen. Szokás mondani, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő: bár mára már ennek a fordítottja is igaz lehetne, hiszen a nők is komoly eredményeket érhetnek el az életben, nem feltétlenül kell ahhoz egy férfi, hogy ez sikerüljön. Amennyiben azonban számodra kifejezetten fontos a társ jelenléte, és párkapcsolatban élsz, kedvesed támogatása vitathatatlanul meghatározza, hogy mennyire vagy eredményes.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
Ha a törekvéseidet pártolja, a problémáid megoldásában segít, és mindig melletted áll, amikor szükséged van rá, könnyebben boldogulhatsz, mint egyedül. Sajnos azonban ez fordítva is igaz: a rosszul megválasztott partner a sikereidre is befolyást gyakorolhat, hiszen mind a lelkesedésedre, mind pedig az önbizalmadra negatív hatással lehet.
OLVASD EL EZT IS!

- viszony
- munkahely
Menő, vagy nyomulós kiskedvenc vagy?

- ismerkedés
- önbizalom
Milyen a személyiséged?

- élet
- boldogság