18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 jel, hogy szakítanod kellene - Merd felismerni, ha vége van!

Előfordul, hogy a kapcsolat kiüresedik, de nehéz észrevenni, mikor kell búcsút mondani.

A kapcsolat nem feltétlenül gyors és kegyetlen szakítással ér véget. Van úgy, hogy egyszerűen elhalványulnak az érzelmek, kifogy a kakaó, és a szűkös, rossz érzés, hogy valami hiányzik kapcsolatotokból, szépen lassan nyomja rá bélyegét az együtt töltött napokra.

Figyeld az árulkodó jeleket, ha pedig álompár helyett leginkább egy porlepte panoptikum üvegszemű figuráira hasonlítotok, mondd ki a megkönnyebbülést jelentő végső szót, és szakíts!

Amikor a párok elnémulnak

Hallgatni állítólag arany, mégis azért választasz ki magad mellé egy embert a szürke tömegből, hogy az társad legyen, és megossza veled gondolatait. Amikor azonban nagy erőlködések árán már csak egy mi volt veled a munkában kérdést tudtok egymás felé kipréselni, mielőtt beindul a hallgatag tévézés, akkor az nem csak a kommunikáció, de valószínűleg kapcsolatotok csődje is egyben. Ha párod semmi újat nem tud mondani neked, és leginkább úgy kerülgetitek egymást a tátongó lakásban, mint azt az öreg karosszéket, ami csak azért foglalja a helyet, mert még nem volt szíved kidobni, akkor ideje elgondolkoznod azon, hogy mennyi értelme van még az együttlétnek. Persze kísérletezhetsz tatarozással, és az utolsó előtti pillanatban még megpróbálhatod újra élettel megtölteni a köztetek tátongó űrt, ha azonban a pasid mindeközben inkább bedob egy zacskó popcornt a mikróba, hogy a péntek esti film alatt legyen mivel teleszemetelnie a nappalit, akkor biztos lehetsz benne, hogy minden hiába.

Haverok, buli, munka

A legtöbb férfi azonban sokkal talpraesettebb annál, hogy a kínosan hallgatag együttlétek jeges hangulatába temetkezve töltse estéit. Ilyenkor inkább rejtélyes módon felhalmozódik a munka, kötelező túlórák kúsznak be a napi programba, csakhogy azt már nem köti az orrodra, hogy a pluszmunka rendszerint egy csehóban végzendő, igen megerőltető fizikai meló, mert a korsókat emelgetni komoly feladat. A dolgos nap végén egy közel lakó barát legtöbbször van olyan kedves, hogy éjszakai szállást nyújtson kedvesednek, aki a hajnali órákban már alig bír állni a lábán az állítólagos megerőltető munka után.

Ha az éjszakai kimaradások arra a kritikus szintre érnek, hogy párod több éjszakát tölt vidéki ottalvós bulik és túlóra címén a barátainál, mint veled, akkor lehet, hogy nemcsak a pasipartik izgalma szólítja el otthonról, hanem időközben egy másik nő is becsúszott a tarka képletbe.

Apró titkok

Az éjszakai kalandok részleteit pedig ilyenkor tejfölös talaj menti köd borítja, és egyszer csak azon veheted észre magad, hogy párod életéből csak a szépet és a jót hallod, de érzed, hogy valami még bujkál a háttérben. Amikor hirtelen olyan területekre akasztja ki a behajtani tilos táblát, ahonnan eddig soha nem voltál kitiltva, ha asztalfiókjára számkódos lakatot szerel, akkor biztos lehetsz benne, hogy valami megváltozott köztetek, és a pasi már leginkább csak látszatból osztja meg veled mindennapjait. Ha már a fürdőszobába is magányosan zárkóztok be a közös esti zuhanyzással egybekötött szeretkezések helyett, akkor csak egy lépés választ el titeket attól, hogy végleg kiutasítsátok a másikat életetekből.

Magányos szex

Az utolsó szög a koporsóban, a legdurvább intő jel pedig az, ha a hálószobában már nemhogy a csillár nem remeg szenvedélyetek hevétől, de a gyönyört leginkább lopott, magányos percekben élitek át mindketten, amikor a másik teste helyett saját öletekhez nyúltok. Ha már csak naptárból tudnád felidézni az időpontját utolsó szeretkezéseteknek, jobb, ha piros filctollal keretezed be azt a napot, mert valószínűleg örökre az utolsó marad. Amikor már ugyanis az ágyban sem tudtok energiát adni egymásnak, akkor jobb fontolóra venni a szakítást.

Egy idő után ugyanis el kell döntened, hogy van-e értelme fölösleges tárgyakat felhalmozni életedben, vagy az lesz a legjobb, ha a legközelebbi lomtalanításkor a régi karosszék is utcára kerül.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ha pedig ez sikerül, egy lépéssel közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy kiüresedett kapcsolatodat is sikerüljön lezárni: hidd el, ha rászánod magad a lezárásra, a régi űrt rögtön új, izgalmasabb dolgok fogják kitölteni.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük