7 cuki és egyedi locsolóvers gyereknek: hétfőre könnyen megtanulják

Ha már unod a „Zöld erdőben jártam…”-ot, mutatunk pár izgalmasabb versikét!

GettyImages-1382383070
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A húsvéti locsolkodás szokása egyrészt a keresztelésre utal, másrészt egy régi legendára vezethető vissza, mely szerint Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat vízzel akarták elhallgattatni a sírt őrző katonák. Ugyanakkor szokás mondani, hogy azért locsolkodnak húsvétkor a fiúk, hogy a lányok ne hervadjanak el.

Ebben az értelemben a népszokás a tavasszal, a kikelettel és a termékenységgel áll összefüggésbe. Akárhogy is, a régi hagyomány ma is él: főleg kisgyerekes családokban locsolkodnak szívesen a fiúk az apukájukkal. Ehhez azonban nem árt tudni egy-egy rövid kedves verset, amit az ovis, kisiskolás korosztály is elmondhat a lányoknak.

1.

Alig vártam ezt a napot,
otthon hagytam csapot, papot!
Locsolkodni megyek végre,
szép lányoknak örömére!

2.

Erdőn-mezőn nyitott szemmel,
sok virágra lel az ember.
Én most őket megöntözöm,
a piros tojást megköszönöm!
Szabad-e locsolni?

3.

Pajtában egy szürke ló,
Én vagyok a locsoló.
Íme, itt a kölni,
Szabad-e locsolni?

4.

Húsvétnapi kertész vagyok,
kislányokat locsolgatok.
A kölnitől felfrissülnek,
illatától megszépülnek.
Hímes tojást, tudom, kapok,
boldog húsvétot kívánok!

5.

Én még kicsi vagyok,
verset ezért nem tudok.
De majd jönnek a nagyok
és mondanak azok. 

Gyűjtsd a húsvéti tojásokat, és

nyerj egy wellness hétvégét!

Szeretnék játszani

6.

Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág!
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ.
Megöntözlek szépen az ég harmatával,
teljék a tarisznya szép piros tojással!

7.

Mosolyog a napsugár,
mosolyog az ég is,
locsolkodok, tojást kapok,
s mosolygok majd én is.

Töltsd ki kvízünket a húsvéti népszokásokról!

Az alábbi húsvéti kvízünkkel letesztelheted tudásodat, és kiderül, hogy mennyire vagy járatos a tradíciók világában.

Kvíz: mennyire ismered a húsvéti népszokásokat? Tudod, a barka mit jelképez?

Kvíz!

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük