Zámbó Jimmynek volt egy sérülése, ami élete végig látszott: kiderült a városi sétán, hogyan szerezte

Az RTL és a Hosszúlépés.járunk? csapata Zámbó Jimmy életének fontos színtereihez kötődő városi sétát mutatott be, amin a Femina is részt vett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Király című sorozatnak köszönhetően ismét nagy az érdeklődés Zámbó Jimmy fordulatokkal teli élete, illetve tragikus halála iránt. Az RTL+ új sikerszériája nemcsak a legendás énekest és a hozzá kötődő személyeket mutatja be, hanem a rendszerváltás előtti és utáni időszakot is, így bekapcsolja a nézőkben a retró érzést. 

A kereskedelmi csatorna és a tematikus városi sétákat szervező Hosszúlépés.járunk? csapata összefogott, hogy egy újabb sétával elégítsék ki a Budapestet és a legendás énekes életét felfedezni kívánók kíváncsiságát. 

Zámbó Jimmy városi séta

A Királyi zarándoklat elnevezésű interaktív program során sétavezető nélkül, ingyenesen, az okostelefonunk segítségével Zámbó Jimmy életéhez kötődő budapesti helyszíneket barangolhatunk be. Városszerte összesen 12 QR-kódot helyeztek el, ezeket beolvasva megelevenednek az énekes életének meghatározó helyszínei és a korszak is, melynek jelképévé vált. Emellett forgatási helyszínnel is találkozunk: bőven volt miből válogatni, A Királyt több mint 130 külső helyszínen forgatták. 

zambo-jimmy-varosi-tura-qr
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

A Femina is részt vett a sajtóbejáráson, melyen kivételesen sétavezetővel három egymáshoz közel eső helyszínt kerestünk fel Erzsébetvárosban Zámbó Adrián, Zámbó Jimmy legkisebb fia, Kovács Dániel Richárd, a sorozat főrendezője és több szereplő jelenlétében. 

Baross Gábor Általános Iskola

Csikágónak is nevezték ezt a városrészt, mert egyrészt az utcák négyzethálós szerkezetben futottak, mint az amerikai Chicagóban, és a Keleti pályaudvar körüli városnegyed is olyan gyors tempóban nőtt ki a földből, mint tengerentúli névadója. Az itt lakók zömmel vidékről költöztek be egy jobb élet reményében, ahogy a messzi távolban az amerikai bevándorlók is.

zambo-jimmy-varosi-tura-iskola
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

A sűrűn lakott utcákban pár száz méteren belül minden megtalálható volt, így Zámbó Jimmy otthonától csak pár sarokra volt az iskolája. Mindegyik Zámbó testvér ide járt, és mind emlékezetes kalandokról meséltek. 

- A hatvanas években, amikor Jimmy itt tanult, a hosszú haj a fiúk körében egyáltalán nem volt jellemző, az iskolatársak a Zámbó fiúk esetében gyakran próbálták ezt konfliktus tárgyává tenni, így a testvéreknek sokszor össze kellett fogniuk, hogy megvédjék egymást. Az egyik ilyen incidens nyomát később is magán viselte Jimmy. Mint látjátok, az iskolának nagyon szép, kőberakásos a kapuja. Visszaemlékezései szerint itt az egyik verekedés során olyan fejsérülést szenvedett, ami a sorozatban is benne van: a fején a bőrhiba miatt nem nőtt a haj - mesélte a sajtóbejárás vezetője, Tósoki Károly

zambo-jimmy-varosi-tura-vezeto
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

- A jelenet, amit ehhez a helyszínhez választottunk A Királyból, az az, amin a gyermek Jimmy egy tangóharmonikán gyakorol. A sorozatban is kihangsúlyozták, hogy ezért játszik a zongorán is fordított, egymást keresztező kézzel. Ebben a suliban korai zenésztársakkal verődött össze, osztálytársakból verbuválódott egy zenekar. A többiek visszaemlékezései alapján az általuk keltett zene inkább zajnak volt nevezhető, a kivétel Jimmy, vagyis akkor még Imi volt, akinek a tehetsége már akkor kiviláglott - mind az énekhangjával, mind azzal, hogy szinte bármilyen hangszerhez nyúlt, azon nagyon hamar és jó színvonalon magától megtanult játszani. Az osztálytársaiból nem lett ugyan zenész, de a verekedésekben összetartottak Jimmyvel. 

QR-kód helye: VII. kerület, Hernád utca 42. - fa merevítő karója az iskola bejárata mellett.

Link: https://rtl.hu/akiraly/hosszulepes/barossgaboraltalanosiskola

Zámbó Jimmy szülőháza

Bár Zámbó Jimmy csak pár percre lakott az általános iskolájától, még így is előfordult, hogy testvéreivel elkéstek az első óráról. A Hernád udvar három különálló udvarral rendelkező, szecessziós bérházat fűz össze. Zámbó Jimmy az István utcai szárnyban, a gangos épület negyedik emeletén lakott szüleivel és testvéreivel. Egészen addig itt élt, amíg össze nem költözött első feleségével, Verával, Krisztián anyjával.

zambo-jimmy-varosi-tura-szulohaz
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

- A család Hajdúdorogról származott. A szülők, idősebb György és Anna keményen dolgoztak, a családfő két állást is vállalt: hajnali két órakor elment innen Angyalföldre a Láng Gépgyárba, ahol vasesztergályosaként dolgozott délután kettőig, majd onnan a Városligetbe, ahol a Vidámparkban a körhinta gépészeként dolgozott - osztotta meg velünk a sétavezető. 

A kis Zámbó Imre 1958. január 20-án született, öt testvér közül a negyedik volt: nővére Marietta, bátyjai György és Tihamér, öccse Árpád. A Városligetbe a gyerekek is gyakran kijártak, néha azért nem értek be az iskolába, mert inkább a hatalmas parkba mentek focizni. 

QR-kód helye: VII. kerület, István utca 20. előtt - muskátlis oszlop az István utca 20. előtt.

Link: https://rtl.hu/akiraly/hosszulepes/zambojimmyszulohaza

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Garay téri piac

A Garay téri piac olyan helyszín volt Zámbó Jimmy életében, ahova nemcsak gyerekként, hanem felnőttkorában is gyakran elcsábult egy sült kolbászra, májas hurkára, természetesen dupla adag mustárral. Ma már egy többféle boltot magába foglaló bevásárlókomplexum áll a helyén, de piac a mai napig található az épület alagsorában. 

zambo-jimmy-varosi-tura-garay-piac
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

Egy anekdota szerint Zámbó Jimmy általános iskolás tanulóként ide szökött ki az unalmasnak tartott órájáról nehezen összekuporgatott zsebpénzén kolbászt falatozni. Már Csepelen lakott, amikor édesanyjával itt töltöttek el bensőséges pillanatokat. 

„Csengett a telefon, öltözz anyu, mert megyünk hurkázni. Ilyenkor magamra kaptam valamit, irány a Garay piac, ahol imádott enni. Odaálltunk a kedvenc henteséhez, kikértük az ennivalót, majd együtt hurkáztunk a bámészkodók tömegében. Anya és fia. Ilyenkor megszűnt számunkra a külvilág, semmi sem számított, csak az, hogy együtt legyünk.”

zambo-jimmy-varosi-tura-garay-piac-lent
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

- Minden valamirevaló piacon van jó hentes. A Garay térin is volt, és Jimmy már gyerekkorában nagyon szerette a különböző hentesárukat. Amikor már az éjszakai életben dolgozott, akár a Casanova bárban, akár a későbbi időkben, mint sokan mások, ő is szeretett hajnalban zsíros és magas szénhidráttartalmú ételhez hozzájutni. Ma már ennek külön infrastruktúrája van, minden sarkon található gyrosos, hamburger és egyéb fast food, de annak idején ez még nem épült ki, a piacokon a hentesek nyújtottak hasonló szolgáltatást, mert ők már hajnalban nyitva voltak. Náluk nem utolsó, hanem első vendégként jelentek meg a művészkörök képviselői - mesélte Tósoki Károly. 

A Garay téri piacon Joós István, a Magneoton vezetője, aki Zámbó Jimmy karrierjét is egyengette, csatlakozott a városnéző túrához, és további érdekességeket mesélt.

- A nyolcvanas-kilencvenes években kevés hely volt nyitva Budapesten. A Pipacs bárban lehetett Jókai-bablevest kapni, a Balettcipőben is lehetett valamit enni, ezenkívül csak italt szolgáltak fel mindenhol. Amikor túllógtunk az éjszakán, kicsit bele a hajnalba, volt még egy lehetőség: Jimmy nagyon szerette a sült kolbászt és a májas hurkát nagyon sok mustárral. Sokszor találkoztunk itt Bajor Imrével és más művészekkel, összeverődtünk egy-egy jó hentesnél. Voltak kedvenc henteseink, ők kívülről tudták, hogy Jimmy dupla mustárt kér. 

joos-istvan
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

Joós István arról is beszélt, hogy az énekes felesége, Edit asszony nagyon magasra tette a lécet, mert már régen is nagyon jól főzött. Jimmy nagyon szerette a húslevest, a pörkölteket, töltött káposztát, a finom kenyereket. Bárhova is ment, ezeket a megszokott ízeket kereste. Ha valami nem ízlett neki, azt szóvá is tette az étteremben. 

- Ő annyira beállt ezekre a magyaros ételekre, hogy egyre nehezebb volt vele. A szemében az egész világ rosszul főzött. A finom, olasz tésztát vagy a szép szelet húst szívesen megette, de új ízekre nem vágyott, nem lehetett nagy kísérletekbe bocsátkozni vele. Mindig attól félt, ha valahova messze el kell menni, mit fog enni. A sorozatban szerepel egy jelenet, ahol homárral és osztrigával kínálják. A jelenet nagyszerű, Nagy Ervin nagyon jól adja, ahogy undorodik az osztrigától. 

zambo-adrian
Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna

Zámbó Jimmy kisebbik fia, Zámbó Adrián külön is mesélt a Feminának a családi étkezési szokásokról.

- Mi mindig nagyon szerettünk enni, de a régi Garay téri piachoz nincs semmilyen emlékem. Anyu azt mesélte, hogy tényleg nagyon szeretett ide járni apu, és élvezettel fogyasztotta ezeket az ételeket - amiket egyébként mi is, csak mi a csepeli piacra szoktunk járni. Kolbászt és májas hurkát anyu még most is csinál néha, de annak teljesen más a hangulata, amikor ezeket a piacon esszük. Apu imádott főzni, a kakaspörköltet nagyon szerette, a nyaralónkban mindig bográcsban főztük. Ilyen gasztronómiai élményeim vannak. 

- A történetek, amiket az általános iskola előtt hallhattunk, illetve abban az épületben, ahol édesapád felnőtt, számodra tartalmaztak új információkat, vagy ismerted már őket?  

- Nem hallottam, mert ezek számomra kevésbé voltak fontosak az apaképhez, apu személyiségének a megismerésében. Én inkább azokra a történetekre voltam mindig is kíváncsi, hogy miket csináltunk együtt, hogyan állt hozzám. Most, hogy eljöttem ere a túrára, és hallottam róla történeteket a gyerekkorából, lehet, hogy ezeknek utána fogok járni, utánakérdezek otthon. 

QR-kód helye: VII. kerület, Garay tér 20. - épület előtti játszótér kerítése.

Link: https://rtl.hu/akiraly/hosszulepes/garayteripiac

Helyszínek

Casanova bár - QR-kód helye: I. kerület, Batthyány tér 4. - Vásárcsarnok jobb oldala, régi hirdetőtábla
Dugattyús ház - Háfra Mari sorozatbeli otthona - QR-kód helye: II. kerület, Margit körút 15-17. - oszlop a zebra mellett
Országos Rendező Iroda egykori székháza - QR-kód helye: V. kerület, Vörösmarty tér 7. - Gerbeaud oldalsó, Dorottya utca felőli bejárata
Garay téri piac - QR-kód helye: VII. kerület, Garay tér 20. - épület előtti játszótér kerítése
Istenszülő oltalma görögkatolikus templom - QR-kód helye: VII. kerület, Rózsák tere 10. - templommal szemközti oszlop
Baross Gábor Általános iskola - QR-kód helye: VII. kerület, Hernád utca 42. - fa merevítő karója az iskola bejárata mellett
Zámbó Jimmy szülőháza - QR-kód helye: VII. kerület, István utca 20. előtt - muskátlis oszlop az István utca 20. előtt
Jankai Béla stúdiója - QR-kód helye: XIII. kerület, Balzac utca 37. mellett - Hollán Ernő utca - Balzac utca sarkon oszlop a házfal mellett
Egykori Budapest Sportcsarnok - QR-kód helye: XIV. kerület, Stefánia út - Hungária körút sarok - oszlop a buszpályaudvar bejáratánál, a Stefánia út mellett
Állomás presszó - QR-kód helye: XVI. kerület, Batsányi János utca 2.-vel szemben - oszlop az út mellett
Csepeli Szentlélek görögkatolikus templom - QR-kód helye: XXI. kerület, Rákóczi tér - oszlop a templom bejáratával szemben a Görögkatolikus templom buszmegállónál 
Csepeli temető - QR-kód helye: XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 270.-nel szemben - oszlop a temető bejáratával szemközti buszmegállóban

Zámbó Jimmy otthona

22 évvel édesapja elhunyta után legkisebb fia engedett bepillantást a kétszintes házba. Zámbó Adrián az édesanyjával a mai napig ott él Csepelen.

Így néz ki ma Zámbó Jimmy háza: fia szobáról szobára megmutatta

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük