Zalatnay Sarolta Bond-lány lehetett volna: ezért mondott nemet Hollywoodra

Zalatnay Sarolta nem csak Magyarországon, külföldön is szép sikereket ért el. Angliában Red Saroltaként hívta a sajtó.

zalatnay-sarolta-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem várok holnapig, Nem vagyok én apáca, Tölcsért csinálok a kezemből - csak pár dal Zalatnay Sarolta repertoárjából, amelyeket nagyon sokan a mai napig kívülről fújnak. 

Az 1947 decemberében született énekesnő civil foglalkozású szülők gyermeke: édesapja mérnök, anyja a Magyar Evangélikus Egyház püspökének titkára volt. 

Zalatnay Sarolta Bond-lány lehetett volna

Hamar észrevették, lányuknak istenadta tehetsége van az énekléshez, már gyerekként klasszikus zenére, hangképzésre és zongoratanulásra íratták. 

Zalatnay Sarolta 1969-ben.
Zalatnay Sarolta 1969-ben.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Operaénekesnőnek szánták, de mandulaműtétje után ez az álom szertefoszlott, viszont ezzel egy újabb kezdődött. 1963-ban egy gimnáziumi előadáson szúrta ki Komár László, három évvel később debütálhatott a Táncdalfesztiválon, ahol második helyezést ért el.

Egy évvel ezután az Omega kíséretében lépett fel a tehetségkutatón, hatalmas győzelmet arattak. Zalatnay Sarolta országos ismertségre tett szert, Komár László azonban, akivel időközben egymásba szerettek, megvallotta neki, nem akarja, hogy ezen a pályán maradjon.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Kiderült, inkább azt akarta, hogy menyasszony legyek, mint énekesnő. Mikor ezt bevallotta nekem, én is bevallottam, nem akarok menyasszony lenni, hanem énekesnő, erre kaptam egy tockost - emlékezett vissza a Tények Pluszban.

zalatnay-1
Fotó: TV2/Tények Plusz

A hatalmas csalódás után úgy döntött, külföldre utazik. Angliában is elkezdte bontogatni a szárnyait, és szép sikereket ért el: a brit sajtó Red Saroltaként kezdte emlegetni. Nem sok híja volt, hogy Hollywoodban is befusson, ugyanis felkérték Bond-lánynak, azonban ő nemet mondott a lehetőségre.

Hiába ajánlottak olyan összegeket, amitől dobtam egy hátast!

Visszautasította a szerepet, és inkább hazajött Magyarországra. Nem csak a honvágy vezérelte, egy híres énekes miatt húzta haza a szíve: arra vágyott, hogy Frenreisz Károly felesége lehessen. A történetük azonban máshogy alakult, végül sosem álltak oltár elé.

Szűcs Judith és Delhusa Gjon

Szűcs Judith első nagylemezének címadó dala a Táncolj még! volt. Kevesen tudják, hogy a slágert akkori kedvese, Delhusa Gjon neki írta mindössze egy éjszaka alatt, ötórás munkával. Bár nagy szerelem volt az övék, az énekesnő egy másik sztárért hagyta el.

Szűcs Judith legendás énekesért hagyta el Delhusa Gjont - A koncertről már vele ment haza

Szűcs Judith a Táncolj még című dalt Delhusa Gjonnak köszönheti, akit egy másik énekesért hagyott el.

Elolvasom

Cover-fotó: MTI/Zih Zsolt

Ezt is szeretjük