Felismered VV Milót? A Való Világ 2004-es győztes nagyon sármos pasi lett
VV Miló mindössze 19 éves volt, amikor megnyerte a Való Világ harmadik évadát.
Sokan azért jelentkeznek a Való Világba, mert azt remélik, a műsor meghozza számukra a hőn áhított hírnevet. Jó pár példa igazolja, hogy ez nem lehetetlen, Majka vagy Nádai Anikó is villalakóként kezdték tévés pályafutásukat, és mára népszerű műsorvezetőkké váltak.
A 2004-es Való Világ győztese, Milován Gyukin, vagy ahogy a nagyközönség ismeri, VV Milo nem ábrándozott a reflektorfényről, amikor benevezett a játékba. Szinte gyerekfejjel költözött be a realitybe: mindössze 18 évesen lépte át a villa küszöbét, majd annak falain belül ünnepelte 19. születésnapját.
VV Miló ennyit változott 35 éves korára
- Egy relatíve középszerű gyerek voltam, majd hirtelen mindenki megismert az utcán, ezt azért nem olyan könnyű feldolgozni. Igazából tudatosan cselekedtem úgy, hogy egy kicsit visszavonultam a nyilvánosság elől, és elkezdtem a saját dolgaimat - mesélte a Reggeliben 2020 januárjában.
Bár nem vágyott a szereplésre, gyerekkori álma mégis a show-biznisz felé húzta, a filmes szakma kis korától fogva érdekelte.
- 12 évesen kaptam meg az első videókamerámat édesanyámtól. Már akkor azon gondolkoztam, milyen képet adna, ha egy gördeszkára egy dróttal rátennék egy játékrepülőt, és azt alulról felvenném.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Végül épp a reality által került egy lépéssel közelebb álommunkájához az egyetem után.
- Békéscsabán pénzügy és marketing szakon végeztem, ezután indult el a VV4, amibe exjátékosként behívtak egy esélylatolgatásra. Az akkori főrendező megkérdezte, egyébként mit csinálok most, mire mondtam, hogy épp végeztem az egyetemen, és jelenleg munkát keresek. Megkérdezte, nincs-e kedvem szerkesztőként dolgozni.
Természetesen azonnal igent mondott a feladatra. Ezután nyolc éven keresztül dolgozott az RTL Klub csatornánál. Végül azt érezte, nem tudja kellőképpen kiélni kreativitását a műsorszerkesztésben.
Beiratkozott a Werk Akadémia rendezői szakára, amelyet három esztendővel ezelőtt végzett el. Manapság dokumentumfilmesként dolgozik, több filmjét Afrikában forgatta le. Többek között olyan témákat dolgozott fel, mint az árvaság kérdése Malawiban, vagy a lakhatás biztosítása. Tavaly a Covid-19 kapcsán utazott ki Kongóba, hogy dokumentálja, ott hogyan küzdenek meg a koronavírussal.
Valóságshow-sztárok akkor és most
Hazánkban a 2000-es évek elején kezdte meg hódító útját a valóságshow-k formátuma. 2002 szeptemberében startolt el a Való Világ, valamint a Big Brother című műsor, a nézők pedig imádtak bekukucskálni a két villa kulcslyukán. Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy festenek ma az egykori valóságshow-hősök.