A magyar Alain Delon és gyönyörű felesége: Lukács Sándor 50 éve imádja Marit
Lukács Sándor és felesége nem sokszor mutatkoznak a nagy nyilvánosság előtt. Idén ünneplik az aranylakodalmukat.
A magyar Alain Delonnak nevezték fiatalon, olyan szívtipró színész volt Lukács Sándor– döglöttek érte a nők, de azután, hogy megismerte feleségét, már hiába ostromolta bárki.
A Kossuth-díjas színész és Maráczi Mari idén már aranylakodalmukat ünneplik, azaz 50 esztendeje, hogy kimondták a boldogító igent.
Lukács Sándor a feleségével
Nem sokszor fordul elő, hogy együtt lássa őket a nagyérdemű, a Meglepetés magazin címlapja így extrán különleges.
Nem csupán arról számoltak be a lapnak, mi a hosszan tartó boldog házasságuk titka, azt is felidézték, hogyan szerettek egymásba.
– Viharos életet éltünk akkoriban, Kern Andrással, Tahi Tóth Lászlóval, Kovács Pistával mi voltunk a Vígszínház ifjú színészei, nem volt olyan este, hogy előadás után ne mentünk volna el lazítani, de amikor Marit megismertem, minden megváltozott: vágytam hozzá hazatérni, sokkal inkább hazamenni volt kedvem, mint elmenni mulatni. Ez egy jel volt, ebből tudtam, hogy nem mindennapi nő, aki igazi otthont varázsol, és akivel már az első perctől kezdve nagyon kellemesen teltek a mindennapjaink – elevenítette fel Lukács Sándor, hogyan mondott búcsút a nőcsábász életnek.
Mire felesége leszögezte, mindez nem volt tudatos a részéről, inkább mindig csak arról biztosította, érti, hogy művészember és sokat dolgozik, de ott van neki, számíthat rá.
Mindez immár több mint 50 éve igaz. Azt vallják, a nagy egészet kell nézni, nem csak az adott problémát.
– Ennyi év alatt természetes, hogy nem mindenben értünk egyet, de fontos, hogy mindketten megőriztük a gyermeki énünket, és a humor mindig átsegített a nehézségeken. A legkönnyebb elválni: ha valami nem stimmel, sokan az első nehézségnél a válást választják. A legnagyobb kihívás az együtt maradás, ami sok türelmet, alkalmazkodást és megértést kíván.
Nem tagadják, náluk is vannak hullámvölgyek, de humorral és megértéssel minden akadályon átlendülnek. Mindezen túl nagy hangsúlyt fektetnek a hétköznapi figyelmességekre is.
– Talán ez is az egyik titka annak, hogy ennyi év után is boldog a házasságunk. Sok mindent csodálok a feleségemben, de a legjobban azt, hogy engem kibír már ötven éve.
Ernyey Béla és 38 évvel fiatalabb felesége itt élnek: less be pazar otthonukba
Ebben a mesés otthonban éli életét a 82 éves Ernyey Béla és 44 éves felesége, Dóra.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover-fotó: MTI/Rosta Tibor
OLVASD EL EZT IS!
















