Vastag Tamás 20 műtéten esett át: ezért volt szükség a beavatkozásokra
Az énekes 11 évesen esett át az első, fájdalmas műtéten, amit számos másik követett.
Vastag Tamásnak élete során mintegy húsz műtétje volt különböző panaszai miatt - a 32 éves sztár erről a Duna Ridikül című műsorának vendégeként beszélt. A ritka betegségekről szóló adásban részletesen beszámolt arról, miért kellett többször is kés alá feküdnie.
Vastag Tamás műtétei
A Fonogram-díjas énekes-színész több genetikai és fejlődési rendellenességgel küzd, a köztévé műsorában részletesen beszélt arról, milyen egészségügyi problémákkal nézett szembe gyerekként. A szegycsont és a bordák befelé húzódó deformitásával járó elváltozással, tölcsérmellkassal született, így első operációján még kamasz kora előtt átesett.
- Körülbelül negyedórát töltöttem a műtőben. 11 éves voltam, így vannak emlékeim. Nagyon fájt. Két oldalról behelyeztek egy-egy fémlemezt, hogy azok helyes irányba tereljék a csontokat, hasonlóan, mint ahogy a fogszabályzó működik. Akkoriban ez új eljárásnak számított.
Gyerekkora óta remeg a bal hüvelykujja, és tompalátástól is szenved, valamint több családtagjához hasonlóan elviselhetetlenül hangosan horkol. Egy genetikai vizsgálaton arra is fény derült, hogy miért nem hatnak nála bizonyos gyógyszerek: a mája túl gyorsan bont le bizonyos hatóanyagokat.
Vastag Tamás úgy véli, munkája gyógyító erejű, mivel a színpadi lét igazi fájdalomcsillapító.
- Egy koncert vagy előadás alatt annyi adrenalin és endorfin szabadul fel, hogy szinte megszűnik a fájdalomérzetem.
Vastag Tamás először mutatta meg fiait - Samu lassan 5, Péter 3 éves
Vastag Tamás még soha nem mutatta meg a gyerekeit, de a Harangok videóklipjében láthatóak a fiai.
ElolvasomCover-fotó: MTVA/Ridikül/Tőke Béla
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- kasza tibor