Vastag Tamás XXL-es helyett ma már M-es ruhákat hord: látványos, mennyire lefogyott

Vastag Tamás alatt tavasszal a mérleg nyelve majdnem száz kilót mutatott, két hónap alatt szabadult meg a feleslegtől.

vastag-tamás-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vastag Tamás nevét a 2010-es X-Faktorban ismerhette meg a közönség. Egészen a decemberi elődöntőig menetelt, ahol végül a műsor történetének egyik legdrámaibb párbajában maradt alul bátyja, Vastag Csaba ellen.

A tehetségkutató óta eltelt 21 évben rengeteg dolog változott meg az életében. Nem csak énekesként lett sikeres, színészként is szép karriert futott be. A magánélete is szerencsésen alakult, harmincévesen kétgyermekes édesapának mondhatja magát: fiai, Sándor Samu és Péter 2016-ban és 2018-ban jöttek a világra.

Vastag Tamás látványos fogyása

Az énekes 2021-es éve mozgalmasan telt: ő lett az Álarcos énekes harmadik évadának győztese, átesett egy kisebb szívműtéten, valamint két ruhaméretet fogyott. Nem tagadja, a világjárvány kitörése előtt is volt rajta némi felesleg, ám a karanténban még tíz kilogrammot szedett fel. Amikor a mérleg nyelve majdnem a százas számhoz ért, eldöntötte, változtatnia kell.

vastag-tomi
Fotó: Facebook/Vastag Tamás hivatalos oldala

Egy tudományos formulának köszönhetően, ami jelentősebb mozgás nélkül is kifejti a hatását, és képes blokkolni az éhségközpontot is, két hónap alatt 17 kilóval lett kevesebb. Azt mondta, a kúra rendbe tette az anyagcseréjét is. A látványos átváltozás után az ünnepekre is másképp készül. Például lecserélte a ruhatárát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- A karácsony számomra a csúnya pulcsik időszaka, rengeteg van belőle, akárhány rokonhoz megyünk, mindig másikat veszek fel. Alapvetően eddig azért szerettem ezeket a ruhadarabokat, mert a jó vastag anyag és a bő fazon ápol és eltakar, hiszen az is hozzátartozik a karácsonyhoz, hogy a család nemcsak a szeretetet, hanem az evés ünnepét is tartja ilyenkor, úgyhogy a kilók csak úgy ugrálnak az emberre. De idén szerencsére egy nemzetközi kutatásokon alapuló módszer segítségével leadtam az eddig felszedett kilókat, így rendeltem is néhány, mondhatni, különlegesen giccses darabot, XL és XXL helyett újra M-es méretben. Ezek végre jól is állnak, már amennyire egy ilyen pulcsiról ez elmondható.

vastag tomi karacsony (2)

Elárulta, édesapaként teljesen máshogy látja a karácsonyt, mint előtte. Megelevenednek előtte a gyerekkora emlékei, csak immár más nézőpontból szemléli azokat.

- Igyekszem azokat az értékeket visszaadni, amiket én kaptam a szüleimtől, és azokat a hagyományokat folytatni. A gyerekekkel ugyanúgy mi is kipróbáljuk az új játékokat, aztán ugyanúgy jön az, hogy valami öt perccel később eltörik, és már sírás van, ahogy az nálunk is volt. Látom magam, hogy az évek alatt hogyan válok a saját édesapámmá bizonyos gesztusokban, mozdulatokban. Azok a mondatok, amiket ő mondott gyerekkoromban, most mind értelmet nyernek. 

Gáspár Bea, Evelin és Virág szexi fürdőruhában

A Gáspár család minden egyes tagja küzdött már időről időre a pluszkilókkal, számos diétával próbálkoztak, de miután életmódot váltottak, mostanra mindegyikük leadta a súlyfelesleget. Gáspár Bea tavaly gyomorszűkítő műtéten esett át, ami után 20 kilót fogyott. Gáspár Virág 30 kilót adott le eddig, jelenleg 68 kiló, de 50 szeretne lenni, Gáspár Evelin 15 évesen kezdett el diétázni, azóta 40-50 kilótól szabadult meg. 

Gáspár Bea, Virág és Evelin szexi fürdőruhában: 100 kilót fogytak együtt

Gáspár Bea és a lányai önbizalmának jót tett a fürdőruhás fotózás, az esetleges beszólások nem érdeklik.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL Klub/Életünk története

Ezt is szeretjük