„Mindenhonnan kirúgtak!” Vastag Csabát, volt, ahonnan egy nap után tették ki

Vastag Csaba a Szerencsekerékben elárulta, miért rúgták ki több munkahelyéről is.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vastag Csaba nevét a 2010-es X-Faktor révén ismerte meg az ország, amit Nagy Feró mentoráltjaként meg is nyert.

Azt csak kevesen tudják, hogy milyen munkákat próbált ki, mielőtt igazán beindult az énekesi karrierje. 

Vastag Csaba kirúgása

2001-ben szerepelt a Hair című musicalben, barátságot kötött a főszereplővel, Mészáros Árpád Zsolttal, akinek koncertsorozataiban állandó fellépő lett. Feltűnt a Barátok köztben is. Mielőtt színpadra vagy kamerák elé állt, több civil munkában is kipróbálta magát. 

vastag-csaba
Fotó: TV2/Szerencsekerék

A TV2 Szerencsekerék című műsorában mesélt arról, hogy munkaköri leírása alapján volt például szedő is egy termelőszövetkezetben.

Voltam szedő is, de kirúgtak egy nap után, másnap nem kellett már mennem.

- Egy téeszben dolgoztam, és nem annyit szedtem, amennyit kellett volna, illetve amit szedtem, azt megettem. Barackot kellett volna szednem a munkakönyvem szerint, de én ezt inkább megettem, másnap pedig rosszul voltam tőle. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Kasza Tibi műsorvezetőnek az énekes azt mesélte, nem ez volt az egyetlen rövid ideig tartó munkája. 

vastag-csaba2
Fotó: TV2/Szerencsekerék

Mindenhonnan kirúgtak.

- Dolgoztam egy építkezésen, aztán voltam a tudakozóban is, a „Haló, tessék, tudakozó!” én voltam. Onnan azért rúgtak ki, mert nagyon szerettem beszélgetni az emberekkel, akik betelefonálgattak, és itt, ugye, gyorsnak kellett volna inkább lenni, én meg eldumálgattam mindenkivel.

Vastag Csaba otthona

A Tények Pluszban mutatták meg először közös szerelmi fészküket. Impozáns helyen élnek. A lakás belső tereiben a meghittség és a luxus hangulata keveredik.

Vastag Csaba először mutatta meg otthonát: ilyen impozáns helyen élnek párjával

Vastag Csaba és szerelme, Evelin lakásában a meghittség keveredik a luxussal.

Elolvasom
Ezt is szeretjük