Bárdos András és Máté Kriszta 7 évig híradózott a TV2-nél: csúnyán vált meg tőlük a csatorna

Bárdos András először beszélt arról, milyen körülmények között vált meg tőle és feleségétől a TV2 2009-ben.

bardos-andras-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bárdos András 2002-ben vette át Pálffy István helyét a TV2 híradójában, míg felesége, Máté Kriszta a TV2 indulása, 1997 óta volt látható a Tényekben. A házaspár 2003 szeptemberében közösen kezdte vezetni a csatorna híradóját egészen 2009 októberéig. 

Akkor a kereskedelmi csatorna hivatalos és igencsak szűkszavú közleménye szerint közös megegyezéssel elbúcsúztak egymástól. Azóta 12 év telt el, de az okokról eddig nem szólaltak meg az érintettek.

Bárdos András és kirúgása a TV2-ből

Bárdos András Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának 2021. szeptember 19-i adásában mesélt a távozásról és a TV2-nél eltöltött időszakról - szúrta ki a Blikk.  

Az 57 éves szakember már maga mögött hagyta a média világát. A négygyerekes apa a 21. Század Kiadó egyik társalapítójaként és vezetőjeként tevékenykedik. A Klubrádió műsorában többek között azt is elárulta, hogy nem szeretett a feleségével dolgozni.  

- A TV2-nél eltöltöttem hét nagyon-nagyon nehéz évet. Keservesen nehezet. Teljesen inkompatibilis voltam a TV2-vel. Ott volt egy vállalati kultúra, ami olyan volt, amilyen, én meg valami teljesen más voltam. Az egy fájdalmas hét év volt, ráadásul együtt vezettünk híradót a feleségemmel, amire rábeszélt minket Kereszti Gábor vezérigazgató; önzésből és jó szándékból is, nem volt benne semmi ártó szándék - amúgy sincs benne semmiféle gonoszság vagy ártani vágyás. 

bardos-andras2
Fotó: YouTube/Szavakon túl

És azt én nem szerettem. Nem szerettem Krisztával együtt dolgozni. Szerintem ő se.

- Annyira nem szerettünk, hogy sose beszéltük meg - azóta se. Tök jó volt, hogy ő akkor gyereket tudott szülni, volt, aki összerakja a szövegeit, meg segít neki, de nem szerettük azt mi.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Arra a kérdésre, hogy mit nem szerettek benne, Bárdos azt válaszolta, hogy a támadhatóságot. 

- Ott van a feleséged, támadható vagy. Valaki azt mondja a feleségedre, hogy miért kék szemű, téged támadott meg. Hatalmas támadási felületet adtunk magunkon, sokan bántottak minket, mi is sok embert bántottunk… rossz volt. Az akkori eszemmel nyilvánvalóan újra belevágnék, hiszen óriási lehetőség volt. A mai eszemmel, nem tudom. Nem tudom, ki az, aki egy ilyen lehetőséget visszautasít: ennyi szereplési lehetőséget, ilyen karriert, ilyen kényelmet, ennyi pénzt.   

bardos-andras
Fotó: SportKlub

Arról is beszélt, hogy annak idején nem váltak el haragban a TV2-vel, a lezárás mégsem zajlott harmonikusan. 

- Egy közös vágy volt, amit ki tudja, milyen frusztrációkból ők "elagresszívkodtak" az utolsó órákban. Érthetetlenül! Volt egy kölcsönös vágy, hogy váljunk meg egymástól. Ez ki volt fejezve, és a befejező aktus egy szabályszerű, multinacionális cégtől való kirúgás lett ennek a kommunikációjával, ennek a megalázásra törekvő részleteivel - teljesen értelmetlenül! Mikor mindenki tudta, hogy mindenki ugyanazt akarja. Azt kommunikálta akkor a TV2, hogy minket kirúgtak. A végén ki is rúgtak. 

Kumin Viktória híradós egykor és ma

Kumin Viktória vezette a TV2 Jó reggelt, Magyarország című műsorát, 2000 és 2005 között a Duna TV műsorvezetőjeként szerepelt képernyőn, majd 2005-ben az RTL Klub híradósa lett, és a XXI. században is láthatták a nézők. A csatorna 2011 novemberében vált meg tőle.

Kumin Viktória az RTL Klub gyönyörű, szőke híradósa volt - Ma londoni diplomatafeleség

Kumin Viktória és diplomata férje virtuálisan II. Erzsébet királynővel is találkozott.

Elolvasom
Ezt is szeretjük