23 éve az ország Vili bácsija: kiderült, Várkonyi András mivel foglalkozik a sorozat után
Várkonyi András a Reggeliben árulta el, mihez kezd a Barátok közt után.

A magyar televíziózás történetében sokan ikonikus karakternek tartják a Barátok közt Vili bácsiját. 2020 novembere óta tudják a rajongók, hogy hamarosan búcsút kell venniük az imádott figurától és a sorozattól egyaránt.
Kolosy Péter a csatorna programigazgatója akkor elárulta, azért döntöttek úgy, hogy 23 év után befejezik a Mátyás király tér lakóinak történetét, mert a sok újítás ellenére a széria nézettsége már nem érte el azt a szintet, amelyet elvártak tőle.
Ezzel foglalkozik Várkonyi András a Barátok közt után
Bár a lezáró epizódot csak júliusban láthatják a nézők, a színészek már befejezték a forgatást, és elkezdtek arra koncentrálni, mi lesz velük a széria nélkül. Várkonyi András 1973 óta van a pályán, és a Barátok közttel párhuzamosan folyamatosan dolgozott színházban. 2013 óta a Vidám Színpad társulati tagja, így egy cseppet sem esett kétségbe, amikor megtudta, elérkezett a finálé ideje.
A 71 éves sorozatsztár a Reggeliben elárulta, hatalmas feladat vár rá. Bár marad a szakmánál, egy teljesen új szerepben próbálhatja ki magát: színházi rendezőként debütál ősszel.
- Felkértek, hogy rendezzek meg egy vidám jelenetekből álló darabot, ami azért jó, mert az emberek ki vannak éhezve a nevetésre, a jó hangulatra és a jó kedélyállapotra. Úgy gondoltam, több mint ötven éve ezen a pályán vagyok, azért már valamit csak tudok. Szerintem egyébként minden színészben van egy kis rendezői készség - mesélte a műsorban.

Nem csak az a feladata, hogy színpadra álmodja az előadást, a zenék, a jelmezek és a díszlet kiválasztása is rá hárul. Valamint játszani is fog a produkcióban, ráadásul nem akárki oldalán: ismét Fodor Zsóka lesz a partnere. A rendezésen kívül számos más munkái is akadnak. Rengeteget szinkronizál, továbbá 2017 óta a Talent Studio oktató tanáraként tevékenykedik.
A Barátok közt főszereplői egykor és most
Mára már csak négy alapszereplő játszik benne, de hozzájuk sorolhatjuk Rékasi Károlyt, aki nem sokkal az indulás után csatlakozott a stábhoz, és Ábrahám Editet is, aki 2014-ben úgy döntött, kiszáll, de 2019 októberétől ismét állandó szereplő. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak a Barátok közt alapszereplői 22 év alatt, és a régóta látható legfontosabb karakterek.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció