A Drága örökösök sztárja először mutatta meg kislányát - Zoé már 4 hónapos

Varga Balázs, a Drága örökösök Józsija megmutatta négy hónapos kislányát, Zoét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Drága örökösök Józsiját alakító Varga Balázs július elején lett édesapa, felesége, Fruzsina ekkor hozta világra kislányukat, Zoét. 

A 36 éves sztár most először mutatta meg a Story magazinnak az immár négy hónapos gyermekét, ki szépen cseperedik, már hat kiló és 63 centi. 

Varga Balázs gyereke

A nyáron még sokat aggódtak a szülők, a baba ugyanis a születése után csak pár órát töltött otthon, aztán belázasodott, vissza kellett vinni a kórházba, ahol először az agyhártyagyulladás gyanúját kellett kizárni, ezért még lumbálták is. Végül kiderült, a láznak pszichés oka volt, az újszülött nehezen viselte a gyors, háromórás szülést, majd az azt követő ingereket. 

A színész és felesége ezt követően is gyakran aggódtak, a kislány pedig két és fél hónapig sokat sírt. Rengeteg mindennek utánaolvastak, sok tanácsot meghallgattak, de változást végül az hozott, hogy rendszert vittek a napjaikba. 

- Pontosan kialakítottuk, hogy mikor visszük sétálni, fürdetni, mikor van játék, mikor jön az elcsendesedés időszaka, és tesszük le aludni. A helyzetet addig megoldandó feladatnak tekintettük, és nem családban gondolkodtunk. Ezért átváltottunk paraszülőből anyává és apává - mesélte a hetilapnak az újdonsült édesanya. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az új rendszer bevált, a kisbaba biztonságban érezte magát, és a szülein nem érezte a feszültséget, ez pedig nyugtatólag hatott rá. Ma már mosolygós, négy hónapos kislány. 

- Zsivinek becézzük, mert egy zsivány kislány. Ha akar valamit, bepróbálkozik, sírni kezd, mi meg mondjuk neki, hogy ez hiszti, tudjuk, ne zsiványkodj. Rájön, hogy nem tud átejteni miket, abbahagyja, és kinevet minket - árulta el a színész. 

Csarnóy Zsuzsa a Drága örökösökben és a valóságban

Az 57 éves színésznő a Drága örökösök egyszerű, ám annál szerethetőbb Valiját alakítja. A való életben is türelmes és gondoskodó jellem, de öltözködési stílusa szöges ellentéte sorozatbéli karaktere megjelenésének.

A Drága örökösök Valija az életben igazi díva – Fotókon a gyönyörű Csarnóy Zsuzsa

Az 56 éves Csarnóy Zsuzsa alakítja a Drága örökösök Valiját.

Elolvasom
Ezt is szeretjük