Trokán Péter 72 évesen is nagyon sármos - A Szomszédok sztárja új sorozat főszereplője lett
Trokán Péter a VIASAT3 sorozatában tér vissza a képernyőre.
Trokán Péter nevét akkor ismerte meg az ország, amikor a Szomszédok főszereplője lett. 1987 és 1999 között alakította Szelényi János erdészmérnököt, Alma - Fehér Anna - udvarlóját, majd férjét, vagyis a sorozat indulásának évétől az utolsó epizódig szerepelt a teleregényben. Az ezredforduló után azonban nem nagyon keresték meg sorozatokkal: 2010-ben a Barátok köztben rövid ideig egy üzletembert alakított, aki felkavarta Géza és Kristóf életét, a Tűzvonalban című akció-krimi sorozatban pedig az első és második évadban, valamint a harmadik évad elején volt látható Szabó ezredes szerepében.
A 73 éves színész most újra egy sorozat főszereplőjeként lesz látható a televízióban: az idén 18 éves VIASAT3 október elsején indítja el a 200 első randi című romantikus komédiasorozat. Az argentin Ciega a citas című sorozatot alapul vevő, saját gyártású produkció minden hétköznap 21 órakor kerül adásba. Trokán Péter a főszereplő nevelőapját alakítja, és a fotók alapján megállapítható, hogy hetven fölött mit sem veszített sármjából. Sőt!
A sok humorral és érzelemmel fűszerezett sorozatban a harmincas éveiben járó, kissé szétesett és slampos Luca - Gáspár Kata - mindennapjait követhetik nyomon a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga - Kovács Panka - eljegyzése, és, ha ez nem lenne elég, véletlenül meghallja édesanyja - Pápai Erika - csípős megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy várhatóan húga esküvőjére is egyedül érkezik majd. Luca ekkor megfogadja, hogy nem így lesz, és kétszáz nap alatt megtalálja az igazit, miközben igyekszik a munkahelyén megjelenő kihívásoknak is eleget tenni. Hogy a végén sikerrel jár-e, rátalál-e a szerelem, és megtalálja-e önmagát, az kiderül a 60 epizódos sorozatból.
A castingok fél éven át zajlottak. Azért is volt ilyen elhúzódó a folyamat, mert rengeteg mellékszereplő tűnik fel a sorozatban: van, aki csak egy részben vagy csak egy jelenetben, mégis nagyon fontos volt, hogy a legkisebb szerepre is képzett művészeket válasszanak.
A főszereplőkön - Gáspár Kata, Pápai Erika, Szerednyey Béla, Trokán Péter, Mészáros András - kívül számos neves művész jelenik meg kisebb vagy nagyobb szerepben, például a képernyőre hosszú évek után visszatérő Pécsi Ildikó vagy Sajgál Erika, Őze Áron, Szalay Kriszta, Borbiczki Ferenc, Spolarics Andrea és sokan mások.
A Sony Pictures magyarországi csatornáihoz tartozó VIASAT3 szintet lép azzal, hogy helyi gyártású napi sorozatot tűz műsorára. A 200 első randi leforgatására közel 150 nap állt a stáb rendelkezésére. A belső jelenetekhez hatalmas díszletet építettek, melynek területe mintegy 1000 négyzetméter: itt rendezték be Luca lakását, édesanyja villáját, valamint a rádió irodáját és stúdióját is, ahol a lány dolgozik. A külső jeleneteket ötven helyszínen rögzítették. A sorozat főcímzenéje a Honeybeast együttes Így játszom című slágere.
Ma 60 éves Fehér Anna, a Szomszédok Almája - Képeken a szereplők egykor és most
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- trokán péter
- 70 fölött
- szomszédok
- így néz ki most
- sorozat
- sorozatsztár
- viasat 3
- retro
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- szomszédok