Tóth Gabi beszólt Tóth Andinak a tegnapi élő show-ban: ezt vágták egymás fejéhez
Tóth Gabi és Tóth Andi évekkel ezelőtti viszálya bejárta a sajtót és az internetet, most újra szembekerültek egymással.
A Sztárban Sztár leszek! tegnapi elődöntőjében sztárparádé vonult fel, többek között Tóth Andi is színpadra állt Karapancsev Kristóf duettpartnereként. Az értékelésnél volt némi adok-kapok közte és Tóth Gabi között.
A két énekesnő viszálya annak idején bejárta a sajtót: évekkel ezelőtt egy Insta-poszt miatt feszültek egymásnak, hetekig ment a beszólogatás köztük.
Tóth Gabi és Tóth Andi
Egy ideje viszont elült a vihar, viszont Tóth Gabi megragadta azt, hogy szemtől szemben állnak egymással, és az értékelése közé beékelt egy odaszúrást.
Az egekig dicsérte a közös produkciót és Majka versenyzőjét, majd Tóth Andihoz is intézett néhány bókot. Azt mondta a visszavonulására utalva - erről a témáról itt olvashatsz -, hogy ne tegye, mert szükség van rá a színpadon.
- Andi, ne vonulgassál sehova, max a színpadra. Neked ott van a helyed, egy olyan ritka kincs vagy, akit még mindig szeretek, csak
le vagyok tiltva nálad mindenhol, és nem tudom elmondani neked!
Tóth Andit se kellett félteni, ahogy ezt meghallotta, azonnal visszaszólt:
Te tiltottál le mindenhonnan, Gabi. Pontosan négy éve tiltottál le.
A műsorvezető, Till Attila utóbbinál rákérdezett, hogy vajon miért tiltotta le őt Tóth Gabi. Tóth Andi válaszát viszont nem lehetett hallani, mert Tóth Gabi bekiabálta, hogy hagyják ezt a témát.
Tóth Gabi és Papp Máté
Ki ez a 29 éves srác, aki Tóth Gabi szerelmeként rivaldafénybe került?
Ő Tóth Gabi 6 évvel fiatalabb szerelme: Máté a brit királyi család előtt is táncolt
Papp Máté Bence a Fricska Táncegyüttes alapító tagja, akit pár napja Tóth Gabival fotóztak le.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Sztárban Sztár leszek!
OLVASD EL EZT IS!