Törőcsik Dániel az RTL sorozatsztárja volt: ezt a világhírű magyar modellt szereti

Törőcsik Dániel nyolc hónapon át udvarolt Beának, míg a lány végre igent mondott az első randira.

Törőcsik Dániel párja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Törőcsik Dániel 2013-ban egy csapásra híres lett, amikor megkapta a sármos Gaál Kristóf szerepét az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című sorozatában. 

2017-ben szállt ki, ekkor úgy döntött, teljesen új életet kezd, tetoválóművész lett. Már gyermekként elképesztően tehetséges volt, szuper jól festett, innen jött az ötlet. 

Törőcsik Dániel párja

Törőcsik Dániel nagyon hamar sikeres tetoválóművész lett, így már 2017-ben felkérte egy neves hamburgi szalon, legyen az egyik művészük. Az egykori sorozatsztár igent mondott, így manapság két hetet él Budapesten, két hetet pedig Hamburgban. 

Törőcsik Dániel és Bíró Bea
Törőcsik Dániel és Bíró Bea
Fotó: RTL Klub/Fókusz

Mindez eleinte egy kicsit megnehezítette párkapcsolatát, Törőcsik Dani ugyanis szerelmes, két éve van együtt a gyönyörű modellel, Bíró Beával, aki több mint egy évtized alatt többek között megfordult Hongkongban, Milánóban és az Ausztrál földrészen is. A kétlaki élet kezdetben okozott problémákat, ma már teljesen jól meg tudják oldani a dolgaikat. 

- Az elején még nagyon rossz volt, hogy utazott, most meg már alig várom, hogy elmenjen! Viccelek! - mondta nevetve Bea a Fókusz kamerái előtt. 

- Dehogy viccelsz! - vágta rá mosolyogva Törőcsik Dani, aki láthatóan értette a tréfát. 

torocsik-dani-parja
Fotó: RTL Magyarország

Törőcsik Dániel és kedvese, Bíró Bea is szerepelni fognak a Nyerő Páros legújabb szériájában, ezzel kapcsolatban azt mondták, hihetetlenül várják már, úgy gondolják, nagyon össze tudnak dolgozni, nagyszerűen kiegészítik egymást. 

Judy egykori párja

Judy és a Groovehouse egykori dobosa, Nagy Roland 2007 júliusában tartották kétszáz fős esküvőjüket, de a házasság másfél év után zátonyra futott, 2009 februárjában kiderült, válnak, már külön is költöztek. Az énekesnő az előző évben ismerte meg a 12 évvel fiatalabb Balázst, aki ma a férje. Azt csak kevesen tudják, hogy Judynak egy másik zenész is a párja volt.

Meglepő, Judy melyik ismert sztár párja volt: az énekesnő 25 év után mesélt róla

Judy és Kárpáti Zsolt között a szerelem másfél év után barátsággá szelídült.

Elolvasom

Cover-fotó: Instagram/Törőcsik Dániel

Ezt is szeretjük