A 80-as évek gyönyörű, szőke teniszezője volt: az 55 éves Temesvári Andrea ma így néz ki
Temesvári Andrea 14 évesen kezdte profi teniszező karrierjét, 1983 és 1987 között folyamatosan az első húszban volt a világranglistán.
Chris Evert, Steffi Graf, Gabriela Sabatini - csak pár név a ’80-as évek legnagyobb női teniszcsillagai közül. Az illusztris listát Temesvári Andrea neve is gazdagítja, 1983 és 1987 között folyamatosan az első húszban volt a világranglistán.
A vérében volt a sport szeretete. Édesapja, Temesvári Ottó olimpikon volt, később az algériai kosárlabda-válogatott edzője lett. Munkájából adódóan a család sokáig Afrikában élt, a teniszcsillag tízéves volt, amikor visszaköltöztek Magyarországra.
Az 55 éves Temesvári Andrea friss fotókon
Kilencesztendősen találta meg azt a sportágat, amelynek köszönhetően az egész világ megismerte a nevét. 14 évesen pedig már profi játékosnak mondhatta magát. 1981-ben még az első körben kiesett a Roland Garroson, de aztán berobbant az élvonalba.
16 esztendősen megnyerte az olasz bajnokságot Bonnie Gadusekkel szemben, egy évvel később a WTA Tour legtöbbet fejlődött játékosának választották meg. A legnagyobb sikerét 1986-ban érte el. Az akkori világelső, Martina Navratilovával győzedelmeskedtek Steffi Graf és Gabriela Sabatini kettőse felett, így ők lettek az év bajnokai a Roland Garroson.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szárnyaló pályafutását egy sérülés akasztotta meg: 1987-ben egy amerikai versenyen kifordult a bokája. Bár a mérkőzést még végigjátszotta, sőt meg is nyerte, az öltözőben már nem tudott lábra állni. Kilenc hónap kihagyás után tudott újra edzeni, akkor azonban a válla miatt kellett műteni, végül 1989 elején tért vissza a versenyzéshez.
1997-ben vonult végleg vissza, de a sport azóta is az élete része: 2000-től 2004-ig a női válogatott szövetségi kapitánya volt, 2006-tól ő irányítja a Sportmax Teniszcentrumot, a tévénézők pedig a Sport TV szakkommentátoraként találkozhatnak vele.
Karrierjén kívül van még valami, amire végtelenül büszke, három gyermekére: lánya, Tímea 2001-ben jött a világra, fiai, Márk és Milán 2002-ben, illetve 2005-ben születtek.
Temesvári Andrea a közösségi médiában is jelen van, az Instagramra sokszor tölt fel olyan képeket, amelyeken épp egy sporteseményen vagy teniszütővel a kezében látható. Az 55 éves híresség friss fotói elárulják, kirobbanó formában van.
Az 55 éves Hegyi Barbara bikiniben
Hegyi Barbara 2018 augusztusában csatlakozott az Instagramhoz, a közösségi oldalára pedig azóta is rendszeresen posztolt. A tizedik fotója nagy sikert aratott: bikiniben az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő SUP-deszkán térdel.
Cover-fotó: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- sebestyén júlia