Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó - Pécsi Ildikó férje 76 éves volt

Elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja.

76 esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja - adta hírül az MTI. Az olimpiai bajnok labdarúgó haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján.

Pécsi Ildikóval az ország álompárjának számítottak. 1963-ban ismerkedtek meg, 1969-ben keltek egybe, idén ünnepelték az 51. házassági évfordulójukat.

Szűcs Lajos 1943. december 10-én született. A Dorogi Bányászban mutatkozott be a felnőttek között, majd a Ferencváros játékosa volt 1966-tól 1969-ig. A népligetiektől a Budapest Honvédhoz igazolt, itt 1971 és 1977 között játszott, majd 1980-ig a Bp. Vasas Izzó labdarúgójaként lépett pályára. Ezt követően a ferencvárosi utánpótlásban dolgozott edzőként másfél évtizedet, alkalmanként pedig a felnőttek szakmai munkájába is besegített pályaedzőként.

A válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára, olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert. A nemzeti együttessel részt vett az 1972-es, belgiumi Európa-bajnokságon, amelyen negyedik helyen zárt az együttes.

Kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1967, 1968), amelynek tagjaként 1968-ban bejutott a Vásárvárosok Kupájának (korábbi UEFA-kupa, most Európa-liga) döntőjébe. A Leeds United elleni vesztes párharc mindkét felvonásán pályára lépett.

Kétszer (1968, 1971) választották meg Magyarországon Az év labdarúgójának. Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel és Farkas Jánossal együtt 1968-ban meghívták a világválogatottba, és Rio de Janeiróban a Maracana Stadionban közel százezer néző előtt pályára léphetett a házigazda brazilok ellen, akik 2-1-es győzelmet arattak.   

2007. augusztus 24-én sporttársa, Páncsics Miklós temetésén a Farkasréti temetőben.
2007. augusztus 24-én sporttársa, Páncsics Miklós temetésén a Farkasréti temetőben.
Fotó: MTI/Földi Imre

Az egykori hátvéd 1992-ben érdemelte ki az FTC aranydiplomáját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2013-ban Gödöllő díszpolgára lett. Élete végéig irodája volt a ferencvárosi klub népligeti sportközpontjában. A Ferencvárosi TC Szűcs Lajost saját halottjának tekinti.

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos a Család-barát című műsor egyik 2014 februári adásban, a Házasság Hetén.
Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos a Család-barát című műsor egyik 2014 februári adásban, a Házasság Hetén.
Fotó: MTVA/Nagy Zoltán

Szűcs Lajos 1963-ban a baranyai megyeszékhelyen ismerkedett meg Pécsi Ildikóval, házasságot 1969-ben kötöttek. Ekkorra már a jóképű labdarúgó olimpiai bajnok is volt. Mindkettejükért sokan rajongtak, a sportoló a válogatottal sokat utazott, a színésznő pedig rengeteget forgatott, és a színházban is játszott, a távolság és a külön töltött idő mégsem kezdte ki kapcsolatukat, idén ünnepelték az 51. házassági évfordulójukat. Egyetlen gyermekük született, Csaba, aki két unokával ajándékozta meg szüleit. 

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük