A Cotton Club Singers szőke énekesnője volt: az 50 éves Szűcs Gabi most így néz ki

Friss fotókon Szűcs Gabi, aki ma is a zenének él.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1995-ben kezdte hódító útját a Cotton Club Singers zenekar. A formáció a klasszikus jazzt képviselte a hazai zenei palettán, 1998-ban el is nyerték az eMeRTon-díjat ebben a kategóriában. A csapatot Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn, Kovács Péter és László Boldizsár alapította, akik eleinte a Vígszínház melletti Cotton Club nevű bárban adtak koncerteket. 

Népszerűségük növekedésével a televíziót is meghódították: a Budapesti Kongresszusi Központban adott koncertjüket az RTL Klub közvetítette, 2000-ben pedig a Sydney-ben rendezett olimpián is zenélhettek.

Az 50 éves Szűcs Gabi így néz ki

Bár a formáció 2009-ben feloszlott, tagjai ma is a zenének élnek. Az együttes szőke bombázója, Szűcs Gabi jellegzetes, füstös hangját napjainkban is imádja a közönség. Az 1972. január 23-án született énekesnő már kislányként tudta, hogy a szórakoztatóiparban szeretne érvényesülni, igaz, eleinte színésznőnek készült. 

19 évesen a Vígszínház darabjaiban szerepelt, és ekkor kezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel is. Elvégezte az OSZK előadóművészi kurzusát, ahol ének-előadóművész szakon jazzt és táncot tanult. Ekkor szerette meg a műfajt, ami később a védjegyévé vált. 

Az ötvenéves előadó a mai napig ebben a zenei stílusban alkot. 2019 óta egy új formáció tagjaként találkozhat vele a közönség, a Stereo Swinggel a hamisítatlan nagy Gatsby-stílust jeleníti meg a színpadon.

2021 augusztusában egy önálló estet is színpadra állított Ónodi Eszter közreműködésével. A La femme fatale a nőiesség, a szerelem és a kapcsolatok témakörét járja körbe. A címből adódóan felmerült benne a kérdés, milyen is egy igazi végzetasszonya-karakter. 

- Gyakran gondolkozom azon, hogy minden nőben benne van a végzet asszonya. Nekem például a színpad sokat segített abban, hogy megtaláljam ezt magamban. A magánéletben sosem tartottam magam ilyen nőnek, de jólesett ezt megélni a reflektorfényben - mesélte a Reggeliben 2021 augusztusában.

A '90-es évek magyar együtteseinek énekesnői ma

Hazánkban a ’90-es évek végén olyan formációk alakultak, mint a Fresh, a Crystal vagy a Zanzibár. Terecskei Rita 41 éves korára jó pár átváltozáson túl van. Huszonévesen pajzsmirigybetegséget diagnosztizáltak nála, melynek következtében először 10 kilót hízott, majd 30 kilót fogyott. Sokan tettek rosszalló megjegyzéseket, ezek után egy időre el is tűnt a nyilvánosság elől. Képes összeállításunkban mutatjuk, mennyit változott a Zanzibár énekesnője, valamint a ’90-es évek többi énekesnőjét is megnézheted.

A Zanzibár énekesnője rengeteget fogyott - Terecskei Rita 20 év alatt nagyon megváltozott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Ezt is szeretjük