Frajt Edit 66 éves lett: a Szomszédok Mágenheim Julija ennyit változott az évek során
Képeken a Szomszédok női színésznői, ennyit változtak a sorozat kezdete óta eltelt több mint 30 évben.
Mágenheim doki, Etus, Julcsi, Lenke néni - ezek a nevek minden magyar tévénéző számára ismerősen csengenek, hiszen a ’80-as és ’90-es évek legnépszerűbb sorozatában, a Szomszédokban hallhattuk őket.
A teleregényt 1987-től 1999-ig láthatta a közönség a Magyar Televízió csatornáján. Mind a 331 részt, amelyekre az írók fejezetekként hivatkoztak, imádat övezte, az utolsó epizód 1999. december 30-án került adásba.
Így néznek ki ma a Szomszédok női főszereplői
Sem a készítők, sem a színészek nem gondolták, hogy ilyen elsöprő siker lesz a Szomszédokból, ami egy pillanat alatt tette híressé a benne szereplő művészeket. Frajt Edit a mai napig meg tudja állapítani, mikor ismétlik a sorozatot valamelyik csatornán, ugyanis ilyenkor ugyanúgy felismerik az utcán, mint annak idején.
Az 1955. november 5-én született színésznő nyolc éve volt a szakmában, amikor kiválasztották Mágenheim Ádámné Szikszay Júlia szerepére. 1979-ben fejezte be a tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és bár olyan teártumokban játszott, mint a Pécsi Nemzeti Színház vagy a győri Kisfaludy Színház, az országos ismertséget Mágenheim doki kozmetikus feleségeként szerezte meg.
- Akkoriban ennek az árnyoldalait is láttuk, hiszen szinte nem volt magánéletünk, bárhová mentünk, felismertek, megállítottak - emlékezett vissza 2021 januárjában a Blikknek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 66 éves művésznő hosszú kihagyás után 2020-ban az Újszínház A kőszívű ember fiai című előadásában Plankenhorst Antoinette szerepével tért vissza a színpadra. Sokat szinkronizál, olyan produkciókban hallhattuk a hangját, mint a Pókember: Hazatérés, a Szerelemre hangszerelve vagy a Szulejmán. Mindezeken túl attól sem zárkózna el, ha újból a televízió világa felé sodorná az élet.
- Nyilván nagyban függ a szereptől, de ha kapnék egy jó karaktert egy sorozatban, ma is ugyanolyan szívesen elvállalnám, mint akkor.
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak az évek során a Szomszédok női főszereplői: Juli, Alma, Vágási Jutka, Julcsi és Janka néni megformálója.
- sztár
- frajt edit
- fehér anna
- ivancsics ilona
- ábel anita
- pásztor erzsi
- sorozat
- sorozatsztár
- retro
- ilyen volt ilyen lett
- magyar televízió
- 80-as évek
- 90-es évek
- szomszédok
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- kovács istván
- sztár