Szöllősi Györgyi 27 éve van együtt férjével: a hullámvölgy után rájöttek, nem megy egymás nélkül
Szöllősi Györgyi kiskamaszként ismerkedett meg későbbi férjével, akivel azóta is egy párt alkotnak.
Szöllősi Györgyi még a gimnáziumban ismerkedett meg későbbi férjével, Sebestyén Ákossal, aki az osztálytársa volt.
Már tíz éve együtt voltak, amikor kimondták a boldogító igent, és összeházasodtak, később két lányuk született, Jázmin 2007-ben, Kamilla 2014-ben.
Szöllősi Györgyi férje
A műsorvezető ritkán beszél a magánéletéről, a Best magazinnal azonban kivételt tett. Elárulta például, eleinte nem vonzódott későbbi férjéhez, Ákos sokáig túlságosan kisfiú volt még. Később sem volt egyszerű, sokat dolgoztak azért, hogy működjön a házasságuk, egy hullámvölgy alkalmával majdnem elváltak.
- Ákossal osztálytársak voltunk, és rögtön jóbarátok lettünk. Mindent tudott rólam, én is róla, de őszintén megmondom, nem volt az esetem. Egy 14 éves fiú még nagyon kissrác, a lányoknál ez máshogyan van, ők érettebbek ebben a korban. Negyedikben jöttünk csak össze, akkor már ki mertük mondani, hogy ez több, mint barátság, ez szerelem. Abban, hogy ilyen hosszú ideje együtt vagyunk, nagy meló van. Az első tíz évben sokat vitatkoztunk, veszekedtünk, volt egy hullámvölgy is az életünkben, amikor felmerült, hogy külön folytatjuk, de rájöttünk, egymás nélkül nem megy - mesélte a lapnak a Spirit FM és az ATV műsorvezetője.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Tizennégy évesen kerültem fel Budapestre gimnáziumba, itt ismerkedtem meg az akkori szerelmemmel, aki ma már a férjem. Sokat jártunk Kisorosziba, mindig mondogattuk: “Uramisten, de jó lenne ilyen helyen lakni!” 15 évvel később aztán Leányfalun találtuk meg, és építettük fel álmaink otthonát.
A házaspár lányai kötött elég nagy, hét év a korkülönbség, amit eredetileg nem így terveztek, az élet azonban közbeszólt. Az idősebb, Jázmin az édesapjára, a kisebb, Kamilla az édesanyjára ütött.
Istenes László ritkán látott felesége
Képes összeállításunkban nem csak Istenes Lászlót és feleségét láthatod: összegyűjtöttünk olyan hazai sztárokat, akik már több mint húsz éve élnek boldog házasságban.
Ő Istenes László ritkán látott felesége: a gyönyörű Katával 20 éve házasok
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: Instagram/Szöllősi Györgyi
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jakupcsek gabriella