80 évesen elhunyt Szersén Gyula: a legendás színész tragikus hirtelenséggel távozott

Elhunyt Szersén Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, legendás szinkronhang.

"Mély fájdalommal tudatom, hogy imádott Édesapám, Szersén Gyula 80 éves korában a mai napon tragikus hirtelenséggel örökre elaludt. Emléke szívünkben örökké él!" - adta hírül szerda este a Jászai Mari-díjas színész halálhírét a Facebookon lánya, Andrea. 

Szersén Gyula 1940. november 22-én született Budapesten. 1965-ben szerzett oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színházban és a Vígszínházban. 1965-től közel négy évtizedig volt tagja a Nemzeti Színháznak, de tíz évig játszott a Gyulai Várszínházban, majd a Piccolo Színház társulatának tagja lett, és a Budaörsi Játékszínben is vendégszerepelt. 

Szersén Gyula 2015 decemberében a köztévé Hogy volt!? című műsorában.
Szersén Gyula 2015 decemberében a köztévé Hogy volt!? című műsorában.
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Jellegzetes hangját mindenki felismeri. Gyakran szavalt verseket, hallhattuk például a Magyar Televízió Vers mindenkinek című sorozatában. 2020 januárjában Szersén Gyula Benkő Péterrel a Duna Palotában születése évfordulóján Wass Albert-emlékesttel szórakoztatta a közönséget. 

Évtizedeken át szinkronizált, például Charles Bronsont, David Attenborough-t és William Shatnert, így utóbbit Szersén Gyula hangján hallhattuk a Star Trek-mozifilmekben és a T. J. Hooker című sorozatban is. Ő adta a legtöbbször hangját Harvey Keitelnek, Robert Duvallnak, Dennis Hoppernek és David Suchet-nek is, de hallhattuk a hangján Terence Hillt, illetve a Polip című sorozatban Michele Placidót, Cattani felügyelő megformálóját is.

Színpadon több mint száz előadásban láthatta a közönség, számos mozifilmben, tévéfilmben, illetve sorozatban szerepelt. A Szomszédokban üzletembert játszott, aki Etus (Csűrös Karola) egyik állandó vevője volt a sorozat kezdetétől a végéig. 

2018-ban a szinkronszakma életműdíjjal tüntette ki. A Jászai Mari-díjat 1986-ban vehette át.  

Szersén Gyula 1960-ban ismerkedett meg élete szerelmével, amikor a Színiakadémia felvételijére készült, Zsuzsa pedig kirakatrendező-iskolába járt. 1964-ben házasodtak össze, Andrea lányuk 1967-ben született. 

- A mai napig emlékszem Sinkovits Imre egyik mondására, mely így hangzik: sem hazát, sem feleséget, sem színházat nem cserélek. Én ehhez tartottam magam, hiszen ahová az ember leteszi egy életre a nevét és a becsületét, azt tartsa is meg, ez a jó házasság titka. Szeretni kell a gondjaival, a rigolyáival, a bajaival együtt is, akivel együtt él az ember - mondta 2016-ban a színész a Család-barát című műsorban, amikor a Házasság hete keretében az akkor már 51 éve tartó házasságukról meséltek. 

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük