Szécsi Pál 80 éves lenne ma: így nézne ki napjainkban a legendás énekes, ha még élne
Szécsi Pál idén márciusban ünnepelhette volna a kereken nyolcvanadik születésnapját.
Szécsi Pál születési anyakönyvi bejegyzése alapján 1944. március 20-án született Budapesten, míg más források március 19-ét adják meg születési dátumaként. A legendás énekes tragikusan fiatalon hunyt el, kicsit több mint egy hónappal a 30. születésnapja után véget vetett az életének.
Szécsi Pál születésnapja
Még egyesztendős sem volt, amikor nyelvész és író apját, Szécsi Ferencet 1945-ben, a háború végén agyonlőtték zsidó származása miatt. Anyja 1956-ban úgy döntött, Amerikába disszidál, ezért Pált és fiatalabbik lányát intézetbe adta (állami gondozásba kerültek), és csak idősebbik lányával, a 18 éves Marikával indult útnak, de őt is otthagyta Bécsben a pályaudvaron - a fiatal lány végül egyedül eljutott a tengerentúlra.
Szécsi Pál 16 éves korában otthagyta az iskolát, segédmunkásként kapott alkalmi munkát az Athenaeum Nyomdában, volt kabinos a Palatinus strandon és dolgozott raktárosként a Ruhaipari Tervező Vállalatnál.
Egy vállalati rendezvényen a Divat Intézet egy munkatársa kiszúrta a jóképű, jó mozgású fiatalembert, így lett belőle keresett férfimanöken, majd 1965-ben a Gellért Szálló szilveszteri divatbemutatója után a bárban elénekelhetett három dalt - ekkor figyeltek fel az énekhangjára. Majláth Júlia énektanárhoz került, aki beajánlotta a Magyar Televízió Táncdalfesztivál című műsorába, melyben 1967-ben második lett a Csak egy tánc volt című dallal.
Hamar a nők kedvencévé vált, olyan slágereket köszönhetünk neki, mint az Egy szál harangvirág, az Én édes Katinkám, a Szeretni bolondulásig vagy a Gedeon bácsi, a nők bálványa.
Hiába aratott azonban sikereket, hányatott gyerekkora, alkoholproblémája, szerelmi csalódásai (köztük nagy szerelme, Domján Edit 1972 decemberében elkövetett öngyilkossága) és pszichés problémái felemésztették. Többször kísérelt meg öngyilkosságot, de az utolsó pillanatban barátai, ismerősei megmentették az életét - egészen 1974. április 30-ig.
Mátrai Zsuzsa, aki szintén a Táncdalfesztiválok sztárja volt és olyan slágereket énekelt, mint a Látod, ez a szerelem, a Hol van az az idő? vagy az Ördögből angyal lehetnél, többször is együtt lépett színpadra Szécsi Pállal. Így volt ez a halála előtt is.
- Sokat dolgoztunk együtt, a Kamara Varietében volt egy háromórás műsorunk Rázzuk a rongyot címmel. A szombati műsor rendben lement, de amikor vasárnap mentem dolgozni, az egyik díszletmunkás azzal fogadott: „Baj van. Palika öngyilkos lett” - mesélte az énekesnő tavaly a Story magazinnak.
Szécsi Pál idén a 80. születésnapját ünnepelhetné, és talán a mai napig szórakoztatná a közönséget, ahogy azt Táncdalfesztiválok más sztárjai, így Korda György vagy Soltész Rezső teszi. Az öregítő FaceAppal az egyik ismert, a Főfotó álatl készített felvételét alapul véve azt is megnéztük, hogy nézne ki ma a tragikusan fiatalon távozott énekes.
Szűcs Judith is Szécsi Pál szerelme volt: az énekesnő sokáig hallgatott róla
Szűcs Judith és Szécsi Pál a hetvenes években egy rövid ideig egy párt alkottak.
ElolvasomCover-fotó: Fortepan/Főfotó
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció