Szandi mindhárom gyerekével közös fotón: Blanka 21, Domonkos 19, Csabi 15 éves
Szandi és Bogdán Csaba számára fontosak a családi nyaralások, ilyenkor felnőtt gyermekeik is velük tartanak.
Szandi és Bogdán Csaba hazánk egyik legszimpatikusabb és legnépszerűbb sztárpárja, akiknek irigylésre méltóan harmonikus a családi élete.
1992 nyara óta alkotnak egy párt, az esküvőjüket hét együtt töltött év után, 1999 nyarán tartották, 2021. június 18-án ünnepelték a 22. évfordulójukat.
Szandi mindhárom gyermekével
2000 márciusában megszületett első gyermekük, Blanka, akit két öcs követett: Domonkos 2002-ben, a kis Csaba pedig 2006 márciusában. A lányuk már 21, a kisebbik fiuk 15 esztendős, a nagyobbik fiú pedig 2021. augusztus 10-én lesz 19 éves.
Szandi a lányával gyakran szerepel együtt műsorokban és a színpadon is, még edzeni is együtt járnak, Csabi nem az éneklésben, hanem táncosként ér el sikereket, Domonkos pedig nem szeret rivaldafénybe kerülni, ezért is kuriózum az a fotó, amin a 45 éves sztár mindhárom gyermekével szerepel. A kép a családi nyaraláson készült.
Ha minden a tervek szerint alakul, Bogdán Blankát a családnak egy ideig nélkülöznie kell, a legidősebb gyermek ugyanis azt tervezi, hogy Amerikában bébiszitterkedik. Nem új számára ez a feladat, hiszen az egyetem mellett legalább 15 gyerek bébiszittere, évek óta vigyáz mások csemetéire. Ha minden jól alakul, augusztus végén egy teljes évre San Franciscóba utazik, egy au pair program keretében keresett magának egy amerikai családot, ahol bébiszitterkedik.
- Olyan, mint egy társkereső oldal, csak családok és bébiszitterek között. Én is megírtam az adataimat, és matcheltünk. (…) A vírus miatt három kiutazási dátumom is volt, egyelőre még a mostani sem biztos, mert jelenleg nem adnak ki vízumot - mesélte júniusban Blanka a Reggeliben.
Janza Kata és Pintér Tibor lánya
Janza Kata és Pintér Tibor igazi álompárnak számított a ’90-es években. Találkozásuk után négy évvel álltak oltár elé, házasságukból egy gyermekük született, Janka, aki mindössze négyéves volt, amikor szülei elváltak, de mindkettejükkel szoros maradt a kapcsolata. Sokszor megkapja, hogy egy az egyben úgy néz ki, mint édesanyja, különleges zöld szemét, de még hangszínét is örökölte.
Janza Kata és Pintér Tibor lánya gyönyörű nő lett: a 22 éves Janka kiköpött édesanyja
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- zalatnay sarolta