Mint két tojás! Szandi 21 éves lánya, Blanka kiköpött az édesanyja
Szandi és Blanka nemcsak külsőre hasonlítanak, személyiségük is ugyanolyan.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Szandi lánya beleszületett a szórakoztatóiparba. Zenész szülei révén az anyatejjel szívta magába a művészetet, így nem csoda, hogy már most a nyomdokaikba lépett. Bogdán Blanka 2021 márciusában ünnepli 21. életévét, de már most világos, hogy a reflektorfénybe vágyik.

Azt még nem döntötte el, hogy a média melyik területén akar majd karriert csinálni: egyelőre énekesnőként bontogatja a szárnyait, de saját videóklipeket készít, valamint a televíziózás világa is vonzza. 

Szandi és lánya úgy hasonlítanak, mint két tojás

Szandi elárulta, hogy családja női tagjai olyanok, mintha egymás tükörképei lennének. Ő édesanyja szokásait vette át, majd azokat továbbadta lányának.

- Édesanyám rengeteg időt tölt a tűzhely mellett, ez mindig is így volt (…) Szinte látom magam előtt, ahogy áll a konyhában… Az évek alatt ezt a bizonyos pózt átvettem tőle, tőlem meg a lányom. A húst is egyformán panírozzuk, mint ahogy ezer ehhez hasonló apróságot ugyanúgy csinálunk. De nemcsak a szokásaink, a habitusunk is hasonló. Mindhárman örökmozgó nők vagyunk, akik nem bírnak sokáig ülni - mesélte az énekesnő 2021 februárjában a Story magazinnak.

Azt is elárulta, amellett, hogy Blanka egyetemre jár, és zenél, kisgyermekekre vigyáz, és ezzel a munkával is komoly tervei vannak.

- A lányom tanulmányai mellett bébiszitterkedik, összességében 15 gyerekre vigyáz, és amint a koronavírus alábbhagy, akkor egy évre ki is költözik egy családhoz San Diegóba, ahol két kislány lesz a gondjaira bízva.

Az anya-lánya páros kívül-belül hasonlít egymásra. Képes összeállításunkban csokorba szedtük Szandi és lánya, Blanka közös képeit, amelyeken tényleg úgy festenek, mint két tojás.

Ezt is szeretjük