A 2017-es Survivor győzteséért bolondultak a nők: Iliász ma már családapa
Survivor Iliász kislánya 2021 márciusában jött a világra.
A brit televíziós producer, Charlie Parsons fejéből pattant ki először a Survivor ötlete 1992-ben. A produkció végleges verziója öt évvel később debütált Angliában, hogy aztán a világ legnépszerűbb túlélőshow-jává nője ki magát.
Magyarországra 2003-ban érkezett meg a formátum az RTL Klub csatornájára. A Survivor - A sziget első két évada után azonban a nézőknek hosszú időre búcsút kellett venniük a trópusi környezetben játszódó műsortól. 13 évvel később került ismételten a képernyőre új műsorvezetővel és rövidített címmel.
A 2017-es Survivor győztese, Iliász és családja
A 2017-es Survivorben Istenes Bence váltotta Stohl Andrást, és természetesen új játékosokkal népesültek be a szigetek. Itt ismerhettük meg a libanoni származású szívtiprót, Shweirif Iliászt, aki az akkori széria nyertese lett. A győzelem óta az élete alaposan megváltozott, immár családapának mondhatja magát.
Szerelmével, Viviennel évekig vártak a gyermekáldásra. Kislányuk, Neszrin végül 2021 márciusában jött a világra. Az újdonsült apuka rajong a csöppségért, amiből csak tudja, kiveszi a részét, pelenkázza és eteti gyermekét. A kicsi természetes úton, apás szüléssel jött a világra, ám ez az élmény nem tartozik az egykori valóságshow-szereplő kedvenc emlékei közé.
- Nagyon, nagyon rossz volt. Mikor megláttam Vivit a vajúdás után, akkor olyan volt, mint akit elütött egy kamion. Nagyon fáradt volt, nagyon ki volt merülve. Rossz érzés volt, hogy nem tudtam semmit segíteni. Minden tiszteletem tényleg a nőké - mesélte a Fókuszban 2021 májusában.
Iliász és Vivien 17 éve alkotnak egy párt, igazi tiniszerelem az övék. Bár kapcsolatukban voltak hullámvölgyek, sőt többször szakítottak is, mindig visszataláltak egymáshoz.
- Szerintem a kommunikáció a legfontosabb az egészben. Voltak időszakok az életünkben, amikor ez nem működött kettőnk között, de egy idő után elkezdtünk ezen dolgozni. Többségében ennek az eredménye, hogy együtt vagyunk - ezt már az egykori Survivor-játékos kedvese mondta.
A Való Világ első győztese így él ma
A Való Világ legelső évada 2002. szeptember 11-én indult, győztes végül 2002. december 22-én a 27 éves békéscsabai srác lett. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan változott VVSzabolcs, vagyis Mészáros Szabolcs az évek során.
Szabolcs 18 éve nyerte meg a Való Világ első évadát – Nyomozó lett a valóságshow után
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: RTL Klub/Survivor