Ő Stohl András gyönyörű menyasszonya - 4 év után is bolondul Vicáért

Stohl András négy év után először szerepel együtt a párjával, Vicával.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Stohl András négy évvel ezelőtt azonnal beleszeretett a gyönyörű Vicába, amikor meglátta. A színész akkor még családos ember volt, aztán egy év múlva elköltözött otthonról, de a 11 éves Franciska és az ötéves Andriska édesanyjával, Ancsikával - aki azóta szintén párra lelt - a mai napig jó maradt a kapcsolata. 

Fél évvel később összeköltözött 19 évvel fiatalabb barátnőjével, aki ma már a menyasszonya, 2018 karácsonyán eljegyezte. Vicával most először szerepelnek együtt a Story magazinban, amelynek kapcsolatukról meséltek. 

Stohl András első látásra beleszeretett Vicába

- Egy októberi napon bementem a Centrál Színházba, az Illatszertár című darab felújító próbájára. Feltűnt, hogy új lány áll a büfépultban, egy szépséges és mosolygós nő. Szerelem volt első látásra. Amikor elmentem mellette, mondtam neki, hogy csinos, mire ugyanezt én is megkaptam tőle.

Villámcsapásszerű pillanat volt.

Mosoly ült az arcán, a copfba fogott haja lófarokként billegett ide-oda - mesélte a hetilapnak az első találkozásukról az 52 éves sztár. 

Volt, hogy egy hónapig nem találkoztak, mert Vica az ELTE-n tanult tanítónőnek, az egyetem mellett dolgozott a teátrum büféjében, amit egy év után ott is hagyott. A lányt sok ismerőse szerint a sors talán csak azért küldte a színházba, hogy találkozzon Stohl Andrással. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A megismerkedésük tündérmesébe illő, de nehéz utat jártak be, mire összeköltöztek. Vica ugyanúgy pszichológushoz járt, ahogy a színész. Az előbbi azért, mert családos emberbe szeretett bele, és ilyenkor sokan a harmadik felet hibáztatják, utóbbi azért, mert őrlődött, kiléphet-e egy már nem boldog kapcsolatból, amelyben családapa is. 

- A terapeuta azt mondta, a személyes boldogságomat kell megtalálnom, mert ha az sikerül, a gyerekeim is boldoggá válnak. Mivel nem egy megfáradt, esetleg sok hazugsággal terhelt kapcsolatban fognak felnőni, hanem egy tiszta, őszinte, felvállalt szerelemben. Ami ugyan eleinte sok konfliktussal jár, de ha azokat átvészeljük, mindenki boldogabban léphet tovább. Hála istennek, ez be is igazolódott - árulta el a színész. 

Vicát a gyerekei is hamar megszerették, jó közöttük a kapcsolat. Stohl András két nagylánya, Luca és Rebeka gyakran felugrik hozzájuk, a két kicsi, Franciska és Andriska pedig hetente kétszer náluk alszik, és megpróbálnak minden hétköznap ők menni értük az óvodába, iskolába. 

- Néha hármasban vagyok Francival és Andriskával. Utána mindig arról számolhatok be a vőlegényemnek, hogy a gyerekei tökéletesek, egyenesen kirakatba valók. Szót fogadnak, illedelmesek, mindenhol hangosan köszönnek, el vannak tőlük ájulva az emberek. Igaz, ha velük tart András, csintalanabbak kicsit… - mondta Vica, aki azt is elárulta, közös babát egyelőre nem terveznek, egyelőre egymással szeretnének sok időt tölteni.

Pataky Attila és felesége, Orsi

Pataky Attila és felesége, Orsi már tíz éve ismerik egymást, egy EDDA-koncerten találkoztak. Először csak barátok voltak, olyan is megesett, hogy az énekes Orsinak öntötte ki a szívét szerelmi csalódásai után, aztán egyre közelebb kerültek egymáshoz, és végül szerelembe estek. 2014 óta élnek boldog házasságban. 

Ő Pataky Attila gyönyörű felesége - A ritkán látott Orsi 23 évvel fiatalabb nála

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük