
Ő Pataky Attila gyönyörű felesége - A ritkán látott Orsi 23 évvel fiatalabb nála
Pataky Attila és Orsi 2014 óta élnek boldog házasságban.

Pataky Attila és felesége, Orsi már tíz éve ismerik egymást, egy EDDA-koncerten találkoztak. Először csak barátok voltak, olyan is megesett, hogy az énekes Orsinak öntötte ki a szívét szerelmi csalódásai után, aztán egyre közelebb kerültek egymáshoz, és végül szerelembe estek.
A kapcsolatuk fordulópontja egy motorostalálkozó volt, itt csattant el ugyanis az első csók kettejük közt. Azóta élnek teljes harmóniában. Az EDDA frontembere szerint Orsi a nagy Ő, a 23 éves korkülönbség sem zavarja.
- A kor nem érdem, csak állapot, ezt már nagyon korán megtanultam édesapámtól. Nem a korunk határozza meg, hogy működik egy párkapcsolat, hanem a két ember személyisége. Régen azzal hülyéskedtem, hogy de kár, hogy nem húsz évvel korábban találkoztunk - mondta a Life TV Backstage című műsorában a 68 éves énekes, amire felesége vicces választ adott.
- Nagyon jó, hogy nem akkor, a negyvenéves Pataky Attilát nem tudtam volna elviselni!
Orsi nagyon szép és kedves nő, nem csoda, hogy Pataky Attilát is elvarázsolta. Képes összeállításunkban megnézheted az énekes és felsége közös fotóit.
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- pataky attila