Ő Geszti Péter gyönyörű felesége – Az üzletasszony Edittel olyanok, mint a tűz és víz

Geszti Péternek a felesége, Edit nemcsak az életben, hanem az üzletben is a társa.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Geszti Péternek a felesége nemcsak a párja és a másodikos Lenke, illetve a negyedikes Sári édesanyja, hanem kollégája, és néha egyben a főnöke is. Miután Ditz Edit a gyerekekkel otthon eltöltött öt év után szeretett volna visszatérni a munkaerőpiacra, a zenész, reklámszakember férje azt javasolta, legyenek üzlettársak, dolgozzanak együtt.

Geszti Péter szerint a Nők Lapjának azt mesélte, mindketten ambiciózusak, a közös életbe és munkába mindegyikük azt teszi bele, amiben erősebb.

- Én a tartalmat, a kreatív ötleteket, ő pedig a remek stratégiai érzékét és az üzleti tapasztalatait. Pénzügyekkel foglalkozni nem szeretek, untat, ezért egész életemben olyan munkatársakat választottam magam mellé, akik a projekteknek ezt a részét ambicionálják és megoldják. Ketten együtt erősek vagyunk – mondta a hetilapnak az 55 éves sztár.

Edit szerint kettejük közül ugyanakkor ő a vakmerőbb, ő inkább a megérzéseire hallgat, míg a férje megfontoltabb, szereti a kiszámíthatóságot, és racionálisabb is. Amikor megismerkedtek, az fogta meg Geszti Péterben, hogy magabiztos, szabad, nyitott ember, akinek nincsenek önértékelési problémái, tehetséges és ambiciózus.

Nem az a fajta férfi, aki azzal akar kompenzálni, hogy leuralja a mellette élő nőt.

Persze, sokat foglalkozik önmagával, hiszen kisgyerekkora óta szerepel, de engem folyamatosan inspirál, és ami még fontosabb, soha nem korlátoz - mesélte férjéről Edit, Londonban végzett nemzetközi borakadémikus és producer is.

Zákonyi S. Tamás, Ditz Edit és Geszti Péter a BÚÉK producerei a vígjáték 2018 decemberi premierjén.
Zákonyi S. Tamás, Ditz Edit és Geszti Péter a BÚÉK producerei a vígjáték 2018 decemberi premierjén.
Fotó: Femina/Rátkai Márk

Mint minden házasságban, az övékben is vannak konfliktusok, de ezek csak felszíniek. Geszti Péter szerint fontos, hogy a kisebb konfliktusokba nem megy bele igazán, a nagyobbaknál pedig arra gondol, hogy tíz évvel ezelőtt szövetséget kötöttek arra, hogy felnevelik együtt a gyerekeiket. 

Valóban tűz és víz vagyunk Edittel.

Én megengedőbb, empatikusabb, ő pedig indulatosabb, tüzesebb. Ha valamin felhúzza magát, a jóisten mentsen meg a haragjától! De nekem van egy hasonlóan vehemens anyám, így megtanultam ezt kezelni – vallotta be Geszti.

Sebestyén Balázs felesége

Sebestyén Balázs óvja magánéletét, feleségével és gyerekeivel nem szerepel tévéműsorokban, újságok és magazinok címlapjain, de még a közösségi oldalaira is csak nagyon ritkán posztol fotókat - akkor is többnyire olyanokat, ahol nem látszik a fia és a felesége arca. A műsorvezető azonban néha kivételt tesz, és feleségével, Vikivel közös képet tesz ki.

Ő Sebestyén Balázs gyönyörű felesége - A ritkán látott Vikivel közös fotót posztolt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük