Stohl András három lánya egy képen: Luca, Rebeka és Franciska együtt esküvőztek

Stohl András három lánya csak úgy ragyogott egymás mellett.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Stohl András a 2014-es esztendőig, fia, Andriska születéséig hamisítatlan lányos apuka volt. Első házasságából két lánya, Luca és Rebeka született, ők mindketten nagykorúak már, 29 és 24 évesek. Korábbi élettársa, Ancsika is megajándékozta egy kislánnyal, legkisebb lánygyermeke, Franciska 2021 szeptemberében ünnepli 13. születésnapját.

Bár többszörös mozaikcsaládot alkotnak, a színész-műsorvezető többször elárulta, hogy a testvérek közt felhőtlen a viszony. Erről árulkodik lányai legfrissebb fotója is, amelyet egy esküvőn készítettek.

Stohl András három lánya egy képen

A három Stohl lány a hétvégén tette tiszteletét egy lagzin, ahol nem voltak restek közös szelfit csinálni. A felvétel igazán beszédesre sikerült, látszott rajta, hogy mennyire szeretik egymást, valamint az is, hogy mindhárman sugárzóan szép jelenségek.

A képet Stohl Luca tette közzé az Instagram-oldalán, a TV2 riportere csak egy rövid szöveget mellékelt a bejegyzéshez, amelyben elárulta, szerinte húgai olyanok, mint két tojás. A kommentelők csak helyeselni tudtak ezzel az állítással. Rebeka és Franciska arcán ugyanolyan mosoly terül el, és vonásaik is nagyon hasonlítanak. 

Stohl András sem tudta megállni, hogy ne ossza meg a közös fotót, amelyre egy pár óra alatt több ezer lájkot kapott, még kollégái sem hagyták szó nélkül, mennyire szép lányokkal büszkélkedhet. Az a fotó is tarolt, amelyet Luca és Rebeka csináltak kettesben. A kommentelők itt nem győzték dicsérni azt, hogy milyen csinosak voltak, lila ruháikban sok bókot bezsebeltek. 

Nem ez volt az első ceremónia, amelyen egyszerre jelentek meg. Tavaly is hivatalosak voltak egy lagzira: édesapjuk és szerelme, Vica menyegzőjén is együtt láthattuk őket.

Stohl András felesége, Vica

A színész és felesége közös képeiken hol csókot váltanak, máskor egymás karjaiban pózolnak a kamerának. Összeállításunkban mutatjuk, milyen szép párt alkot Stohl András és felesége, Vica.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük